Vadászi Árpád : Sírfeliratok IX.

Míg éltem, rugalmatlanul kezeltem mindent,

most aztán végleg megcsontosodtam itt lent.

 

Milyen a túlvilág?

Ezt tudja akár egy döglött kanári:

haláli.

 

Nem hittem a lélekben, csak a testben,

halálom után lelkesebb lettem.

 

Mindig a matematikán jártattam az agyam,

míg egyszer az életb?l végleg kivontam magam.

 

Köztem és köztetek egy fal áll,

a neve halál.

 

A sors könyvében meg volt neki írva,

úgy megy el, ahogy jött, rúgkapálva, sírva.

 

Balsorsa sokáig rázta és tépte,

ezért szenderült szelíden jobblétre.

 

Galamb volt, hófehér, tiszta,

míg élek várom ?t vissza.

 

Nincs már semmi, ami a hajnalok felé hajtana,

rám zárult az éjszaka örökkévaló ajtaja.

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.