A nap vibrálva hull alá az égr?l.
A lombkorona résein széttörve,
millió szilánkja gurul görögve,
fogócskát játszva, hajtva sok levélt?l.
Hársvirág illat száll, énekszó hangzik.
A park sarkában a platánfa alatt
kid?lt kerek?, rozzant kút; itt maradt;
csöve alatt már senki sem mosakszik,
kannák, vödrök csörömpölése a múlt
ködébe vész. Az öreg platán lenéz:
virágzó hársliget; gyermek heverész;
szemben óvoda, falán a nap kigyúlt;
kapuján pirospozsgás gyermekcsapat
sétál ki. Vidám, önfeledt játékba
kezdenek, elérve a h?s árnyékba;
hinták billegnek, sok apró láb szalad.
Szül?falum egyik tere ez, csodás
emlékek színhelye; ifjú éveim
?rzi a vén kút, kezd? lépéseim
az életbe; s a szerelmi álmodás
meghitt óráit idézi a platán.
Változtak azóta a fák, a liget,
de változatlanok az ifjú szivek:
lángra gyúlnak a szerelem színpadán.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Kis István Mihály
