Ha félsz fog el…
(When I Have Fears…)
Ha félsz fog el, tán el?bb meghalok,
Mintsem, hogy elmém termését tollam
Aratná, s mint cs?rben, érett magok,
Itt állna könyvtornyokban, ki voltam;
Ha meglátom csillagfény? éjen
Nagy ábrándok ködl? szimbólumát,
S érzem; hogy árnyait versbe véssem,
Varázs-ujjú sors sem segíthet át;
Ha felfogom, hogy téged, tünde-n?m,
Sem látlak többé, s nem játszik vélem
Meggondolatlan érzelem; – mid?n
Széles világ végpartjára értem,
S magam vagyok: Hírnév és Szerelem –
Megértem: egyként jelentéktelen.
When I Have Fears…
When I have fears that I may cease to be
Before my pen has glean’d my teeming brain,
Before high-piled books, in charactery,
Hold like rich garners the full ripen’d grain;
When I behold, upon the night’s starr’d face,
Huge cloudy symbols of a high romance,
And think that I may never live to trace
Their shadows, with the magic hand of chance;
And when I feel, fair creature of an hour,
That I shall never look upon thee more,
Never have relish in the faery power
Of unreflecting love;–then on the shore
Of the wide world I stand alone, and think
Till love and fame to nothingness do sink.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Rossner Roberto
