P. Tóth Irén : Octavian Paler – Napjaink paradoxona

Fordította: P. Tóth Irén

Napjaink történelmi paradoxona, hogy

nagyobb épületeink vannak, de kisebb lelkünk;

szélesebb autósztrádáink, de keskenyebb agyunk.

Többet költünk, mégis kevesebb, amink van;

többet vásárolunk, de kevésbé örülünk.

Nagyobb házaink vannak, családunk mégis kisebb,

több a kellékünk, és kevesebb az időnk;

több állásunk van, de kevesebb eszünk,

több ismerősünk, kevesebb ítélőképességünk;

több szakértőnk, több problémánk,

több orvoslás, kevesebb egészség.

Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk,

meggondolatlanul kőltekezünk,

keveset nevetünk,

túl gyorsan hajtunk,

túlontúl felideskedünk,

túl későn fekszünk, túl fáradtan ébredünk,

keveset olvasunk, sokat tévézünk és

keveset imádkozunk.

Megsokszoroztuk gazdagságunkat, elvesztettük értékeinket.

Sokat beszélünk, ritkán szeretünk és gyakran gyűlölünk.

Megtanultunk létezni, de nem tudunk

élni.

Éveket adtunk az életnek, de nem életet az éveknek.

Eljutottunk a Holdig meg vissza, de nehezünkre esik

átmenni az úton, vagy megismerkedni

egy szomszéddal.

Meghódítottuk a Világűrt, de nem a bennsőt.

Nagyobb dolgokat vittünk véghez, de nem jobbakat.

Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet.

Meghódítottuk az atomot, de nem az előítéleteinket.

Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.

Többet tervezünk, kevesebbet alkotunk.

Több számítógépet gyártunk, hogy több információt

tároljon, hogy annyi másolatot készítsen, mint eddig

soha, de egyre kevesebbet

komunikálunk.

Ez a fast-food-ok, és a lassú emésztések

ideje; nagy emberek, és kicsinyes természeteké;

gyors profitok és felületes kapcsolatoké.

Mostanában két jövedelmünk van, de

több válóperünk,

szebb házunk, de szétrombolt otthonunk.

Ez az idő a gyors kirándulásoké,

az egyszer használatos pelenkáké,

lyukas garasos moralitásé, egy éjszakás kalandoké,

túlsúlyos testeké, és bármilyen állapotot előidéző

bogyóké,

boldogságtól a nyugalomig és a halálig.

Ezek olyan idők, mikor túl sok a kirakat,

de belül semmi.

Olyan idők, mikor a technológia elviheti neked

ezt a levelet, és mikor

eldöntheted

hogy megosztod-e ezt az álláspontot,

vagy kitörlöd ezeket a sorokat.

Ne feledj több időt tölteni szeretteiddel,

mert nem lesznek melletetted örökké.

Ne feledj egy jó szót szólni a gyerekhez, aki

tisztel, mert nem sokára nagyra nő és elmegy

mellőled.

Ne feledd el megölelni a melletted lévőt,

mert ez az egyetlen kincs amit szívből adhatsz,

és nem kerül

semmibe.

Ne feledd azt mondani “Szeretlek” szerelmednek,

és azoknak az embereknek akiket szeretsz,

de főként szívből mondani.

Egy csók és egy ölelés enyhíti a fájdalmat, ha

őszinte.

Ne feledd kézen fogni szeretteidet, és megbecsülni

a pillanatot, mert egy napon már

nem lesznek melletted.

Legyen időd szeretni, legyen időd beszélni, szánj

időt arra, hogy megoszd másokkal értékes

gondolataid.

———————–

 

Paradoxul zilelor noastre

 

“Paradoxul vremurilor noastre în istorie este ca avem:

cladiri mai mari, dar suflete mai mici;

autostrazi mai largi, dar minti mai înguste.

Cheltuim mai mult, dar avem mai putin;

cumparam mai mult, dar ne bucuram mai putin.

Avem case mai mari, dar familii mai mici,

Avem mai multe accesorii, dar mai putin timp;

avem mai multe functii, dar mai putina minte,

mai multe cunostinte, dar mai putina judecata;

mai multi experti si totusi mai multe probleme,

mai multa medicina, dar mai putina sanatate.

Bem prea mult, fumam prea mult,

Cheltuim prea nesabuit,

Râdem prea putin,

Conducem prea repede,

Ne enervam prea tare,

Ne culcam prea târziu, ne sculam prea obositi,

Citim prea putin, ne uitam prea mult la televizor si

ne rugam prea rar.

Ne-am multiplicat averile, dar ne-am redus valorile.

Vorbim prea mult, iubim prea rar si urâm prea des.

Am învatat cum sa ne câstigam existenta, dar nu cum sa

ne facem o viata,

Am adaugat ani vietii si nu viata anilor.

Am ajuns pâna la luna si înapoi, dar avem probleme

când trebuie sa traversam strada sa facem cunostinta

cu un vecin.

Am cucerit spatiul cosmic, dar nu si pe cel interior.

Am facut lucruri mai mari, dar nu si mai bune.

Am curatat aerul, dar am poluat solul.

Am cucerit atomul, dar nu si prejudecatile noastre.

Scriem mai mult, dar învatam mai putin.

Planuim mai multe, dar realizam mai putine.

Am învatat sa ne grabim, dar nu si sa asteptam.

Am construit mai multe calculatoare: sa detina mai

multe informatii, sa produca mai multe copii ca

niciodata, dar comunicam din ce în ce mai

putin.

Acestea sunt vremurile fast-food-urilor si digestiei

încete; oamenilor mari si caracterelor meschine;

profiturilor rapide si relatiilor superficiale.

Acestea sunt vremurile în care avem doua venituri, dar

mai multe divorturi,

Case mai frumoase, dar camine destramate.

Acestea sunt vremurile în care avem excursii rapide,

scutece de unica folosinta,

moralitate de doi bani, aventuri de-o noapte,

corpuri supraponderale si pastile care îti induc orice

stare, de la bucurie, la liniste si la moarte.

Sunt niste vremuri în care sunt prea multe vitrine,

dar nimic în interior.

Vremuri în care tehnologia îti poate aduce aceasta

scrisoare si în care

poti decide

fie sa împartasesti acest punct de vedere,

fie sa stergi aceste randuri.

Aminteste-ti sa-ti petreci timp cu persoanele iubite,

Pentru ca nu vor fi lânga tine o eternitate.

Aminteste-ti sa spui o vorba buna copilului care te

veneraza, pentru ca acel copil va creste curând si va

pleca de lânga tine.

Aminteste-ti sa-l îmbratisezi cu dragoste pe cel de

lânga tine pentru ca aceasta este singura comoara pe

care o poti oferi cu inima si nu te

costa

nimic.

Aminteste-ti sa spui “TE IUBESC” partenerului si

persoanelor pe care le îndragesti, dar mai ales sa o

spui din inima.

O sarutare si o îmbratisare vor alina durerea atunci

când sunt sincere.

Aminteste-ti sa-i tii pe cei dragi de mâna si sa

pretuiesti acel moment pentru ca într-o zi acea

persoana nu va mai fi lânga tine.

Fa-ti timp sa iubesti, fa-ti timp sa vorbesti, fa-ti

timp sa împartasesti gândurile pretioase pe care le

ai.

 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.