Egyszer volt egy kis róka,
úgy hívták, hogy Apróka.
Róka Mama szem fénye,
Róka Papa szép reménye.
Tanítgatták, szeretgették,
tyúk javával megetették.
Mez?t bújtak, erd?n jártak,
falu szélre somfordáltak.
Liba gágog, csibe csipog,
lábuk alatt szalma ropog.
Csillog szeme Aprókának –
mi lenne jó vacsorának?
„Jer, Tyúk Anyó, hazaviszlek,
úgy szeretlek, majd’ megeszlek!”
Imigyen szólt a kis róka,
s Anyó futott be az ólba.
Jó sora volt Aprókának,
erd?széli kis rókának.
Reggel fele korán felkelt,
est elj?ve, otthonra lelt.
De Apróka nem nyughatott,
csapot-papot mind ott hagyott.
Nekivágott a világnak,
hetednek és hét országnak.
Büszkén futott egyre messzebb,
barátja volt rengetegnek.
Patak partján meg-meg állva,
éj-szállásra barlang várta.
Telt az id?, ?szbe fordult,
kopár faág megnyikordult.
Nem volt madár, nem volt tojás –
üres gyomor és koplalás.
Rágott füvet, gyökereket,
vidám kedve oda veszett!
„Hol van haza? S Róka Mama?
Közel a tél hideg hava!”
Így sírdogált a kis róka,
majd’ nem figyelt madár szóra.
Pedig az meg így bíztatta,
husszú cs?rét nagyra nyitva:
„Figyelj, kóbor róka fiók,
tudom azt, mi neked titok!
Kövess engem, fuss utánam,
Róka Papát közel láttam!”
El is röppent sebes szárnyon,
átal futnak hét határon.
Ismer?s táj: nádak, berkek,
remény-szikrák kerekednek.
De biz otthon más az élet,
Mama, Papa csendben élnek.
Néha egyet-egyet szólnak –
Aprókáért úgy aggódnak!
Egyszer aztán hang hallatszik,
négy pici láb beiramlik.
Nagyot kiált a kis róka:
„Haza jöttem harangszóra!”
Róka Mama elé szalad,
Róka Papa el nem marad.
Ölelgetik, csókolgatják,
meleg szívvel betakarják.
Együtt mennek újra haza,
rókavárban b? lakoma.
Terült asztal, öröm ének,
Aprókáék vígan élnek.
Éjfél után jár az id?,
elcsendesült már az erd?.
Róka család békén pihen –
éji szell? Holdnak üzen.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Őri István
