„A világháború előtt sem volt egészen ismeretlen, de kevésbé méltatták, mint megérdemelte volna. A világháború folyamán, mikor neve a relativ ismeretlenségből országos hírre jutott, igazi érdemeinél is jobban méltatták. És a tulbecsülés majdnem olyan tragikus lett Gyóni Gézára, mint a régi észre nem vétetés.”
Kemény Gábor
Korunk 1927 Május
Gyóni Géza (Áchim Géza) (Gyón, 1884. június 25. – Krasznojarszk, Oroszország, 1917. június 25.) evangélikus teológus hallgató, magyar költő.
Gyóni Géza alapfokú tanulmányait Szarvason és Békéscsabán végezte. Középiskolába szintén Békéscsabán, a Rudolf Főgimnáziumba járt. 1902-ben felvételt nyert a pozsonyi evangélikus teológiára, azonban tanulmányait megszakította, és 1903-tól a Nyugat-magyarországi Híradó című lap munkatársa lett. 1904-ben, öngyilkossági kísérlete után Gyónon nyert állást mint jegyzőgyakornok. 1906 és 1908 között Budapesten közigazgatási tanfolyamot végzett, sikeres vizsgái után azonban ismét visszatért az újságíráshoz. Közben 1907-ben mint póttartalékos katona Boszniában szolgált. 1910-től először a Soproni Napló, majd a szabadkai Bácskai Hírlap munkatársa volt. 1914-ben bevonult katonának. Przemyślnél orosz fogságba esett, s a krasznojarszki hadifogolytáborban halt meg. Przemyśl orosz ostroma alatt írta leghíresebb versét, a „Csak egy éjszakára” kezdetű költeményt.[1][2]
Gyóni Géza:
FOGOLY HONVÉD TESTAMENTUMA
Pince-barakban redves beteg-ágyon –
Néhai honvéd-napjaim számlálom.
Luck alatt fogtak esztendeje nyáron,
Esztendeje nyáron.
Püspöki zsellér, markos magyar voltam;
Két öreg évet szenvedtem a frontban;
Muszkával, ráccal, taljánnal harcoltam;
Taljánnal harcoltam.
Püspöki zsellér, markos magyar voltam,
Ilyen hitvánnyá mégis leromlottam.
Én édes erőm, Uram-Isten, hol van?
Uram-Isten, hol van?
Pince-barakból halott pusztaságon
Szülőfalumba vezet-e még lábnyom?
Szülőházamat szabad-e még látnom,
Szabad-e még látnom?
Zselléri sorban, robotban, védetlen –
Teremtő Isten, ugyan mit vétettem?
Püspököt, grófot hisz én süvegeltem,
Hisz én süvegeltem.
Rablógyilokkal ha gyilkoltam volna, –
Nem lógna rajtam koldus-ruha rongya;
Fegyházban is most tiszta ingem volna,
Tiszta ingem volna.
Teremtő Isten, ugyan mit vétettem?
Gazdagok földjét hiszen én védettem!
S most a kutyám csak, ha szüköl érettem,
Ha szüköl érettem.
Most a kutyám csak, az ha rám ismerne,
Ha betévednék a régi helyemre.
Püspöki kasznár de tudom kiverne,
De tudom kiverne!
Jártányi erőm, hiszen annyi sincsen.
Ha szabadna is, nem mehetnék innen.
Magam szemetjét is nehéz kivinnem,
Nehéz már kivinnem.
Sok verejtékem televény tanui:
Nem birnálak már szakadásig túrni,
Jobb is talán már itten felfordulni,
Itten felfordulni.
Jobb is bizony már; jobb is mint megérnem,
Hogy úgy tengődjek, kegyelem-kenyéren.
– Csak jó helyt tudnám kis árva cselédem,
Kis árva cselédem.
Zivatar elől árvagyerek-úton
Akad-e fészer, ahová megbújjon?
Akad-e jószív, melyhöz odabújjon?
Melyhöz odabújjon.
Ezt a fityegőt (ezüst érem, vagy mi)
Apai jussul ha meg tudná kapni –
Testámentummal rá szeretném hagyni,
Rá szeretném hagyni.
Mutassa meg majd, – ha erőre kaphat, –
A gróf uraknak, a püspök uraknak, –
Ez a vitéz jegy beszéli ugyancsak,
Beszéli ugyancsak:
Zsellér-robotban bús ina-szakadtak,
Kik életükben csak másnak arattak,
Vérrel váltottak jogot a fiaknak,
Jogot a fiaknak!
(Krasznojarszk, 1917. V. 16.)
A MAGYAR IRODALOM ARCKÉPCSARNOKA:
Egy ideig rendkívül népszerű, ma is sokan kedvelik. Néhány verse nagymértékben alkalmas műkedvelő szavalók számára. És az is lehet, hogy úgyszólván minden róla szóló vélemény félreértés. Már az is, hogy oly sokan jó költőnek tartották. De az is, hogy mások dilettánsnak, legjobb esetben epigonnak mondották. De az végérvényesen igaz, amit Juhász Gyula írt róla: „1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el…”
Úgy gondolom, nem volt igazán jó költő, nem volt rossz költő sem, de jól tudott verselni, és egy antenna érzékenységével fogta fel a körülötte élők hangulatait, együtt hullámzott a közvélemény következetlenségeivel. Életművéből ki lehetne válogatni egy háborús uszító nacionalista antológiát is, egy indulatos pacifista antológiát is, egy konzervatív petőfieskedő gyűjteményt is, egy dekadens, modernkedő kötetet is, egy Ady-epigon példatárat is, egy forradalomra váró, meggyötört lelkű kortárs hitvallásgyűjteményét is. Nincs az a világszemlélet vallásostól hitetlenig, arisztokratikustól szocialistáig, amely ne találna a maga gyűjteménye számára egy-egy jól mondható Gyóni-költeményt. Nem egy verse olyan, mint egy igazán nagy költő kevéssé sikerült, de azért a színvonalasabb gyűjteményekbe is betehető alkotása.
Ilyen volt az élete is. Eredetileg Áchim Gézának hívták, a gyóni evangélikus lelkész fia volt, aki maga is papnak indult. Húszéves fővel mint teológus a modern eszmék hatására kétkedővé válik, de tagadó nem tud lenni. Lelki válságában öngyilkosságot kísérel meg. Amikor életét megmentik, nyilvánvaló, hogy nem szolgálhatja Istent. Tehát a hazát akarja szolgálni: közhivatalnok akar lenni. Jegyzőgyakornok otthon, a gyóni községházán, és közigazgatási tanfolyamot végez. Eközben megy el a kedve minden közhivataltól, és vidéki újságíró lesz. De ifjúkorától kezdve könnyeden versel, és a kétségtelen Petőfi- és Vajda János-hatásokat mutató, mégis egy gyötrődő lélek érzelemvilágát sejtető költeményeket szívesen közli Kiss József A Hétben, szívesen fogadja a konzervatív Új Idők és a liberális polgári Pesti Napló. Azután Ady fellépésekor egyre erősebben kerül az ő hatása alá. Igazán egyéni hangot akkor talál, amikor 1907-ben póttartalékosként behívják katonának, és Boszniába kerül. A katonai szolgálatot nehezen viseli, megkínozza az Osztrák-Magyar Monarchia „közös” hadseregének lélektelensége. És az általános nemzeti lelkesedés idején pacifista hangokat kezd megütni. Ez fokozódik fel, amikor 1912-ben újra katona, és megint Boszniában kell szolgálnia. Ekkor, itt írja korai szakaszának legjobb és leghatásosabb költeményét, a Caesar, én nem megyeket, amely erőltetett szecessziós szóvirágai („Vérben úszik vad hegyek orma”, „Halál-dáridó” vagy a harcba küldött katonát jelentő „halálcseléd”) ellenére is hatásos antimilitarista költemény. Az első világháború előtti két évben az eddiginél is erőteljesebben nyomasztja költészetét az Ady-hatás, néhány Gyóni-vers szinte Ady-paródiának hat. A nagyközönség és az irodalom úgy is könyveli el, mint az Ady fémjelezte modernség egyik legjellegzetesebb alakját, lelkes pacifistát, tehát olyan költőt, aki eszméiben is, kifejezési formájában is szemben áll a hivatalos felfogással.
És amikor 1914-ben a Monarchia hadat üzen Szerbiának, és néhány napon belül világos, hogy világháború készül – Gyóni egyszerre a felszított háborús közhangulat hatása alá kerül. A nacionalista hullám – amely akkor mind a két hadviselő felet elárasztotta-, a militarista-imperialista propaganda alól akkoriban alig-alig tudta kivonni magát a valójában igen tájékozatlan polgár. Ezekben a hetekben még Thomas Mann is, Anatole France is azt hiszi, hogy nemzete az igazságért, a humanitásért, az egész emberiség üdvéért küzd, és az ellenséges oldal maga a kárhozat. Nagyon kevés igazán nagy elme tudott úgy ellenállni a legelső pillanattól kezdve a háborús uszításnak, mint Bernard Shaw, Romain Rolland vagy minálunk Ady Endre. Hiszen még a szociáldemokrata pártok is „felfüggesztették az osztályharcot” a nemzet győzelméig. S ha akadt bárki, aki szembe mert szegülni a terrorizáló közhangulattal – mint a nagy francia szocialista Jaurès -, azt lelőtték, s még gyilkosát is felmentették, mint aki méltó nemzeti felháborodásában követte el tettét. Gyóni igazán nem volt az az erős lélek, aki ki tudta volna vonni magát ebből a gyilkos mámorból. Egyszerre ő lett a háborús uszítás leghangosabb költője. Nem is meglepő, hogy a konzervatív nacionalizmus, élén Rákosi Jenővel, milyen örömmel fogadta a megtért bárányt: az Ady hangján szóló közismert pacifista, íme, megértette, hogyan kell viselkednie egy igazi magyarnak. Nem úgy, mint „hazaáruló” mestere. És egyszerre ő lett a fő ütőkártya Ady ellen. Eddig főleg Szabolcskát akarták kijátszani Ady ellen. De mit lehet kezdeni háború idején egy olyan szelíd pappal, aki képes még az ellenséget is szeretni? Azután ott volt Oláh Gábor, őt is szembeállították már Adyval, de ebben a háborgó anarchistában igazán sohase lehetett bízni, hiszen kiszámíthatatlan, mit mond a következő pillanatban. De Gyóni Géza – ez most már kitűnő ellenpélda, hiszen eddig egyenest Adyt követte, eddig lázított a katonaság ellen… és lám, amikor eljött a nagy próba ideje, a harcba hívók élére állt.
Egyszerre csak általánosan ünnepelt költő lett, tekintélyes kritikusok írták le, hogy nagy alakja az irodalomnak. És ki mert volna akkor ellentmondani? A kétségbeesésében szinte egészen magára maradó Ady – akinek sohasem volt nagy véleménye Gyóniról – keserű gúnnyal mondotta, hogy „éljen csak meg az ő háborújából”. – És néhány hónapig nagyon jól, ünnepelten élt is a háborúból. Most már maga is a hősök romantikus pózával indult a tűzvonalba. Egy ideig onnét küldötte haza lelkesítő költeményeit. De egyszerre csak körülötte hullottak a gránátok, személyesen élte át a háború minden borzalmát. És ezt talán regényes önkápráztatással még csak el is viselte volna (hiszen ebben az időben még Balázs Béla is a hősök pózával és pátoszával vallott a háborúról, és igyekezett emelkedett lélekkel jó katona lenni), de Gyóni mindig azt érezte, amit körülötte éreztek az emberek, és a halálba küldött emberek között egyszerre csak átélte a legénység félelmét, borzalomélményét és haragját azok ellen, akik halni küldik őket, miközben otthoni biztonságban igyekeznek lefölözni a tömeghalált. A költői hang egyszerre megváltozott. Először is a gyűlöletet érezte át az otthon maradottakkal szemben: Csak egy éjszakára küldjétek el őket! Ez már nem Ady hangja, még kevésbé Petőfié vagy Vajdáé, de nem is a boszniai békebeli katonáskodás szecessziós modorosságú pacifizmusa. Ez a tömegek hangulata volt: közérthető és közösségi költészet. Alighanem ez a Csak egy éjszakára… egész életművének legjobb, legmaradandóbb darabja. Most vált igazán népszerűvé.
És azután hadifogságba kerül sok tízezred magával. A messze Krasznojarszkban éli a hadifoglyok életét. És szinte naplószerűen rögzíti a hadifogolylét sivár keserűségeit. A tömegekkel együtt jut el a forradalomvárás hangulatához és reményeihez. Végső költeményeiben már az Oroszországban érlelődő forradalom igenlése kap hangot. Az Egy gyöngéd lelkű grófnőhöz és még inkább a Fogoly honvéd testamentuma a fennálló rend elleni forradalom sürgető vágyainak kifejezője. De a tengernyi szenvedés végzetesen megtörte. Elgyötört lelke elborult, teste nem bírta tovább. Élete végső heteiben a téboly tüneteit állapították meg fogolytársai, és 1917. június 25-én, harmincharmadik születésnapján meghalt.
Hegedűs Géza
Gyóni Géza:
Csak egy éjszakára…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
(Przemysl, november.)
Forrás:
Magyar versek könyve
Szerkesztette: Horváth János
Második, bővített kiadás
Budapest, 1942
678-679. oldal
A krasznojarszki hadifogolytáborban készített emléklap, amelyre Gyóni Géza saját kezűleg írta versét
Művei:
Versek (Pozsony, 1904)
Szomorú szemmel (Budapest, 1909)
Lengyel mezőkön, tábortűz mellett (Przemyśl, 1914)
Lengyel mezőkön, tábortűz mellett (Budapest, 1915. március)
Levelek a kálváriáról (Budapest, 1916)
Az élet szeretője (Budapest, 1917)
Rabságban (Budapest, 1919)
Versek (Budapest, 1926)
Összes versei (Budapest, 1941)
„Repülj már, levelem…” (levelei a fogságból) (Budapest, 1942)
Az Élet szeretője (Budapest, 1984) Szépirodalmi Könyvkiadó
Irodalom, források:
[1] Csak egy éjszakára : fordítások / Gyóni Géza ; [szerk. Valentyik Ferenc, Kapui Ágota]. Dabas : [Pressman], 2007 (Versek magyar eredetiben és angol, német, olasz román, szlovák, lengyel műfordításban). ISBN 978-963-06-2292-9
[2] Idegen lantokon : Gyóni Géza versei tizenegy nyelven / [szerk. Kapui Ágota, Valentyik Ferenc]. Dabas : [Pressman Nyomdaipari és Kereskedelmi Bt.], 2010. ISBN 978-963-88618-1-8
Magyar irodalmi lexikon I. (A–K). Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963. 415. o.
Balogh István: Gyóni Géza Szibériai önéletrajza (Budapest, 1927)
Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/00600/00664/00664.htm#2
A magyar irodalom arcképcsarnoka
szepi.hu
mek.oszk.hu
hu.wikipedia.org
korunk.org
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
