Schifter Attila : Passió

 

Dominica  Palmarum

 ( Virágvasárnap ) 

 

A  jámbor  igavonó  szamárfülei  között

ma  még  engem  ünneplőket  látok,

kik  a  negyednapos  halott  feltámadása

okán  újabb  vásári  csodákra  vártok.

Nem  szívvel    pálmaággal,  virággal  hódolva,

mint  egy  evilági  királynak  kijárón 

’s  még  nem  értitek  mi  az  elhívatásom:

én  rabságot  törni  jöttem,  taposni  kígyóátkon.

Én  most  az  életkenyeret  kínálom nektek,

mégis,  megint  a  cirkuszt  áhítjátok,

míg  e  kalmárszellemet  nem  töritek  meg,

az  én  országomat  hiába  várjátok.

Földi  hatalom  nélkül  lehetsz  követem, 

szavak  között  látva  mindennap  válassz  engem

és  hidd;  szolgák  szolgájaként  nem  kell  nekem

az  uralkodó  írástudót  szamárrá  tennem.

De  tudom;  holnap,  mikor  a  bűnötök  ragadozóként

ül  meg  lelkem  vállán  a  Getsemáné – kertben,

béklyót  veret  rám  az  irigy  féltékenység

( bár,  harminc ezüstjével  marad  kielégítetlen )

és  Pilátus  hiába  mossa  császárhűségben  kezeit,

szárítgatva  vértelenül  gyötrő  félelemben;

Ti,  már  ott,  a  szeretet  nyilvánvaló  gyilkosait

választjátok  majd  akkor  is  helyettem.

 

 

 

Via  Dolorosa

( Szenvedések  útja )

 

Elindultam  az  úton,  nem  léphetek  vissza,

szörnyű  terheiteket  már  hordozom,

míg  föld  pora  véremet,  bűnötök  lelkemet  issza,

de  győzni  fogtok  e  jelben  egy  napon.

Tolvajok  közt  megyek,  köröttem  üvöltő  emberek,

 most  nem  borítja  az  utamat  pálmaág 

már  nem  számít,  ki  dobta  rám  az  első  követ,

a  tömegben  kísér  anyám,  ’s  még  kísért  a  halál.

Most  olyan  a  város,  mint  római  aréna;

de  belőlem  nem  lesz  soha  a  gladiátorotok,

meglátjátok,  hogy  tér  át  csendes  imádságra

a  ma  harsányan  embervért  szomjazó  torok.

Hátamon  korbácsütés  csattan  és  arcomon  köpet,

de  Ti  majd  szeressétek  ellenségeiteket,

az  árkád  alatt  egy    utoljára  magához  ölelt;

( Anyám ),  ”látod,  mindent  újjá  teszek.”

 

 

De  ahová  megyek,  oda  nem  követhettek  Ti,

szeressétek  egymást,  amint  én  szeretnélek

  csak  általam  juthattok  el  az  Atyához;  nélkülem  senki 

mert  ”Én  vagyok  az  út,  az  igazság  és  az  élet.”

 

 

Most  verik  át  bal  tenyeremen  az  első  szöget

( véremmel  megpecsételődik  az  Új  Testamentum )

a  tábla  gúnyolva  hirdeti  töviskoronám  felett;

”Iesvs  Nazarenvs  Rex  Ivdaeorum”.

Kajafás  még  megaláz,  katonák  kockáznak  köpenyemen

”Emlékezz  meg  rólam,  mikor  országodba  érsz”     kér  a  tolvaj. 

Szomjazom.  Az  égen  gyűlnek  a  komor  fellegek. 

”Bizony  mondom,  még  ma  velem  leszel  a  Paradicsomban.”

Miért  kell  nekem  a  Poklokra  alászállani

( a  kereszt  nem  a  végső  stáció  a  győztes  úton )

  ”Eloi,  Eloi,  lamma  sabakthani”   

már  nem  kérdezem;  már  tudva  tudom. 

 

”Beteljesedett.” 

Mint,  ahogy   most  szélvihar    és  a  föld  remeg.

”Atyám,  kezedbe  ajánlom  lelkemet.”

 

( ’S  Jeruzsálemben  a  templom  kárpitja  elreped. )

 

 

 

Pietá  et  Resurrectio   

( Keresztlevétel  és  feltámadás ) 

 

 

Anyám,   öledben  tartod  most  újra  testemet, 

míg  Atyám  lehelte  szellemem  már  a  halállal  harcol 

az  utolsó  árat  fizetve,  Poklokra  szállva  értetek; 

de  a  Sátán  eztán  emberlelkeket  többé  nem  sarcol. 

 

Harmadnapra  megépítem  testemet,  mint  az  Úr  Templomát 

  a  sziklasír  bejárata  elől  elgördül  a   

’s  láthatjátok  stigmáimat,  vasszögek,  Lándzsa  nyomát; 

ne  keressétek  hát,  a  holtak  közt,  aki  Élő. 

Boldogok,  akik  hisznek,  bár,   nem  láttak 

Bethániában,  az  Olajfák  hegyén,  fellegekbe  elragadván; 

mert  reménységüktől  megdicsőülve    kik  hinni  bátrak    

győzve  a  halálon,  ülök  mennyei  Atyám  jobbján. 

 

Majdan  kimondatik:  ”Isten  meghalt,  mi  öltük  Őt  meg”* 

és  jönnek  hamis  próféták,  váratlan  pálfordulások; 

”Az  Úrnak  halálát  hirdessétek,  míg  eljövend” **

 

hogy  megmenekülhessenek  a  világban  hitetlen  Tamások. 

 

 

 

 

 *( Friedrich  Nietzsche:  Vidám  tudomány )

**( Pál,  a  korinthosziakhoz írt első levél 11:26 )

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.