Kőmüves Klára : Angyalok, anyák…

Fotó: Fotóház – bíborka

Korán elhagyott a velem született, hogy értékelni tudjam ezt a földi életet. Különös jegyben jártam akkortájt, s az jelt adott nekem. Az angyalt – bárhogy is – örökké szeretni kell. Szeretni kell csecsemőkoromnak legszebb szárnyasát, hisz ő húz át a végtelenbe, ha kivet a világ. Ő hozott és őrzött minden éjjelen, valahányszor elnémult a ház, karjába vett szürkületkor, s hajnalban, ha megreccsent az ágy – jelezte jó anyámnak: itt a magzatod. Ő mellére vett, korán megszoptatott. Már ölelésnyi volt karom, midőn először érintett a baj, nem emlékszem merre fájt, de testi kínom könnyeket facsart. Anyám ölébe vett, dúdolt egy furcsa dallamot, mit ajkának – én úgy sejtettem – angyal adhatott. Úgy öleltem őt, mint sírokat a csend, míg kiskezem a hátán megpihent, de mielőtt álomba ernyedő tagom lecsusszant volna bársony bőrredőn, lapockaszárnyán fennakadtak ujjaim, s én rögtön tudtam: ő az angyal, ő!

 

Harminc év is elszalad, most kisfiamban szenderül a dúdolások furcsa dallama,

 szavak születnek tekintetében: Te vagy az angyal, Anya!

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 610 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))