Nyakszirtemen még mindig
tarkóm pihéjén újra
szívem zugában szüntelen
érzem a félelmetes gyönyört
mely mindent elsöpör
kezed varázsa
vad és bársony
testem habzsolod
sivatagi szomjad
oltod bennem
nem kérdezel
hogy mit kell tenned
kószálsz
ölelsz
remeg?
rózsa vágyad
?rületbe kerget
mint fekete-fehér
elefántcsont billenty?kön
játszod el
sóvárgó testemen
játszod el kedves
nekem
mi is a szerelem
ti-ti
ti-ti
tá tá
enni
inni
kár már
mert
betelik a
test
és jól lakik
a lélek
ha átölelsz
csókjaid
sosem vetnek véget
a hömpölyg? zenének!
———–
Márta, a vége nagyon elnyújtott, és nem mond igazán már semmit, inkább csak szószaporítás. Bejelöltem azokat a részeket, amiket én kihagynék a versedb?l. Javaslom, hogy dolgozz még ezzel a verssel, mert megérdemli.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Kósa Márta
