H.Pulai Éva : Szent Iván éjszakája

Szent Iván éjjelét ünnepeljük: június 23-a estéjén máglyákat gyújtunk, szerelmi praktikákban bízunk.

 

A fény diadala

 

Nyárközép (Midsummer), azaz Szent Iván napja a skandináv és az északi országok nagy részében nemzeti ünnep, és számukra az év egyik legfontosabb napja.

 

Júniusban világszerte ünnepelnek egyházi és világi ünnepeket, és különös módon mindegyiknek köze van a napfordulóhoz. Ezen a napon, azaz június 21-én az északi félteke leghosszabb nappalát és legrövidebb éjszakáját élhetjük meg évr?l évre. Ám Szent Iván éjszakája mégsem 21-ére esik, hanem 24-ére. Feltehetjük hát a kérdést, hogy miért? Itt a csillagászat adja meg a választ. A nyári napforduló ugyanis az évnek az a pontja, amikor a legmagasabb delelési ponton áll az égbolton a Nap.

 

A kétféle id?számítási mód, a tropikus (azaz a Fölhöz viszonyított Napállás) és a tényleges naptári évek közti különbség a ludas abban, hogy a napforduló a naptár meghatározása óta már el?relépte ezt a három napot (naptárcsúszás-naptárreform). Így az a napforduló, ami régen 24-ére esett, ma 21-ére esik.

 

Az északi féltekén él?k számára a nyár a meleget, a termés betakarítását és az érést hozta magával (persze a nyár hozta az aszályt és a szárazságot is). A napforduló ünneplését azért is tartották fontosnak, mert bár még sok meleg hónap volt hátra, mégis a napok ekkortól, a nyár ún. “közepét?l” kezdtek el rövidülni. Az ünnep így az elmúlást, a tél közeledtét jelezte el?re. Az ünneplést igazából nem is a nap felkeltével, hanem az ünnep el?estéjén, illetve éjszakáján kezdték, mely tudvalev?leg az év legrövidebb éjszakája.

 

Az éjszaka egyébként a sötétség és a halál lunáris birodalma.

Így az évnek ezen a pontján minél messzebb kell ?zni az ártó szellemeket a fény erejével. Az emberek ezért tüzeket, máglyákat raktak, hogy így is a fényt idézzék meg, és id?tlenné, kortalanná tegyék, legalább ezen az egy éjszakán. A június 23-a estéjén meggyújtott t?zek közül a leghíresebbek a hegyek tetején lángoltak. A sötétség egy id?re elveszítette hatalmát, s a fény diadalmaskodott.

 

A holtak a Tejúton távoztak

 

A nyári napforduló már a neolitikus id?k óta jelent?ségteljes nap az emberiség történetében. A kelták, a germánok, a szlávok és az északi népek többsége már a kezdetekt?l megünnepelte ezt, mint ahogy ezt ma is teszik. Papjaik, druidáik a Föld és az Ég nászának tartották e különös napot, s ennek megfelel?en is tisztelegtek el?tte.

 

A korai pogány népek spirituális vezet?inek némelyike hitte, hogy a leghosszabb nap éjjelén révületbe esve képessé válhatnak arra, hogy testüket elhagyva a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába, az alsóvilágba. Ennek a páratlan utazásnak az volt a célja, hogy a holtakkal érintkezve útmutatást és segítséget kérjenek többek között a jöv?r?l, a termésr?l, a gyermekáldásról, a viszályokról, vagy az istenek megbékítésének módjáról.

 

Weöres Sándor

HAT VERS SZENT IVÁN HAVA

 

Lassu tüzzel guruló Nap,

gabonával vemhes hónap

templomában áldozópap!

 

Mit tudsz a tün? örömr?l,

ami a rügyön dörömböl,

h?t-h?st váltó légbe bömböl?

 

Vasárnap van: ládd, a réten

lányok kergülnek középen,

mint a hattyuk, habfehéren.

 

Melleikben lángok laknak.

Hogy mit kapnak, hogy mit adnak,

meg se kérdik. Igy mulatnak.

 

Áldd meg ?ket, bizserget?

arany-korbács, nedv-kerget?

legmagasabb égi tet?!

 

Csókold hajról-hajra ?ket

s a lócán a vén ül?ket

és a tarka temet?ket.

 

Pondró ébred zöld ereken,

görnyedt ember bottal megyen,

csontváz kattog fönn a hegyen

 

Lompos farku szél csatangol,

por-gubát varr, ágat hangol.

Tej csordul a nagyharangból.

 

Örök éjü forró csónak,

élettelen! maradj jónak,

kötöz?nek, oldozónak.

 

 

Szent Jánosból Szent Iván

 

A János orosz változatából kialakult Iván név adja a június archaikus elnevezését, a Szent Iván havát. Az ünnep fontos eleme az el?z? éjszaka gyújtott t?z, olyannyira, hogy a „Szent Iván tüze” kifejezés szinonimája volt a máskor gyújtott örömt?znek is. Régióként és falvanként különböztek a naphoz köt?d? szokások, ezek közül a legáltalánosabb a t?zugrás volt, amely feleség- és férjválasztási rituáléként élt. Akárcsak a többi fontos ünnepen, Szent Iván napján is felbukkantak id?járásjósló, egészség- és termékenységvarázsló hiedelmek: például a kutak és források mellett t?zet gyújtottak, hogy a sárkányok és kígyók mérgét?l megóvják a vizet.

 

Az ünnep kezdetét nehéz pontosan meghatározni, valószín?leg összefüggésben van a Nap járását követ? naptárhasználat kialakulásával. A kereszténység az 5. századtól vette át a pogány eredet? szokást Keresztel? Szent János születésének ünnepeként. Nem ismert, hogy a magyarság mikor találkozott a tradícióval, az els? forrás a 16. századból maradt fent.

 

A június 24-e a nyári napforduló napja, december 24-e pedig a télié. Két születés, egy Keresztel?é és egy Megváltóé. A Keresztel?, aki a fényben született, és ezzel a fénnyel kereszteli meg azt, aki majd gy?zedelmeskedik a halálon. Így a keresztény szimbolikába is beillesztést nyert a fény-sötétség küzdelme, itt ezért ünnepelhették a nyári napfordulót.

 

De ha a Keresztel? neve Szent János, akkor miért tulajdonítják az ünnepet mégis Szent Ivánnak? Azért, mert az Iván név a régi magyar Jovános, Ivános alakjából származik, illetve a János névnek szláv formájából. Eredetileg héber-görög-latin-orosz-magyar eredet? név, jelentése Isten kegyelme, Isten kegyelmes. ). Az, hogy a magyar nyelv a szláv elnevezést használja, az Árpád-kori magyar egyház bizánci kapcsolatainak emléke.

Így már érthet?, hogy a Szent János havának Szent János éjszakája az nem más, mint Iván napja június hónapban: 24-e.

 

Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriuma szerint a katolikus egyház Sz?z Márián kívül csak Keresztel? Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett evilági születésnapját. A napfordulati János-nap kiválasztásakor az egyházdoktorok a Szentírásra támaszkodtak. Az evangéliumok szerint János éppen fél évvel volt id?sebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-ére. Így a keresztény naptár két „?s-János” szentje, az evangélista (december 27.) és a keresztel? (június 24.) az év napfordulóinak a kapujában ül.

 

Keresztel? Szent János vagy ahogy a magyar népi nyelv nevezte, Virágos Szent János a kereszteletlenül meghalt égi gyermekek pártfogója.

 

Széles körben tartottak rítusokat és rituálékat a legrövidebb éjszaka, a természet, és a fák tiszteletére. A t?zfesztiválok és a szerelmi mágia, varázslás és b?báj éje volt ez (Shakespeare Szentivánéji álom cím? drámája a leginkább ajánlott olvasmány). Az éjszaka és a t?z mágikus b?báját hatásosnak gondolták mind az aktuális szerelmekre, mind a jövend?kre: a szerelmeseknek együtt, vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, melyek így messze ?zték t?lük a rosszat.

 

Minden más, amit ekkor cselekedtek, vagy munka, amit ekkor végeztek, b?bájos hatású volt: a patakok mell?l ekkor begy?jtött virágoknak és gyógynövényeknek gyógyító hatást tulajdonítottak, a forrásokat és kutakat kitisztították és feldíszítették erre a napra. Mindezt azért, hogy növeljék a termékenységet, és a kutakban-forrásokban lakó szellemeket kiengeszteljék. Az ezen a napon szedett növények gyógyító és fert?tlenít? hatással bírtak mind az emberekre, mind az állatokra, de még a földekre is. Ez az id?szak volt leginkább alkalmas a házasságok megkötésére. A sort még hosszan folytathatnánk, hiszen rengeteg szerelmi praktika és b?báj kapcsolódik még az ünnephez.

 

Bródy János
Szentiván

 

Szentivánkor értem jött az én szerelmesem
Szentivánkor együtt volt velem
Szentivánkor kinyílt minden szemérmes virág
s Robin pajtás rámtalált

 

Ó, Szentiván, boldog éjszakám
Tudom már, hogy mit kíván egy lány

 

Szentivánkor szerelmes volt minden kis virág
Szentivánkor ránk borult egy ág
Szentivánkor f?zöld lett a rózsaszín ruhám
a rozmaringdomb oldalán

Ó, Szentiván, boldog éjszakám
Tudom már, hogy mit kíván egy lány

 

Nyár éjszakán karom átölel
Az én szerelmem soha nem hagy el

 

 

Akár Európában, akár az Egyesült Államokban, de nemzeti ünnepeken is lobog a t?z Svédországtól Angliáig. Druidának öltözött férfiak és n?k százai várják a napfelkeltét Stonehenge kövei mellett, és a népszokások ma is er?sen élnek tovább. A fesztiválok legnagyobbikát Indianapolisban rendezik minden év június 26-án, s ez az idén sem lesz másként.

.

 

Felix Mendelssohn: Szentivánéji álom

http://www.youtube.com/watch?v=oXW60zFpRwc&feature=related

.

 

A Nap megsegítése

 

Az ?si ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi t?zgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.

 

A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a t?zünnep meg?rizte mágikus karakterét. Ez mindenekel?tt magának a t?znek volt köszönhet?, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség,a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Így válik érthet?vé, hogy miért pont a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség meg?rzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakorolták Európa-szerte Szent Iván varázslatos éjszakáján.

 

Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következ?, t?zzel kapcsolatos mágikus népszokások jellemzik:

 

hatalmas örömtüzek gyújtása;

a szántóföldek megkerülése ég? faágakkal;

lángoló kerék legurítása egy magaslatról.

 

Bod Péter református lelkész (1712-1769) ugyancsak ezt a három jellegzetes Szent Iván napi szokást említi meg A Históriákra utat mutató Magyar Lexikonban:

Ezen a napon pedig ilyen dolgokat szoktak cselekedni:

„A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.

Ég? üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ? földeiknek termése.

Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen fels? pontjára hágott és minden dolgok változnak.”

.

Kelta sárkánymotívum

.

.

.

 

A sárkányok el?zése

 

Egy másik írásában a nyárközépi füstölés eredetének magyarázatát még kiegészíti egy, a középkorból származó, Európa-szerte ismert elmélettel: “A melly szokás maradott a Pogányoktól, kik ollyan vélekedésben vóltanak, hogy a Sárkányok ez id? tájban, nem szenvedhették a meleget, a kutak és források körül szárnyalnak, s oda hullatják mérgeket: az afféle büdös füstel akarták azért el?zni.

 

A pogány szlávok a nyári napforduló ünnepén nagy tüzeket gyújtottak a fás, bokros vízpartokon.

El?ször csak énekeltek, ettek-ittak a t?z körül, külön a n?k, külön a férfiak. Éjfél közeledtével feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, s vérüket ég? olajjal teli tálba csurgatták. Az áldozat után hosszan tartó körtáncba kezdtek, majd amikor a tüzek kialudtak, ledobálták ruháikat és beugráltak a vízbe. Itt azután mindenki azzal töltötte a kedvét, akivel a sötétben összekerült. (Aki látta Tarkovszkij Andrej Rubljov cím? filmjét, bizonyára emlékszik erre a jelenetre).

 

Egy XVI. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte minden településén örömtüzeket gyújtottak Szent János napjának el?estéjén.

A környék apraja-nagyja összegy?lt egy-egy ilyen t?z körül, ahol énekkel és körtánccal múlatták az id?t. Az emberek üröm- és verbénafüzéreket aggattak magukra, a tüzet pedig a kezükben tartott szarkalábcsokron keresztül nézték, abban a hitben, hogy ez meg?rzi szemük épségét az elkövetkezend? egy évben. Hajnaltájt az ürmöt és a verbénát bedobálták a t?zbe, a következ? szavak kíséretében: Hagyjon el minden balszerencsém és égjen el ezekkel.

 

Guruló t?zkerék Lotharingiában nagy halom szalmát gy?jtöttek össze egy domb tetején.

Ezt követ?en hatalmas fakereket építettek, majd teljesen beburkolták a szalmával. A kereket úgy tették némileg irányíthatóvá, hogy egy hosszú, mindkét oldalon messzire kiálló tengelyrudat illesztettek bele. Éjfél felé lángra lobbantották a kereket, és örömujjongásokkal kísérve elindították lefelé a lejt?n. A mellette futó legényeknek az volt a feladatuk, hogy a tüzes monstrumot egy közeli folyóba tereljék. Ha ez sierült, a környék lakói b?séges szüretre számíthattak abban az évben. Talán mondanunk sem kell, hogy a lejt?n leguruló tüzes kerék a Napot jelképezi, amely a nyári napforduló után életének hanyatló periódusába lép.

 

A XIX. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyárközépi tüzek.

Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gy?jtötték össze a tüzel?t a Szent János-éji örömt?zhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös t?zhöz, annak a vetésén nem lesz áldás, különösen a kendere marad csökött. Ezen az éjszakán sok gazda kioltotta a tüzet házi t?zhelyén, s egy olyan zsarátnokkal gyújtotta meg újra, amely a közös nyárközépi máglyáról származott. Számos helyen úgy hitték, hogy aki átugorja a tüzet, azt nem gyötri majd a hátfájás aratáskor. Bajorország egyes vidékein az öregek az örörmt?zb?l származó botokat dugdosták a földbe, abban a reményben, hogy ez magasabbra növeszti majd a lent. Ez a szokás minden bizonnyal összefügg azzal a hagyománnyal, hogy a nyárközépi t?z lángjainak magassága meghatározza a len és a kender magasságát. Sok helyen a t?z átugrálásával ugyancsak a növények növekedését próbálták meg serkenteni.

 

Baden környékén úgy vélték, hogy azoknak a fiataloknak a szülei fogják a legb?vebb termést betakarítani, akik a legmagasabbra ugrottak a Szent János-napi t?z fölött.

 

Megnyílnak a hegyek

 

Svédországban a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon lobbantották lángra.
A t?z táplálásához kilencféle fára volt szükség. A falusiak egy bizonyos fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a néphit szerint ezen az éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot. (A régi kelták Hallowe’en éjszakájáról gondolták ugyanezt.)

 

Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a nyárközépi t?z fölött. Amikor a lángok lelohadtak, minden pár kezet fogott, és háromszor átugrott a t?zön. A hagyomány szerint akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölt koszorúkat hazavitték; egy részével megfüstölték a házat és az istállót, hogy biztosítsák az emberek és az állatok egészségét, a többit pedig egy éven át meg?rizték. Vihar idején egy keveset mindig elégettek bel?le a t?zhelyen, és közben imádkoztak, hogy a vihar ne tegyen kárt a házban és a termésben.

 

Európa sok más vidékéhez hasonlóan Csehországban is sokáig eleven volt a kátránnyal bekent kerék magaslatokról való legurításának szokása. Ezenkívül a fiúk összegy?jtötték az elny?tt sepr?ket, majd szurokba mártották és meggyújtották ?ket. A lángoló sepr?ket azután a leveg?be dobálták, vagy körbefutották velük a szántóföldeket. A sepr?k csonkjait a veteményeskertek földjébe dugdosták, hogy megóvják a növényeket a bogaraktól és a férgekt?l.

 

A nyárközépi t?z különféle maradványait Európa szerte kit?n? amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tarsa a kártev?ket; a félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tet?szerkezethez er?sítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a t?zvészt?l; az elszenesedett kisebb gallyakat pedig el?szeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására. Az állatok rontástól való megóvásának egy másik elterjedt módja az volt, hogy a nyájat vagy a csordát keresztülhajtották a kialvófélben lév? t?zön vagy a kialudt t?z hamuján. Litvániában másnap reggel azok a legények, akik a Szent Iván-éji tüzet táplálták, nagy mennyiség? tejet és tejterméket kaptak a tehenes gazdáktól, hálából, amiért újabb egy évre sikerült megakadályozni a fekete boszorkányokat a tej elrablásában. Szintén általános volt a nyárközépi t?zben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit.

Szeged környékén például t?zbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megel?zésére.

 

Láthatatlanná tev? páfránymag

 

A nyári napforduló ünnepét egykor a jövend?mondásra is különösen alkalmasnak tartották.

Karcagon és Kéthelyen a Szent Iván-nap el?tti kakukkszó olcsó, az utána való drága gabonát jósolt. A palóc lányok a t?z kialvása után a kenderföldre mentek, és ott egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a letiport kender feláll, az egy éven belül férjhez megy. Abaúj-Torna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki bel?le, boldog családi életre számíthattak.

 

A néphit szerint Szent Iván el?estéjén virágzik a páfrány.

Az aranyosan fényl? virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A dunántúli Somló vidékén úgy tudják, hogy a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik mágikus erejüket és tudásukat.

A szatmári Sárközben azt is tudni vélték, hogy aki megszerzi a páfrány virágát, nem csak az állatok, hanem a füvek és a fák beszédét is megérti.

A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tev? varázsszernek tartották.

A következ? szavak Shakespeare IV. Henrik cím? drámájában hangzanak el: “páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk”.

 

A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát, mert a bimbó fakadását kísér? mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy abban a pillanatban, amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember el?l. Mások viszont azt tartják, hogy maga az ördög szakítja le a virágot, mivel nem akarja, hogy más is rendelkezzen az általa birtokolt mágikus er?vel.

 

.

.

„Ha nem hinnél Shakespeare-nek, csak mert régen élt,
Nézz körbe az erd?ben Szent Iván éjjelén,
Új hold lesz, de eltévedsz, ám álmodj csak tovább!
Hajnalra ráébredsz, hogy vannak még csodák.

 

Hova fut az ösvény, hova fussak én?
Szellemcsapat repül körém.
Szívük elvarázsol, mivé változom?
Ha ébren leszek, majd megtudom.”

.

.

.

.

 

Forrás:

Kolonics István Kolonics Yliaster Dalet
Szecsey István
multkor.hu
unnep.eu
fn.hu
palfalva.hu
geographic.hu

  

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1137 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva