Tiszai P Imre : perellek Téged

zizzen? álmokat hiába vadászunk,
a hold piszkos füstön át bámul ránk,
a színarany méz cseppje ragaccsá vált az asztalon,
eltört a vizespohár mert falhoz vágta a düh
mikor magunkra zártuk a magányt
négy fal között hideg szobánkban, mert
szerelmeink combjukat kitárva árulják magukat,
mocskos sikátorok mélyén
vagy éppen EU folyosók végtelen betoncsíkjai mentén,
ha diplomások ötcsillagos szállodákban
és nincs fanyalgás, hányinger,
még csak h?s tenyér sem
mert a síkosítót keni épp, vagy a kondommal vesz?dik
kiéhezett úriember k?kemény akaratán,
kisimultak a rejtelmes, vékony, bölcs vonalak a tenyerekben,

a reggel se hoz új világot,
a követ az út szélén már rég markoló tépte fel,
a diák ha nem akar akkor nem felel,
demokrácia van jogokkal,
meg kussolás ha nem bírsz magaddal,
járhatsz a fal mellett mert egy másik náció
– ki magyarabb mint TE –
átgázol rajtad, s?t rád is szól: pofád befogtad?
már nem vörösl? fájdalom csorog
a házfalakon de vér az, s lesz még több is
ha kitör a kordonok mögé szorított akarat

mára újra jó pár fekete ruhát kiosztottak ,
forradalom volt ahol TV büfét fosztogattak,
vonulhatunk virágot rakni nyilas-vezér szobrára,
meg pedofil papokhoz kötelez? hittanórára
miközben Isten magasról tesz ránk,
vele pottyant a Turul madár is engedély nélkül,

nem zsong egy mondat az agyad körül?:

Der springt noch auf!

de nem mozdul senki már
e tarkón l?tt országban

perellek Téged mert magyar maradtál

————————————————–

A szöveg elején nem gondoltam, hogy ide jutunk. Ha jól követhet? gondolati ívvel, magától értet?d?en jutottunk volna el a végs? gondolatig, jó is lehetne. De sajnos amellett, hogy szétszabdalják a nével?k, köt?szók, a felütés és a zárlat közti felsorolás felsorolás maradt, nem tudott vers lenni, hiába vonult fel szinte az összes divatos elem: ledérek, b?n, mocsok, rombolás.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén