Bűdi Gábor : Szergej szilánkjai XIII. rész

*

 

Szergej fontolóra veszi, hogy levelet ír Oszama Bin Ladennek. De aztán lemond róla, mivel nem tudja a postacímét, másrészt nem akar tippeket adni neki. Pedig adhatna.    

      Ugyanis Szergej rájött, hogy Bin Laden, mint aljas gyilkos, pusztán ipari tanuló, tehetségtelen kezdő, pitláker arcoskodó dilettáns, dél-amerikai és magyar forgatókönyvíró kollégáihoz képest.    

       Szergej arra jött rá, hogy a terrorizmus, mint olyan az elrettentés és a pusztítás eszköze. S ha az ilyen szellemileg elcsökevényesedett Bin Ladenek dollármilliókat ölnek abba, hogy néhány ezer embert megöljenek, és néhány milliót megfélemlítsenek, akkor valamit rosszul csinálnak. Már a saját szakmájukban. Hiszen nevetségesen eredménytelenek.   

      Mert ugye ott vannak a szappanoperák forgatókönyvírói, akik csont nélkül hitetik el százmilliókkal, hogy a világ ármányság, hazugság, cselszövés, gyűlölködés, csalás. S ettől az agyhalott, szellemileg teljes mértékben retardálódott TV bámuló zombik, azt hiszik, hogy a világ ilyen és ilyennek is kezelik. Ezek a zombik felemésztik magukat és felemésztik a környezetüket. Megsemmisülnek, mint a környezetüket racionálisan kezelő kommunikatív emberi lények. Azaz halottak.    

       Így történik az, hogy a Bin Ladeneknél képzettebb terroristák ezerszer akkora hatást tudnak kifejteni, ráadásul még nem is kerül pénzükbe, hanem az áldozatok fizetnek nekik.    

       Szóval Szergej ökölbeszorított kezén középső ujját kihajtva kijelenti:    

       – Oszi! Kevés vagy, mint térdkalácsban a mazsola!

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Bűdi Gábor
Szerző Bűdi Gábor 40 Írás
Nem vagyok író, s nem vagyok költő. Nem tanultam sem írni, sem költeni, s már nem is fogok. De gyakran túlcsordul bennem az öröm vagy bánat, a düh vagy lelkesedés, s ami átfolyik a peremen az rászárad a papírra. Olvasható formában. Van egy vers, amely megváltoztatta az életemet, beszéljen helyettem: "Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. h bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás,rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnök, a régi hangot s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." Babits Mihály - Jónás imája