Rosmann László : Hitnek kottája

Liszt Ferenc emlékére 2.

 

 2.

 

Hitnek kottája

 

 

 

Kereszt a

zongora felett,

Égi szimfónia,

Örök harmónia,

Magasztos gregorián, rekviemnek társa,

Liszt angyalok zenéje, annak földi mása.

 

 

1859. május 17.

 

Kopogtattak Viktor Hohenlohe ajtaján. Amikor ajtót nyitott, felderült a tekintete.

 – Franz, ön itt – kérdezte, ahogy megölelték egymást – mi járatban errefelé? Ó ha tudtam volna hogy jön… foglaljon helyet kérem.

Liszt szinte belesüllyedt a faragott, díszes fotelbe.

 – Igen, csak átutazóban vagyok – egy csomagot tett az asztalra – említette volt szíves, hogy bemutat Gustav bátyjának.

 – Igen, persze most itt van, mindjárt elküldetek érte. Hans – kiáltott az inasnak – menjen át a testvéremért, mondja, hogy a mester keresi. No, igyekezzen…

Fél óra sem telt bele, meg is érkezett a magas, markáns arcú férfi, karcsú reverendában. Hosszas beszélgetésbe elegyedtek, végül Liszt felállt, és felvette a papírba csomagoltat.

 – Megkomponáltam az Esztergomi Bazilika felszentelésére ezt a misét – kibontotta a díszes kötés? irományt – Tudom, hogy bejáratos a Vatikánba méltóságod, megtenné, hogy átadja a pápa ?szentségének tiszteletem jeléül ezt a példányt? – és odanyújtotta.

 – Gyönyör?… – nézegette Gustav az ajándékot – ez csak természetes, amúgy többször emlegette Önt, nagyon nagyra becsüli zenei tudását. Jöv? héten visszautazom a bíborosi beavatásra, át fogom adni.

**

Egy hónap múlva üzenet érkezett Franz részére a pápától, Gustav Hohenlohe közvetítésével. IX. Pius megköszönte az ajándékot, és egyebek mellett ezt mondta: “Mondja meg Liszt úrnak, hogy áldásomat küldöm neki, s hogy híres miséjét amelyet küldött nekem, el?adják novemberben a Szent Péter Bazilikában, és én jelen leszek”.

Szinte szárnyalt a boldogságtól, amikor ezt megtudta.

 

 

1863. július 11.

 

Díszes hintó kaptatott felfelé a kanyargós úton. Monte Mario fest?i domboldalán haladt a menet, vörös ruhás, sisakos test?rök kisérték a pápa fogatát. Várta a Magdolna del Rosario kolostor, de még jobban Liszt Ferenc, aki játékával kívánta szórakoztatni ?szentségét. Nem volt ideges, ez az érzés ismeretlen volt számára, inkább öröm és kíváncsiság töltötte el. Hogy játszhat isten földi helytartójának, azt kivételesen nagy megtiszteltetésnek vette.

A misékre használatos központi teremben már hetekkel azel?tt beállították a zongorát, feketén csillogott az átrendezett padsorok el?tt. Az els? sorban néhány kényelmes karosszék valamint középen a pápai trónszék foglalt helyet.

Befordult a fogat a díszes kapun, egy éles fordulattal körülkerülte a faragott díszkutat, majd megállt a kolostor épületének bejárata el?tt. Az udvaron elült a zsivaj, két lovas földre ugrott, egyikük lehajtotta a hintó lépcs?jét, és IX. Pius a nyitott ajtón át lelépett a bazaltkockákkal borított tér földjére. Fehér ruhája libbent egyet, amint mosolyogva intett a várakozók felé, majd a kezét nyújtotta Lisztnek, aki letérdelt és megcsókolta a keszty?s ujjon lév? gy?r?t. A pápa keresztet rajzolt homlokára. A vörös sz?nyeg szinte világított a némileg halványabb fény? nagyteremben, ?szentsége végigment rajta, majd megállt a zongoránál.

 – Mit játszik nekünk mester? – kérdezte franciául a mellette álló m?vészt.

 – Engedelmével excellenciás uram, néhány saját m?vemet – válaszolta – de nagy megtiszteltetés volna, ha elénekelne egy áriát Bellini Norma cím? operájából. A Casta Divát, ha kérhetnénk, én majd kisérem Önt – és kinézett az ott lév?kre, akik megtapsolták ezt a felvetését.

Piustól nem állt távol a zene, fiatal korában csellózott, szép csengés? baritonhangját máskor is megcsodálták már. Persze Hohenlohe bíboros hetekkel el?bb felkészítette a “fellépésre”, így a meglepetés, amelyet eljátszott, a többieknek szólt.

 – Erre nem számítottam – mondta hamiskás mosollyal – No, jó, nagyon szeretem Bellinit, és az ária amit írt igazán gyönyör?. Legyen hát.

Mindenki elfoglalta a helyét. A megszólaló zongoramuzsika szárnyalása szokás szerint leny?gözte a jelenlév?ket. Végül a pápa felállt, el?adta az áriát, ami nagy tetszést aratott. Az utolsó taktust követ?en odalépett a meghajló mesterhez és ezt mondta:

 – Köszönöm ezt a remek el?adást, Isten áldása kísérje az Ön útját, és engedje meg, hogy a katolikus egyház, valamint a magam nevében, ezt a gy?r?t átadjam, nagyrabecsülésünk jeléül.

Ezután néhány magas rangú személyiség kíséretében Liszt és Pius, átvonult a magánlakosztályába.

 

 

1863. július 22.

 

Nagy dolog volt, ezt Franz is érezte, a pápa audiencián fogadja ?t. Tudta, hogy az egyházzene reformja Pius szívügye, és ebben tevékenyen részt kívánt venni. Legutóbb azt kérte t?le az egyházf?, segítsen kapcsolatba lépni Rossinivel, akinek m?veit szintén nagyra tartotta.

A személyes meghallgatás végeztével pedig egy csodaszép Máriát ábrázoló kameát* nyújtott át a mesternek.

 – Sir, fogadja el t?lem ezt a csekélységet, és arra kérem, fontolja meg, amit kértem – mondta Pius – semmit sem vennék szívesebben, minthogy Ön látná el a Sixtus kápolna karnagyi és zenem?vészeti vezetését. Támogatni fogom, ebben biztos lehet.

 – Megtisztel excellenciád, köszönöm a bizalmát és a gyönyör? ajándékot.

 

 

1865. június 21.

 

Egyre inkább tudatosult benne a keresztény vallás iránti elhivatottság. Hohenlohe kardinálishoz igaz barátság f?zte, Liszt arra kérte segítsen felvennie a papi rendet. Immár a Vatikánban, barátja lakosztályában lakott, és felkérték egy olyan kivételes koncertre, amelyre mindez ideig nem volt példa. Nevezetesen IX. Piusz megválasztásának huszadik évfordulója tiszteletére kellett, hogy zeneestet adjon, méghozzá a pápa könyvtárában. Zongoráját az ünnepi alkalom el?tt pár nappal átszállítatta a hosszú könyvespolcokkal telerakott helyiségbe. Nem volt egészen elégedett a tér hangzásával, de ez cseppet sem zavarta, hiszen érezte, ilyen lehet?ség nem sok adatik meg az életben. Ezúttal egészen sz?k körben játszott, amikor az utolsó akkordot leütötte, a pápa átölelte a vállát.

 – Kedves Franz – mondta – Ön az egyetlen, aki alkalmas az örök harmónia létrehozására – felnézett a falon lév? hatalmas, faragott feszületre, majd olaszul folytatta – caro mio Palestrina**. A Mindenható Isten áldja meg!

Beteljesedett tehát az, amire egész életében vágyott, szolgálni a Teremt?t a maga kivételes tehetségével.

 

 

 *  kamea: drágakövekb?l kialakított domborm?

 

 

** caro mio Palestrina”’ :  kedves Palestrina

 

   “‘Giovanni Pierluigi da Palestrina 1525-ben született

     olasz zeneszerz?, a katolikus egyház a tempomzene

     els? megújítójaként tartja számon.

 

     A pápa ezzel a mondatával arra utalt, hogy második

       Palestrinának tekinti Liszt Ferencet.

Legutóbb szerkesztette - Rosmann László
Szerző Rosmann László 45 Írás
1953. április 11-én születtem Budapesten. Jelenleg a pest megyei Dunaharaszti városban élek. 1974 óta foglalkozom írással. Igazi aktivitással 2006 óta teszem. "Mindenevő" vagyok, írok verseket, novellákat, krimit, sci-fit, esszéket. Jelentek meg írásaim, verseim magazinban, lapokban. Szeretem a természetet, a komolyzenét, festészetet. Irodalmi mintáim: Arthur Miller, Spíró György, József Attila, Weöres Sándor, Faludy György. römmel tölt el, hogy itt lehetek köztetek.