leülhettem melléd
a pad kemény a pap törékeny
misére hívnak
a haranglábra
feladták az utolsó kenetet
precízen pontosan
talán horkolt is
ne add el a lábnyomát
kivirágzik tavaszra
s csak te tudhatod
mikor és kinek számolhatod el
a keresztleveledre felírt
születési dátumot
megsárgul
elsárgul
és befedi a hó
el
mu
lás
komolytalan játék
az idővel
ők
velem vannak
a gyetyaláng is
remegő kézzel vonnak
arcomra árnyakat
felismerhetetlenül
precízen pontosan
Pater vero non cognovit
te tanítottál meg a türelemre
először csak hallgattam
a lefolyó neszt
az ablakpárkány alatt
kitéptem volna
a begónia szárnyát
mégis nyugodt voltam
halottaim sem beszéltek
némán figyeltek
szemhéjuk alá dugtad
az obulust
„Nos autem non sumus animalibus”
motyogtad
és a reverenda megfagyott
pedig mindannyian állatok vagyunk
csak van aki kigombolja a szívét
van aki csak horkol
absque culpa
megissza a misebort
horkol
mert ő sem tudja
mikor lesz az utolsó
a legutolsó feltámadás
ki fogja a keresztet
és hová utazik
