Lénárt Anna : Meghasonulás

Kikapcsoltam a tévét. Arcomon elmaszatolom a lefolyt könnyeimet, szememből kitörlöm az ott maradt kósza cseppeket. Leoltottam a villanyt és a hálószoba felé indulok. Útközben a fürdőben engedek magamnak egy pohár vizet. A hatalmas tükörben szembenézek önmagammal.

     Egy megtört nőt látok. Idegennek tűnik, elmosódott smink, sírástól dagadt szemek. Én soha nem nézek így ki! Ügyelek arra, hogy külsőm mindig tökéletes legyen. Mindennap gondosan kifestem magamat. Pontosan összeválogatott ruhadarabok. Ennek az asszonynak kócos a haja. Frizurája elhanyagolt, színtelen, mennyi ősz hajszál van benne! Mintha fodrász soha nem látta volna. Az én hajam lágyan omlik a vállamra és fénylik a gondos ápolástól.

     Lenyeltem az utolsó korty vizet is. Letettem a poharat. Lekapcsoltam a villanyt. Nagyot ásítottam. Holnap munka. „Nem kellett volna ilyen későig tévét néznem” – állapítottam meg. Elindultam a szoba felé. Valami megmagyarázhatatlan, valami, amiről azt hittem nincs, azt akarta, menjek vissza a fürdőbe, mintha hívott volna a tükörben lévő nő.

     Felkapcsoltam a villanyt és valóban ott volt maszatos arcával, kisírt szemével és kócos hajával. Nem értettem mit akar tőlem. Megpróbáltam mosolyogni, hátha mosolyt csalok a fáradt arcra, de csak egy vigyorral viszonozta. Volt valami ijesztő benne. Emlékeztetett nagymamámra, aki mindig az életén siránkozott. Azon az életen, amit nem is élt meg. Voltak álmai és vágyai, de mindig lemondott róluk.

     Kérdezni akartam tőle, de nem tudtam, hogy mit. Álltam és néztem. Sajnáltam. Talán egyszer, ez a nő is tudott felszabadultan nevetni. Volt valami a tekintetében, tűz égett benne. Jól kivehető fátyol takarja. Néztük egymást. Nem szólalt meg ő sem. Vártam, talán mond valamit, miért hívott vissza, de hallgatott. Nekem holnap dolgoznom kell. Belenéztem a szemébe. Becsuktam magam mögött az ajtót, de a villanyt nem kapcsoltam le. Nem akartam sötétben hagyni.

     Magamhoz öleltem a párnámat. A nőre gondoltam, ott a tükörben. Nem akarok olyanná válni, mint ő! „Nem fogok soha rá hasonlítani” – nyugtattam magamat. Szemeiben lángolt a tűz. Lerítt róla, mennyire magányos. Nem szólt, nem panaszkodott. Némán állt ott, mintha mondani akart volna nekem valamit, de nem értettem, hogy mit. Az udvarról halovány fény áradt a szobámba. Máskor tudomást sem vettem róla, most viszont örültem a gyenge megvilágításnak.

     Nem tudok elaludni. A szoba mennyezetét nézem. A legyezőpálma hatalmas levelei árnyékot vetettek rajta. Gondolataim átlépték a kis szoba korlátjait és messzire jutottak. Szorosan kapaszkodom a szív alakú kispárnámba. Egyedül vagyok. Rád gondolok. Ölem érted kiált. Szükségem van arra, hogy itt legyél velem, de két karod talán, most más asszonyt ölel… és itt, tudatosodott bennem, valójában az a nő a tükörben nem más, mint én magam vagyok.

 

Legutóbbi módosítás: 2015.02.04. @ 16:18 :: Lénárt Anna
Szerző Lénárt Anna 140 Írás
Három családos elvált nő vagyok. Gyermekeim kirepültek a fészekből, egyedül élek. Köztisztviselőként dolgozom, a feladataimat legjobb tudásom szerint látom el. Lelkiismeretes embernek tartom magam.Szeretem az embereket, átérzem gondjukat és ha tudok segítek. Megpróbálom a legrosszabb dolgokból is a legjobbat kihozni, mert azt tartom az élet túl rövid ahhoz, hogy megkeseredve éljünk. Sok mindenre megtanított az élet, elsősorban arra, hogy sosem adjam fel. Ha reggel borult az égbolt nem arra gondolok, hogy esni fog, inkább annak örülök, hogy még nem esik. Verseket gyermekkorom óta írok. Az általam írt versek "én vagyok", tükrözik a lelkem, a vágyaim, átölelik az életem. Romantikus embernek tartom magam, a halak csillagjegyre jellemző tulajdonságok szinte mind jelentkezik nálam. Alföldi lány lévén kívánkozom a hegyek közé. Ha tehetem a szabad időmet hegyes vidéken, sétával töltöm. Igaz kevés ilyen akad, de ha adódik akkor kihasználom a lehetőséget.