Akárha bolygók fednék be egymás árnyékát,
messze és közel, kumulál a sok érzés bennem,
gyilkostól szent szerelemig képzellek el.
Radar, megérzés, túltengő értelem, ima.
Ház, gyerek, nincs szeretőm, kánikula.
Sorrend szerint: sebes, beforr, jön a gyógyulás.
Mennyi fogy a türelemből mint kanalas orvosság.
Megállok, bontom a rendet két fontos között,
Elindulok, míg végül a megérkezésben ért tudat
váratlan-megélhetővé teszi elvarázsolt álmomat.
Kínos mosolyokat szabadíts fel pár bárhogyanból,
Fogadd el, mi foltosabb, tökéletlenség, kárhozat.
Szenteld fel csenddel a várhatót, és megválthat
mi eddig kihámozhatatlan volt, most beért, lám
labilitás tengeréből emelkedik ki az időtlen igaz.
ez gyatra vers lett
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna
