Furcsa emberfajta a fazekas. Mindig szomjas, mert poros a műhelye. A száraz agyag ugyanis porzik. Át is írhatnánk a mondást, mely szerint „iszik, mint a kefekötő” úgy, hogy iszik, mint a fazekas. Vagy tálas. Vagy korsós. Vagy egyszerűen csak gölöncsér. Attól függően, miféle edényt készít, vagy melyik országrészben nevezik meg. Mindegy is, hol él, mert úgyis megszomjazik. Főleg, ha butellát készít, mert arra a kis pálinkatartó edénykére illik ám vidám kis rigmust vésni, ilyesmit:
Fene gége mindig ég e,
fene torok mindig korog.
Igyunk rája, úgyis
elnyel a sír szája!
Esetleg ezt:
Én a vizet nem szeretem,
sosem iszom, ha tehetem,
hajtson malmot, szennyest mosson,
a torkomra sose jusson!
S még sok-sok versikét ideidézhetnék, de akkor sohasem jutnék el a fakésig. Mostan pedig arról szeretnék írni.
A fakés, az a fazekas egyik legfőbb szerszáma — az ujjain kívül. Általában háromszög alakú, matematikai kifejezéssel egyenes szárú háromszög; lapos, fából készült eszköz, a talp részéhez közelebb egy lyukkal, amelybe a mutatóujjat illesztjük. Segítségével könnyebb az edényt formálni, a késztermék külsejét elsimítani ott, ahol az ujjaink barázdát képeztek. Fontos az alapanyaga, hogy ne kopjon el ideje korán, hogy ne deformálódjon a víztől. Erről értekezett egyik kollégánk a közelmúltban. Sőt! Tudományos kiselőadást tartott e témában Berci, a „gyors- és bérkorongos”. Azért e jelző a neve mellett, mert nincs néki saját műhelye, nem fizet drága áramdíjat — okos ember! —, hanem elszegődik másokhoz és erejét, szakmai ismereteit felkínálva lekorongozza azokat a nagy tárgyakat, amelyekkel kisebb fizikumú keramikus barátai nem akarnak „birkózni”, vagy el sem tudnának készíteni. Darabbérben fizetnek neki, ezért aztán minél rövidebb idő alatt korongozik minél több árut. Több évtizedes tapasztalatával jól is halad, gyorsan, precízen és szépen dolgozik. Szerszámaira rendkívül igényes! Időnként pedig feltölti magát jóféle „üzemanyaggal”, hogy motorikusan is jól működjön a szervezete. Egy ilyen „robot” alkalmával, míg a keze az agyagot regulázta, magyarázta a fakés mibenlétét:
— Tudjátok, nagyon fontos és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen fából készül ám a fakés! Megesküszöm nektek — mert az enyém is ilyen ám! —, hogy a legjobb, ha a fakést egy bizonyos gyümölcsfából esztergálják. Elárulom nektek, de csakis bizalmasan — ekkor arckifejezése megkeményedett, koncentrált, hogy halálosan komolyan közölhesse az információt: — ezt én is még a mesteremtől hallottam, a legeslegjobb, ha a fakés szilvapálinkafából készül!
Először dermedt csönd fogadta a Nagy Titkot, majd harsány röhögésben tört ki a körülötte tüsténkedők mindegyike. Szegény Bercink nem is értette, miért dobta el mindenki a kezében lévő dolgokat, hogy szabaddá vált tenyerével a térdeit csapkodhassa vele a nagy nevetésben…
Bizony, a szilvapálinkafa nehezen található meg a természetben, de gyorsan megkínálták szomjas Bercit az erős házi lével és hátbaveregették barátságosan:
— Jól van, értjük mi a tréfát, ha legközelebb is innál egy „stampóval” elég, ha annyit mondasz, gyerekek töltsetek már egy gyűszűnyit nekem!
Legutóbbi módosítás: 2010.08.25. @ 13:39 :: Rózsa Ibolya