Péter Erika : Olaszország és én 6. rész

2013. december, Róma

 

 A Fratelli Goldoni Travel „Ősz Toscanaban” címet viselő októberi programjára júliusban jelentkeztünk. Nagyon készültünk az útra. Igen ám, de indulás előtt két héttel kificamodott a bokám. Néhány nap várakozás után úgy döntöttem, hogy felhívom az irodát és megmondom, hogy a balesetem miatt sajnos nem tudunk menni.

 A telefon másik végén egy magyarul tökéletesen beszélő kedves férfihang megnyugtatott, hogy megérti a problémát: a befizetett összeget egy másik kirándulásra cserélhetjük. Nagy kő esett le a szívemről.

 A dolog pikantériája az volt, hogy mivel ezzel a főként olasz utakat szervező  irodával még sosem utaztunk,  úgy gondoltam, hogy olasz tulajdonosa van, így az e-mailekben, majd több telefonbeszélgetés alkalmával is Goldoni úrnak szólítottam beszélgetőpartneremet. Azt persze tudtam, hogy nem lehet azonos a Két úr szolgája vagy a Chioggai csetepaté szerzőjével, csak azt hittem, hogy névrokonságban vannak. Még azt is megállapítottam magamban, hogy az olasz tulajdonos milyen jól beszél magyarul. Csupán akkor kezdett derengeni valami, amikor az őszi út helyett a szilveszteri programjukra jelentkeztünk. Ekkor kérdeztem meg, hogy „ Goldoni úrral beszélek?”

 A válasz egyértelmű volt s gyanítom, hogy ugyanazt a reakciót váltotta ki a túloldalon is, mint belőlem: egy nagy, széles mosolyt.

 

 „ Goldoni úr”, akit valójában Zoltánnak hívnak – bár nem olasz, az út során bizonyossá vált, hogy tökéletesen beszél olaszul. Már az út elején megéreztem, hogy kitűnő idegenvezetőnk lesz. Őt segítette Feri, a társa, valamint két biztonságosan vezető sofőr.A buszon hol kellemes olasz zenét, hol idegenvezetőnk hasznos információit hallgattuk.

A hosszú út során alkalmam volt szemügyre venni a társaságot, ám ha a szem mindent magába akar inni, egyszerre csak egybeolvadnak a képek és kinyílik a fül. Egy idő után a hangok is összevegyültek, így csak a hangosan beszélőket hallottam.  Valójában még az első szálláshelyünkön sem tudtam beazonosítani az arcokat, s neveket.

Bár végig autópályán haladtunk, így is csupán estefelé értünk a Velence-közeli Levadába, ahol egy kellemes kis szállodában töltöttük az éjszakát. Ám mielőtt még ágyba bújtunk volna, vacsora után átvonultunk a bárba. Egy kedves házaspár asztaltársaságában élveztük a zenét s közben finom, drága bort iszogattunk. A tehetséges olasz zenész-énekes olyan jó hangulatot teremtett, hogy a csoport fiatalabbjai nyomban táncba kezdtek.

Mi egy idő után visszavonultunk a szobánkba, gyorsan összecsomagoltunk, mert közölték velünk, hogy úgy készüljünk, hogy reggel valószínűleg áramszünet lesz, ugyanis Cortina D’ ampezzoban egy méteres hó esett, kidőltek a villanyoszlopok és elszakadtak a vezetékek.

A velünk hozott füldugóval egészen jól kialudtuk magunkat. A reggeli áramszünet is elmaradt.

Kilenckor Róma felé vettük az irányt. Még hatszáz kilométer várt ránk. Csúnya, esős időt fogtunk ki, de Zoli megnyugtatott bennünket, hogy mire a római kirándulásokra kerül sor, már sütni fog a nap.

Fél hétkor a Velence közeli Fiuggiba érkeztünk. Ezt a szállodát egy olasz család üzemelteti.  Miután megtörtént a szobák elfoglalása, vacsorázni mentünk. A kissé hosszúra nyúlt várakozás után odajött hozzánk egy fanyar arcú nő, aki egy nagyobb edényből, csak úgy családiasan mindenkinek kiporciózta az ételt. A nagyétvágyúak panaszkodtak, hogy kevés, de nekünk elég volt, elvégre nem zabálni jöttünk.

Ennél viszont kellemetlenebb volt, hogy amikor alváshoz készülődve levettük a díszes ágyterítőt, alatta – takaróként – két kopott lópokrócot találtunk. Az egyik talán a második világháborúban szerezte a rajta levő, puskalövésekhez hasonlatos lukakat.

 

December 30-ikán szemerkélő esőben indultunk Rómába. Út közben Zoli részletesen elmesélte, hogy mit fogunk látni, meddig fogunk maradni s mire kell legjobban odafigyelni. Komoly tájékoztatót kaptunk a Római Birodalom történetéről, a város katolikus, reneszánsz és barokk és klasszikus arculatáról, történelmi jelentőségéről. Élvezettel hallgattam őt és sajnáltam azokat, akik valamilyen oknál fogva nem figyeltek oda.

 

Mivel a belvárosban nem lehet busszal közlekedni, így metróval utaztunk a Vatikáni negyedbe. Az előttünk kígyózó sort meglátva még idegenvezetőink is meglepődtek. Úgy saccolták, hogy körülbelül másfél óra kell a Vatikánba jutáshoz. Tévedtek. Három órát töltöttünk az utcán.  Hihetetlennek tűnt, hogy ebben a csúcsidőben csupán egyetlen kapu működött. Volt, aki időnként kiállt a sorból, hogy egyen pár falatot vagy igyon egy kávét. Ki békésen, ki türelmetlenül várakozott. Amikor végre beléptünk a Vatikán ajtaján, mindenki megkönnyebbült. Ám belül is hömpölygött a tömeg. Az idegenvezetők – akiknek odabent tilos megszólalniuk – az előcsarnokban elhelyezett kivetítőkön mutatták meg, hogy mit fogunk majd látni. Így tett Zoltán is.

Mi, akik jó pár évvel ezelőtt már jártunk itt, abban reménykedtünk, hogy sikerül kicsit alaposabban, tudatosabban megnézni a csodákat. Végigsiettünk a pápák és bíborosok fényűző lakosztályain, fejünket ide-oda kapkodva megcsodáltuk Raffaello stanzáit, a görög szobrokat, az egyiptomi, az etruszk kiállítást és a többi nevezetességet. Keresztülrohantunk az esőtől ragyogó Belvedere-udvaron, rápillantottunk a Laokoón szoborcsoportra és lefényképeztünk mindent amit csak tudtunk, amit nem takart el előlünk a világ minden tájáról idelátogató tömeg. Az én fotóimon egy sereg idegen fej lóg be a képbe. A Sixtus-kápolnában már tilos a fényképezés. Szigorú őrök terelgettek minket befelé majd annál gyorsabban kifelé a negyven és fél méter hosszú teremből.

 – Avanti! Avanti!­– hallatszott mindenfelől.

Ó, szegény Michelangelo! Te, akit II. Gyula pápa a mennyezet freskóinak megfestésére kényszerített, aki azt hiszem, hogy hét évig készítetted hatalmas művedet, az Utolsó ítéletet, gondoltad volna, hogy az egyház ekkora üzletet bonyolít majd ezzel?  –­ Bizonyára nem! –

Milyen találó volt idegenvezetőnk hasonlata, mely szerint a kápolna olyan, mint egy óriási porszívó, ami hihetetlen gyorsasággal beszippantja, majd hirtelen kilöki látogatóit.

  

Ezután Zoli addig ügyeskedett, míg elintézte, hogy egy oldalkapun át újabb több órás sorban állás nélkül bejussunk a Szent Péter Bazilikába. Itt is rengetegen tolongtak, hogy megnézhessék a hatvanezer személyt is befogadni képes templomot. A lenyűgöző méretek, a Bernini tervei szerint készített bronz baldachin az aranyozott oszlopokkal, a roppant méretű kupola szinte letaglózza az embert. Engem mégis, mint annak idején, Michelangelo Piétája nyűgözött le. Órákig gyönyörködtem volna benne.

 

Mire kijöttünk a bazilikából, már zuhogott az eső és beesteledett. Mindannyian fáradtak voltunk. A röpke kis pihenőt arra használtam ki, hogy lerogyjak egy ajándékbolt lépcsőjére. A lábam bedagadt, a cipőm átázott s állítottam, hogy nem tudok továbbmenni.  Azután mégis összeszedtem magam és a csoporttal együtt sodródtam, cuppogtam tovább az Angyalvárhoz, a Négy folyam szökőkútjához, a Pantheonhoz, a Trevi-kúthoz és a Spanyol lépcsőhöz.

Már nem éreztem fájdalmat sem. Körülfontak Róma hangjai: az autók tülkölései, az esőkoppanások az esernyőkön, a járókelők kippkoppjai, a harangok zúgása és a tömegből áramló zajgás.

Csak két metrózás következett és odaértünk az előmelegített autóbuszhoz.

– Izgalmas nap volt! – állapítottuk meg és egy kicsit büszkék voltunk magunkra, hogy végigjártuk a programot. Arról meg, hogy így zuhogott az eső, talán még Szent Péter sem tehetett.

 

Hazafelé indulva mégis úgy döntöttünk, hogy másnap, azaz Szilveszterkor, bármilyen időjárás lesz, mi Fiuggiban maradunk.

 

  Következik: Szilveszter Fiuggiban

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Péter Erika
Szerző Péter Erika 556 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/