Vandra Attila : Törpefenyők I/1. – Az első démon

Ahova a kollektivizálás se jutott el

Zsigmond Emese az utolsó matematika óra hatására, úgy dönt, nem az informatikusi, hanem a tanári pályát választja. Tanára, amikor megtudja, üdvözli a pokolban. Nem szakmailag félti, hanem a démonoktól. A szekuritáté által láb alól eltett tanárának a sírjára valaki törpefeny?-koszorút helyez…

 

Ahova a kollektivizálás se jutott el

 

El?ször boldog volt, hogy Kovászna megyei székely faluba helyezték, mely nincs még 40 km-re se Brassótól. Hiszen akkor lakásproblémája nem lesz, mert ingázhat. Lelkesedése akkor hagyott alább, amikor kisült, hogy a falutól öt kilométerre van a legközelebbi vonat-állomás, s busz csak naponta egy van, de az ingázáshoz nem megfelel? órában. Azt arra találták ki, hogy azokat a falusiakat vigye-hozza, akik Szentgyörgyön dolgoztak. Ez napi másfél óra gyaloglás… vagy kiköltözés a falura. Ám akkor rákényszerítették volna a falusi személyi igazolványt, s nézhette volna az esélyeit, miként kerül vissza Brassóba. Hiszen Brassó zárt város, csak az kaphat ott munkahelyet, akinek van brassói személyi igazolványa, de brassói személyi igazolványt csak az kaphat, akinek van brassói munkahelye. 22-es csapdája! Az semmit sem nyomott volna a latban, hogy ? Brassóban született, s szülei még mindig ott élnek, akik befogadnák. ? nagykorú már és külön családnak számít. E törvények a CeauÃ?Ÿescu perverz beolvasztási politikájának a részei voltak. Inkább szenvedjen sok ezer román is, csak néhány magyar ragadjon román vidéken. Gyermekei majd román iskolába járnak, román gyermekekkel barátkoznak, s ha a szül?k nem is, de a következ? generáció elrománosodik.

Szeptember elsején negyed hatkor kelt, hogy elérje a hajnali ingázó-vonatot. Elég sokan voltak a vonaton, de még akadt volna ül?hely. Undorral mérte végig a koszos padot, nem volt gusztusa leülni. Nemcsak a pad volt mocskos, de a potenciális padtársa se volt bizalomgerjeszt?. Távolról is orrfacsaró birkaszaga arról árulkodott, hogy juhász lehetett, de feltehet?en juhai gyakrabban érintkeznek vízzel, mint ?.

A padon ül? nem volt annyira részeg, hogy ne olvasson a gondolataiból.

– Üljön le elvtársn?! Nem szoktam kislányokat reggelizni! – biztatta, ? pedig jobbnak látta odébb állni. Ám a részeg juhász ezt már sértésnek vette. Szerencséjére a juhásszal szemben ül? kreol, rikító szín? rokolyát visel? n? lecsillapította. Valahogy eltelt a háromnegyed óra, s eljutott Szentgyörgyig, ahol átült a Berecki Expresszre. No, ez nem volt expresszvonat, csak így csúfolják a Szentgyörgyb?l Bereck felé tartó munkásvonatot, mely „minden második bokornál megáll pisilni…”

Csorgó es?ben szállt le. Kinyitotta az erny?t, s nagyot sóhajtva indult el, hogy megtegye a hátralev? 5 kilométert. „Legalább nem szívom a port az aszfaltozatlan úton!” – biztatta magát, de az egyre er?söd? szélben és es?ben egyre keservesebb volt az út. A hirtelen széllökések többször is kifordították az erny?jét, vízhatlannak nem nevezhet? ruhája teljesen átázott. Egyre csalódottabban nézegetett hátra, hátha felbukkan egy erre tartó autó, de hát ahova a kollektív se jutott el, ott még a madár se jár. Már az út kétharmadát is megtehette, amikor utolérte egy szekér. Ahogy megpillantotta a távolban megállt, hogy a szekér hamarabb beérje, de ahogy közeledett, egyre csalódottabban vette tudomásul, hogy a trágyával megrakott járm?vön neki nemigen lesz hely.

– Hóóóó! – állította meg mellette a bakon ül? fiatal legény a lovat. – Üljön fel tanárn?! – szállt le a bakról, miel?tt ? felkérezkedett volna. – Hamarabb beviszi a Fecske, nem gyalogtúrára való a mai nap! F?leg nem egy ilyen fiatal tanárn?nek! – tette hozzá. – Én majd futok mellette. Keskeny a bak, nem férünk el mindketten – magyarázkodott. – S összemocskolná mellettem az a szép ruháját is! – kapta el? a zsebkend?jét, s megtörölte vele az ülést.

– Deeee… – habogott elképedve, miközben úgy követte az utasítást, mintha hipnotizálták volna. – Honnan tudja, hogy tanárn? vagyok?

– Ilyen városi kisasszonyok csak akkor jönnek ide, ha ide kényszerítik, ide helyezik ki ?ket az egyetem elvégzése után. Aztán megragadják az els? alkalmat, s lelécelnek. A következ? évben újat helyeznek ide… Nem kisasszonyoknak való hely ez az Isten által is elfeledett falu!

Az ostort beszúrta a bak mellé, ráakasztotta a gyepl?t, ? pedig megfogta a kantárt, s futólépésben megindult a Fecske mellett, hogy hamarabb a faluba érjenek. Beérve többen is megbámulták. Érdekes egy látványt nyújtott az biztos, elegáns ruhájában, a trágyásszekér bakján küszködve a szél által ki-ki-fordított erny?jével. Na, jól bemutatkozott…

– Hóóó, te Fecske, hóóó… – állította meg a legény a meglepett lovat, amelyik tovább akart szaladnia a jól ismert ház felé, majd a bakhoz sietett, a kezét nyújtotta, hogy lesegítse, de vissza is kapta. – Nem tiszta… – magyarázkodott lihegve és zavartan.

– Köszönöm! Le tudok szállni. És nagyon köszönöm, hogy elhozott. Nem tudom, hogyan háláljam meg… Annyit futott miattam…

– Majd az Isten meghálálja! – felelte a legény, s felugrott a bakra. – Gyííí, Fecske! – biztatta a lovát, majd visszafordult. – Hálálja meg a gyermekeknek! – szólt vissza már a távolból.

Még nézett volna a távozó szekér után, ha nem vacogott volna annyira. Végignézett a rozzant épületen. A falról hámlott a vakolat, az eresz több helyen lyukas volt… Szóval itt kezdheti a világ megváltását!

 

„Ó, ifjúi szent megjózanodás,

Komoly, nagy fény, h?s férfiú-szerep

Emléketek ma is milyen csodás…”

 

Jutottak eszébe az „Üzenet egykori iskolámba” sorai, miközben bekopogott a „Secretariat[1]” feliratú terembe.

– Jó napot kívánok – köszönt, de nem tudta folytatni, mert félbeszakították.

– BunÃ?Æ? ziua! – vágta mellbe a román nyelv? köszöntés. – Eu sunt Elisabeta MureÃ?Ÿan, directoarea Ã?Ÿcolii[2]. – mutatkozott be az igazgatón?.

– Én Zsigmond Noémi vagyok, ide helyeztek matematika tanárn?nek – felelt ? is románul. – Itt van a kihelyezésem, az egyetemi diplomám, s minden szükséges iratom a szükséges másolatokkal együtt– nyújtott át Noémi egy borítékot.

– Adja oda a titkár elvtársn?nek. S kérje meg, f?zzön önnek egy forró teát, látom, nagyon meg van fázva. Gondolom a vonattól gyalog jött. Ha iktatta az iratait, s megmelegedett, jöjjön át az irodámba – indult ki az ajtón az igazgatón?.

– Én közben elszaladok, hozzak neki valami meleg ruhát! – ajánlkozott tört románsággal egy fiatal lány, ki húsz-huszegy évesnél nem t?nt többnek.

– Ugye milyen szép szeme van? – nézett rá a titkárn? sokatmondó tekintettel, egyenesen a szemébe nézve. El?ször meghökkent a kérdést?l. Hirtelen megpróbálta az igazgatón? arcát maga elé idézni. Barna szemén nem volt semmi különös. A következ? pillanatban már értette a kérdést.

– Aha, szép kék – hozta a titkárn? tudomására, hogy megértette az utalást az igazgatón? másodállására[3].

– Marosvásárhelyen született.

Noémi bólintott, hogy megértette. Tehát ért magyarul. Összeszorította a fogait, nehogy kicsússzon rajta egy meggondolatlan szó.

– Hoztam száraz ruhát és egy pokrócot, hogy melegedj… -en meg – javította a tegezést magázásra a fiatal kollégan?.

– Nem szeretem, ha magáznak… – jött Noémi zavarba. – Noémi vagyok, Zsigmond Noémi – nyújtott kezet.

– Én Eszter. Nagy Eszter. De mindenki Kiseszternek szólít, mert én vagyok a legalacsonyabb és a legfiatalabb is, csak a történelem-földrajztanárn? mondja Kisésztér, mert nem tudja az „e” bet?t kiejteni – kuncogott.

– Ezután én leszek a legfiatalabb…

– Nem hiszem, én még nem vagyok huszonegy. Te pedig legalább huszonhárom, hiszen egyetemet végeztél.

– Tanítón? vagy?

– Nem… – pirult el Kiseszter. – Nem akadt tanár, aki ebben az eldugott faluban tanítson. S elvállaltam, érettségivel. Tornát, éneket és kémiát tanítok. A kémiatanáromat majd megütötte a guta, amikor meghallotta. XII.-ben szinte megbuktatott. Szerencsére nem kell szerves kémiát tanítanom[4]… Menj, öltözz át ott a túlsó teremben, aztán idd meg a teát.

Jólesett a forró tea, hamarosan átmelegedett a száraz ruhában. A pokrócot is letette hamarosan a hátáról. Közben a könyvtárosi tisztet is ellátó titkárn? megjelent, s hat könyvet hozott neki. A két legalsó teljesen új volt, a többi foszlott szét. Kíváncsian vette el? az új könyveket, hadd lássa, vajon melyik osztályban taníthat új könyvb?l. A hatodikos számtan és fizika könyv volt. Mindkett? románul. A titkárn? látván meglepetését, magyarázkodni kezdett:

– A hatodikban román nyelven folyik a tanítás. Oda jár a diri kisfia, IonuÃ?£.

– S egyetlen gyermekért lett román nyelv? az osztály… – képedt el Noémi. – Nem tud magyarul?

– De igen. Szüneten magyarul társalog az osztálytárs… – kezdte el a titkárn?, de egy jókora rúgás a bokájába észhez térítette, s elhallgatott.

– Megkapta a könyveket? – kérdezte az igazgatón?. 

– Meg, épp most. De a fizika könyvek minek? – kérdezte Noémi.

– Azt is ön tanítja.

– De én matematikát végeztem, nem matematika-fizikát… Végzettségem nem jogosít fel arra, hogy fizikát tanítsak. S matematikatanári poszt volt… – próbálta meg Noémi a lehetetlent. Mindig gyenge pontja volt a fizika, s utálta is. Jó része volt ebben két fizikatanárának, mindkett?t szívéb?l utálta. Ám az ajtóban épp megjelen? Kiseszter látványától szertefoszlott minden reménye. S még románul is kell tanítania ezt az átkozott tantárgyat, amelyet nem ural rendesen…

Az igazgatón? követte a pillantását.

– Nem ? az egyetlen… Nem vagyunk Brassóban.

– De hát itt akkor hat matematika könyvnek kellene lennie, mert hetedikben és nyolcadikban külön könyv az algebra és külön a mértan, s három fizika… S ez az ötödikes könyv elavult, azóta megváltozott a program, használhatatlan… A nyolcadikos mértankönyvb?l vagy húsz oldal hiányzik…

– Sajnos mással nem szolgálhatok. A diákoknak sincs.

– S akkor?

– Igazodjon el. Azért végzett egyetemet, legyen találékony. Ahogy a kollégái is teszik. Ez itt egy falusi iskola, a tanfelügyel?ség örvend, ha a megyeszékhely iskoláinak tud könyveket biztosítani.

– De hát a nyolcadikosoknak kisérettségizniük kell matematikából, és nincs könyvük, hogyan fognak tanulni?

– Azért van itt, hogy megtanítsa ?ket. Vagy nem?

Ett?l torkára forrott a szó. Ilyen bevezet? rátette a bélyegét az egész napjának a hangulatára. Megismerkedett a kollegákkal, kedvesen fogadta mindenki. Ett?l kissé engedett a hangulata. Szerencséjére az es? elállt, s mire indulnia kellett, a nap is ki-kibújt a felh?k mögül.

Idejében elindult, hogy érje el a vonatot. 5 km az jó ritmusban is egy óra… Mi lesz télen? Szerencséjére még ül?helyet is kapott a vonaton, s nem kellett állnia, mint jövet. Arcát a kezébe temetve ült a padon. Megint úrrá lett rajta a kétségbeesés. Eszébe jutottak Szennyei tanár úrnak a szavai: „Üdvözöllek a pokolban!” Hát igen. Ez itt nem épp a mennyország. S nem így képzelte el álmai munkahelyét. Vajon milyen meglepetések érik itt még?

 

[1] Titkárság

[2] Jó napot kívánok! Elisabeta MureÃ?Ÿan vagyok, az iskola igazgatón?je.

[3] A „kék szem? fiúknak” nevezte a köznép a Szekuritáténak, a CeauÃ?Ÿescu  állambiztonsági szervének az embereit.

[4] Megtörtént eset. Egyik volt diákomról mintáztam.

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Vandra Attila 699 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.