Marthi Anna : Ó, kumulál

 

 

Akárha bolygók fednék be egymás árnyékát,

messze és közel, kumulál a sok érzés bennem,

gyilkostól szent szerelemig képzellek el.

Radar, megérzés, túltengő értelem, ima.

Ház, gyerek, nincs szeretőm, kánikula.

 

Sorrend szerint: sebes, beforr, jön a gyógyulás.

Mennyi fogy a türelemből mint kanalas orvosság.

Megállok, bontom a rendet két fontos között,

Elindulok, míg végül a megérkezésben ért tudat

váratlan-megélhetővé teszi elvarázsolt álmomat.

 

Kínos mosolyokat szabadíts fel pár bárhogyanból,

Fogadd el, mi foltosabb, tökéletlenség, kárhozat.

Szenteld fel csenddel a várhatót, és megválthat

mi eddig kihámozhatatlan volt, most beért, lám

labilitás tengeréből emelkedik ki az időtlen igaz.

 

 

ez gyatra vers lett

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak