dr Bige Szabolcs- : Nagy találkozót szerveztünk

Tavaszra tűztük ki a napját még tíz évvel ezelőtt, mikor eszünkbe jutott, hogy mi sem vagyunk alábbvalók a szomszéd falvaknál *

 

 

Nagy találkozót terveztünk, úgynevezett falunapot. Tavaszra tűztük ki a napját még tíz évvel ezelőtt, mikor eszünkbe jutott, hogy sem vagyunk alábbvalók a szomszéd falvaknál. Szent György napját választottuk, illetve az azt követő első hétvégét — falunk névadó szentjének tiszteletére.

      Estére jóleső fáradtsággal huppantam le a már kiürült teremben egy padra. Azért hosszú nap volt. Reggel a templomban kezdődött az ünnepség. Ökomenikus istentiszteletet tartottak a református templomban. Tiszteletét tette a román pópa, az unitárius pap és plébános úr is. Az esperes úr is mondott egy rövid beszédet. Három fertály órányit… Utána hallgathattuk a szépen felszárnyaló énekeket, mialatt a harmóniumnál egy zeneiskolai diák szorgoskodott. A falunk béli fiú a városban tanul a Művészeti Középiskolában és igen tehetségesnek tartják a tanárai, s mostanra hazajött elvállalni az ünnep alatt a kántori feladatokat. Kántor urunk pedig a vegyes kórust vezényeli ezen idő alatt. Nagyszerű kórust sikerült összeszedni — vannak ott benne öregek, fiatalok, asszonyok, férfiak, s még szóló énekes is. Ez az énekes pedig nem más, mint Kántor Emese, aki alig tizenhárom éves, de aranytorkú madárka! Úgy száll a hangja — mikrofon nélkül (!) — az öreg templomban, hogy még az égben lakó angyalok is mosolyogva hallgatják.

      A templomozás után a nép kitódult a templomkertbe, mert ott állították fel a sátrakat tele mindenféle vonzó dologgal. Egyiknél pecsenye sült, másikban kenyeret árultak, volt sörsátor is (jó nagy!), meg célba dobó sátor, aztán mézeskalácsos, törökmézes, meg ki tudná azt mind elsorolni még milyen. Középen felállítottak egy dobogót, s aki szerepelni akart, az ott megtehette. Jöttek is a táncosok, meg az alkalmi komédiások, de az emberek Emesét akarták hallani, aki olyan szépen énekelt bent a templomban. Nem kérette magát, hanem megmutatta, hogy az Isten szabad ege alatt is tud danolni. Főként a régi székely népdalokat tapsolta a lelkes közönség.

      A műsorok is lejártak, s az emberek csoportokba verődve beszélgettek, örvendeztek egymásnak. A fűbe pokrócokat terítettek, s arra telepedtek le, akik restelltek álldogálni. Régi ismerősök, barátok, réglátott rokonok találtak egymásra, s folyt az emlékezés. Egyszerre az esperes úr, aki házigazdának érezte magát, kiállott a dobogóra s fennhangon kihirdette, hogy mindenkit szívesen lát az iskola nagytermében szeretetvacsorára, melynek költségeit a támogatók adományaiból fedezték. Nagy üdvrivalgás volt rá a válasz.

      — Öt órára várunk mindenkit! — tette még hozzá.

      Nos, így is történt — a nagytermet asztalokkal, padokkal látták el, s a beözönlő vendégeket gulyáslevessel, pecsenyével kínálták. Meg persze borral, pálinkával. Pálinkával étel előtt, borral utána. Aki jól lakott, mehetett ki, jöjjön a következő! Tíz ügyes fiatal leány segített a felszolgálásban, s ugyanennyi legény. Nem is volt semmi fennakadás. S most végre én is leülhettem.

      A leányok még javában szedték össze az asztalokról a kiürült tányérokat, poharakat, s elmélázva bámultam kecses mozdulataikat. Nem sokáig, mert bogárszemű kedvesem perdült elém, kezében egy tálcával, s azon tányér, s a tányéron… no, mi is? Egy nagy szaftos sült hús, mellette ropogós karéj. Elémbe tette, maga pedig leült a szembeni padra, úgy nézte, ahogy jóízűen nekilátok a falatozásnak. Kicsi idő múlva öcsém, Gyuri is odapattant a padra.

      — Falhatok én is? — kérdezte kicsattintva a bicskáját.

      — Kapsz te is! — szólt rá Mariskám.

      — Hogy? Mi? — értetlenkedett hirtelen Gyuri.

      — Nézz hátra!

      A konyha felől szapora léptekkel egy másik tálca közeledett, egy mosolygós szöszke kezében, s már tette is le a fiú elé a nagytányér gőzölgő gulyást, benne a kanállal. Pillanat alatt, mint a villáma szöszke el is futott. Gyuri megbabonázva nézett utána.

      — Ki volt ez? — fordult Mariska felé.

      — Törődsz vele?

      — Szeretném neki megköszönni a vacsorát.

      — Majd a táncba megköszönöd neki.

      Ezzel be is rekesztettük a társalgást és minden figyelmünket az evésnek szenteltük. Bogárszemű kedvesem kedvtelten nézte ügyködésünket.

      — Nézd csak, az ott nem édesanyád? — mutatott váratlanul a bejárat felé.

      Odanéztem, és valóban most lépett be a terembe, nagy beszédbe elegyedve egy fejkendős testesebb asszonysággal. Hogy jobban odanézek, látom, a szakácsnő. Leülnek a terem túlsó végén az asztalhoz, a szakácsnő azonban nem marad, hanem sajnálkozva széttárja a kezeit, és távozik. Gyuri is látja, amit én látok, s rám néz, én is ránézek, aztán egyetlen szó nélkül felálltunk, vettük a tálcáinkat rajta a tányérokkal.

      Így indultunk meg oldalozva a padok közötti keskeny részen. Mariskám is felpattant, s a valahonnan hamar szerzett tiszta evőeszközökkel sorjázott utánunk harmadiknak…

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 605 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.