Berta Gyula : Feledés

 

 

Egyszer?nek t?nt, habár legutóbb, még diákként (harminc évvel ezel?tt talán) játszott hasonlót.

A reflexei még jók voltak. Az id? csak kezén hagyott nyomokat – gondolta -, csuklóján a fém óraszíj okozta kis elszennyez?dés, mely nap mint nap kiújult. Magában saját viccén jót kuncogott.

Jó, ha értékeli valaki a hülye vicceit, még jobb, ha ez az illet? olyan ember, akit ? is ismer.

Márpedig, azt hiszi, eléggé ismeri.

Belépett a terembe, csak néhányan voltak a füstös helyiségben. Úgy t?nt, minden automatánál ül valaki, összesen négy helyen.

A terem távolabbi részén, a söntés mell?l ismer?s arc intett felé, a szomszédja. Jó szomszéd volt, dolgos, segít?kész ember, örömmel intett vissza feléje.

Még iszik egy kávét – gondolta -, a busz késni látszott. Különben is ráér, szombat van végre.

Ma nem kellett hajnali hatkor kelni, munkába készülve. Így már négy órakor talpon volt. Megetette a kutyát, míg a család fel nem kel. Igaz, csak este szokta, de legyen ma a kutyának is jó napja.

Kávét kért a pultnál, tejszínhabot, köszöni szépen, nem. Kistányér? – Köszöni szépen, de siet, megissza inkább a csészéb?l.

Furcsa mosollyal vette tudomásul a pultos, láthatóan nem igazán volt vev? a poénra. Bizalmatlan méricskéléssel visszatette helyére a kávéalátétet.

Ezt talán nem kellett volna, már mindegy. Most aztán már megvan a vélemény is a ritka, ismeretlen vendégr?l. Nem számít. Mindig is érezhette betolakodó mivoltát, amióta csak kiköltöztek.

Ezután már bármit kérhet, hiszen már ismerik.

Belehörpintett a kávéba, els? megítélésre kb. másodfokú volt a sérülés, villant át. Most már értette, miért tukmálták rá, kísér?ként a kis pohár ásványvizet…

Vajon ennyire lerí róla? Furcsán néztek rá a bent lev?k… Tényleg egy balfék lenne? Vagy csak a szokásos, jóles? önmarcangolás?

A szódavíz, jóles?en enyhítette az iménti forró pillanatokat a szája szélén.

TV is volt a teremben és még egy játékautomata, hátul, ahol a szomszéd ült egy asztaltársasággal.

Elment a TV el?tt, a szomszéd asztala felé. Két néger ütötte egymást amerikai módra, csak a püfölés volt a lényeg, védekezni majd utána. Csillogó b?rükön menetrendszer?en huppogtak az ütések. Jobban szerette a cselgáncsot vagy a birkózást. A szumó sem semmi.

A TV-b?l azonban, nagy nézettség mellett most „Amerika visszainteget”-ett.

Még hogy Amerika. Amerika mindenütt.

Nehezen tudta elfogadni, nem is lehet. Régen meg a másik oldal, persze mindig végkimerülésig.

A TV-ben már az utolsókat rúgta a küzdelem. Nem; ütötte. Bocs, ez nem thai-boksz.

Érdekes – gondolta -, földi a földi ellen?

Az ablakon át látta, hogy begördül a busz. A kávénak még több mint a fele perzselte az ujjait. Nem volt egy olcsó kávé. Most hagyja itt? Azt már nem! Majd elmegy autóval.

Nézte a játékautomatát. Egyszerre egy ember játszhatott rajta a gép ellen.

A felirat szerint 50 Ft-os érmét kell bedobni a jelölt helyen és indul a játék. A képerny? alján, középen volt a játékos irányítható fegyvere, olyan kifogyhatatlan, mint a filmekben.

Három gomb szolgált a használatára: balra, jobbra mozdítás és a harmadik megnyomására tüzelt a mindenfel?l érkez? ellenséges tankokra.

A cél az ellenség megsemmisítése, békejobb se közel, se távol… A szabály szerint, ha bizonyos id?n belül sikerül gy?zedelmeskedni, úgy a gép az elhasznált id? arányában a bedobott pénz többszörösét visszaszolgáltatja nyereményként.

Ilyen automatát még nem látott, csak olyat, amelyikkel játszani lehetett, pénznyeremény nélkül.

Nemrég szerelhették fel ?ket, új csillogással terpeszkedtek a teremben.

Kipróbálja, az egyetlen szabad automatát, gondolta. Egyet játszik és kész. Esetleg, de, csak ha mondjuk, nyerne, még egyet.

 

 

 

* * *

 

 

Bosszantotta nagyon a dolog, de hiába, nem tehetett mást…

Pedig befizethette volna a felesége vagy a lánya is, hét közben. Vagy akár ? is.

Kertes családi ház. Ez volt a vágya, ahol majd a gyermekei szabadon játszhatnak az udvaron, nem a játszótér védtelenségében.

Ez megadatott. Igaz, hogy a várostól 9 kilométerre kellett kiköltözni. Talán megérte. Hétvégén ritka a buszjárat.

Szép, csendes kis falu, segít?kész emberekkel. Mindenki mindenkiért.

Itt is akadt azért, aki kilógott a sorból. Már tizenöt éve, hogy megvették a telket. Azaz, hogy még egyedül vette, részletre. Nem volt drága, egy év alatt ki lehetett fizetni, igaz, több kölcsönt is fel kellett venni. Még legény volt, csak úgy beleugrott a vásárlásba, a barátai is csak bíztatták, vegye meg. Ha nem építkezik, legfeljebb eladja. Talán még nyerni is lehet rajta valamennyit.

Nem nyert. Pénzt nem. A pénz mindig csak elfogyott és úgy gondolta, fogyócikkre nem lehet építeni. Sose volt érdekes a pénz számára. Talán, mert nem volt neki.

 Ha pénzt nem is nyert, nyugalmat igen. Lelki békét nyertek rajta, amikor már beköltöztek. Sok-sok munkával, szinte a semmib?l hozták létre, ketten a feleségével.

Több szakmát is kénytelenek voltak megtanulni, barkács szinten. Most már jó volt tudni, mi mindent készítettek el saját kez?leg.

Fiatalabb korukban sokszor mozi vagy színház volt az esti program. Mostanában is, néha, egy évben egyszer-kétszer.

Kocsma és egy presszó, ennyi szórakozási lehet?ség volt a faluban.

Ilyen helyekre azonban nem jártak, inkább maradt a TV.

Be kell fizetni, nem is kevés, kéthavi díjat egyszerre, mivel kevés volt a múlt hónapban a pénzük, nem kapta meg id?ben a táppénzt, ami betegsége idejére járt.

Most így kicsivel több az e havi pénz, ezért ? már gondolatban megvette az autóhoz a tet?csomagtartót, amit már régóta terveznek. Már félre is rakta az árát. Az egyik csekken lev? díjjal megegyezik, még mosolygott is magában, hogy egyforma ára van.

Drága, de szükséges. Majd meggy?zi még err?l a feleségét.

 

  

 

* * *

 

 

Bedobta a pénzt, a program elindult: repül?k és tankok jelentek mindenfel?l a képerny?n. Hamarosan l?távolságba érnek….még végig sem gondolta, már az egyik odapörkölt a fegyverének.

„JÁTÉK VÉGE”-jelent meg a képerny?t betölt? felirat. „DOBJA BE A PÉNZT”- javasolta a képerny?.

Bedobta. Játszott és nyert. D?ltek a húszasok, ötvenesek. Ez igen. Bedobta újból az egyik ötvenest. Már többen körülállva nézték az újdonsült h?st. Most, többször egymásután vesztett.

Nem adta fel, ? nem olyan volt. Újból vesztett.

 

 

 

* * *

 

 

Szerencséjére kapott stopot a város felé. Nem mehetett kocsival több korsó sör után.

A posta el?tt szállt ki, rendes volt a tulaj. Megköszönte a fuvart, majd el?vette a pénzt és a csekket. Megdöbbenten vette észre, hogy a pénz csak az egyik csekk befizetésére elegend?.

 

 

 

* * *

 

 

Nagyon rosszat álmodott, valami balesetr?l. Még jó, hogy csak álom. Ezek az álmok… mindig olyan összekuszáltak. Mintha stoppolás közben az úton állt volna… Hogyan stoppolt volna, hiszen most is az ágyban van. Mégis, mintha ott lett volna és valami fájdalom a lábánál hirtelen… ezek az álmok, annyira meghatározók tudnak lenni, az ember szinte el is hiszi, amíg fel nem ébred egészen. Csak ébredéskor menekülhetünk meg el?lük.

Rossz álom csupán…

Nevetséges, valószín?leg elzsibbadt a lába, mert eléggé fájt.

Valami er?s fény szúrta a szemét. Furcsa, mintha nem a megszokott fény lenne. Talán még mindig álom… igen, biztosan.

Mégsem. A felesége szólítja valahonnan messzir?l. Nem messzir?l, most látta meg, itt van mellette. Akkor reggel lehet, fel kell kelni.

– Mi történt veled, hogyan kerültél az autó elé?

– Hol vagyunk? Milyen autó elé?

– Nem emlékszel? Gyalog jöttél a városból!

– Nem jöttem a városból, végig itthon voltam. Vártam a buszt, nem? Milyen ez a szoba, hol vagyok?

– Kórházban vagy, elütött egy autó az úton. Hogyan történt, emlékszel?

– Kórházban? Mi van a lábammal? Úgy fáj.

– Szerencséd volt, meg is halhattál volna. Csak a lábaid törtek el. Majd helyre jössz. Miért csak az egyik csekket fizetted be? Miért nem vitted magaddal mind a kett?re a pénzt?

– A pénzt? Nem értem, én magammal vittem… de milyen pénz, nem értem?

– Nem érdekes, én már befizettem. Megtaláltam a könyvben, amit olvastál. Nem értem miért tetted oda, talán könyvjelz?nek, de nem érdekes már befizettem.

– Valamit akartam… azért tettem oda, valamit kellett volna venni…

– Pihenned kell, aludjál, drágám!

Legutóbb szerkesztette - Berta Gyula
Szerző Berta Gyula 82 Írás
Műszaki végzettségű, irodalom és művészet-kedvelő ember vagyok.(amikor forró nyári napon ködszerűen szurkálja bőrödet az eső; amikor segítséget kérnek és nem tudsz ellenállni...-az az én nevem)