Marthi Anna : Párna-éj

A képen Tori Amos http://www.youtube.com/watch?v=wcsWjwICgeg

 

Kilötykölted a vízfestékes vizet.

Hátad mögül lesek,

alkotó kezeidet nézem:

surranó betűket, törpe katonáidat,

– vagy akrobaták síppal, dobbal?

Nádi hegedűn lobban az éj.

Apró tücsköket fűzöl fel

minden réti,

zöld fűszálra.

 

*

 

“Repked a talpraesett

megelégszem veled” – mondod –

még sok a jól hangzó mondat,

gátlásaid kikeményítve,

kérdések tevődnek fel a polcra,

tenyeremben selyemszál-utak,

nézed, amint behálózzák

fejed.

 

*

 

Kifehérített

álmai közé a tegnapot is

dobba helyezi,

emlékekbe vezetnek vissza

indító gombra

szelídülő ujjai, szemét

lehunyja, közben

kering az ing.

 

*

 

Ó, a szerelem mindig

mindent tudott.

Mit fölélt sok elültetett

meséből, és valós

miniatűr kozmológiát

alkotott,

könyvek közt csereberélt,

apróságokat csent el, mint

a visszatérő

lenge gondolat.

 

*

 

Távolról nyújtjuk kezünk.

Elképzeltük, hogy

közel érkezünk.

Míg bújok, te

halkabban szeretsz.

Kikerülhetetlen,

de fölemelt részletek.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak