Szereti a fürdőszobai rituálékat. Olyan egyformáknak tűnnek, mégis, mindig más és más.
Reggel a megszokott sietős tusolás, hajszárítás — nem könnyen boldogul hosszú loboncával —, gyors smink. Nyáron a naponta többször is felfrissítő, törölközőt sem kívánó vizes lábak nyomát hagyó…
Ha fáradt, télen átfázik, vagy el akar tűnni, félig engedi a kádat, és hangulatához választ egy illatot a fürdőolajokból. Belemerül és elrepül gondolatban.
És a semmihez sem hasonlító készülődés, ha Hozzá megy, Vele találkozik.
Szinte mindig a citrusolajos tusfürdőt használja — az csak a frissesség illatát hagyja rajta —, s miközben arra ügyel, hogy mindenhol egyenletesen elborítsa a vékony habréteg, már az Ő simogatását érzi bőrén. Mindig mosolyognia kell, hiszen nincs is annál finomabb érzés. S persze ami a simogatás után következik…
Gondosan itat fel magáról minden csepp vizet, nagy, narancssárga fürdőlepedőjébe burkolózva. Érdekes, hogy mindig azt veszi elő ilyenkor a fürdőszoba szekrényéből. Soha sem siet, szinte órák telnek el… A testápolót a szokásosnál vékonyabban használja, kezébe pár csepp vizet ereszt, úgy teszi lazábbá az opálos krémcseppet. Tudja, a férfi nem nagyon szereti, de elfogadta, így ő viszonzásul csak annyit használ, amitől bőre csak rugalmas, selymes lesz.
A dezodor kizárólag semleges illatú. Inkább csak a megszokás; kell, de ne lehessen „érezni”. A parfümöt sem mindig egyformán használja. Most óvatosan a bal csuklójára önt egy kicsit, a másikkal összedörzsöli, majd végigsimít a füle alatt a nyakán, és a kulcscsontjának válla felőli részén. Még egy pirinyó a középső ujjára, amit a tarkójához érint, és a dekoltázsához.
Szereti, ha öt perc múlva ő már semmit nem érez az illatból. Akkor tudja, hogy illik hozzá. Nem is szívesen változtat. Bár szekrényében több mint nyolcvan különleges üvegcse sorakozik, időnként elidőz közöttük, kipróbálja őket – szereti a hangulatot, elképzeli, kihez is tartozhatna -, de használni csak azt az egyet. És a legfontosabb, hogy Ő is kedvelje, egynek érezze bőrének természetességével.
A hajszárításra rendszerint kevés időt szán. Dús, hosszú, egyszerűen a saját természetes hullámainak engedni át. Csak ne maradjon vizes.
Felöltözik a gondosan kiválasztott ruhájába — soha ennyire nem ügyelt a darabok összeválogatására —, s már csak a smink van hátra. Bár alig látszik a végén, hogy van rajta valami, mégis egy palettányi kencét pakol ki maga elé. Egy pici alapozó, csepp arcpír, amiből a szemhéjcsontjára is kerül — az összhang kedvéért —, kétféle szemhéjpúder — kell egy sötétebb árnyalat a pillákhoz közel —, és a szokásos sötétszürke tus. Még egy kis fekete szempillaspirál, meg a sajátjánál árnyalattal sötétebb kontúr a szája szélére, és ennyi.
Összepakol a fürdőszobában. Most nem viszi magával a szokásos „utazós”, almazöld neszesszerét.
Gyors pillantás a tükörbe, de a kép nem mosolyog vissza rá.
Kész.
A kocsiba még beteszi váltócipőjét; szeret kényelmesen vezetni, de kiszálláskor, a fekete alkalmira cseri majd fel. Szokásától eltérően nem vesz útközben egy üveg száraz pezsgőt, ez alkalommal a virágboltnál áll meg. A koszorú készen várja, ahogy megrendelte…
Most már indulhat a férfi temetésére.
Fotó: Orisaku Mineko — Sziluett (Mai Manó Ház)
Legutóbbi módosítás: 2011.10.26. @ 20:49 :: Pulai Éva