Emese IV. (befejező rész) – a távoli jövőben még visszatérnek

…csak a száját érezte, ahogyan megérinti őt, akár egy hűs patak.*

 

 

 

— Mit csinálsz nagyi?! — kiáltott fel az unoka, aki éppen a földszinti ablak előtt álló és kapálgató mamáját nézte. Rémülten vette tudomásul a fiú, hogy amit Róza mama tesz, az itt várososon nem egy mindennapi dolog. Pedig a nagyinak ez természetes volt, hogy egy kis veteményes keretet alakit ki a ház mellett. Mosolyogva megállt a kapálással s boldogan szólt vissza.

— Ëgy kis ágyást néktëk, ma ide tëszëk ëgy kis murkot, de hónap, mivel látom, elíg termékëny a főd, tëszünk hagymát is, mëg még lëhet ëgy kis tököt is tënni ide. Úgy së használja sënki itt a fődet.

Ekkor a földszinti ablakban mintha a függöny mozdult volna. — Nem lesz ennek jó vége — gondolta Pista, közelebb lépve újból a nagyira szólt.

— Hagyd abba, itt nem szabad ültetni, ez a föld nem a miénk. Ez a városé, és ami a városé az nem a miénk.

— De hát nem hasznája sënki së — válaszolt Róza mama elcsodálkozva.

— Akkor is, és még ha vetnél is valamit, ha szabad lenne, ellopják innen mindet — kiáltott fel a fiú.

— Dehogy lopják. Mi is a határba vetëttük a paradicsomot, s mégsë vittík ee. Itt még az ablakbúl is látnátok, ha esetleg valaki lopná — válaszolt a mama magabiztosan.

Erre Pista gyors léptekkel megindult fel a lakásba. Apja még a munkában volt, de nem volt mit tenni, telefonon fel kellett hívni.

Persze hiába kérlelte az apját, hogy jöjjön most azonnal, mert Róza mama a tömb körül kertet épít és pontosan a rigolyáiról híres Kámlán elé, aki mellesleg egy nyugdíjas katonatiszt. A válasz apától csak annyi volt, hogy egy órán belül megyek.

Pista visszasietett a nagyihoz, s újból kérlelni kezdte.

— Mama hagyja abba, mert baj lesz ebből.

De a mama nem tágított. S már az eldugványozott murkokat temetgette, be boldogan, s a jövőbenézően elképzelte, hogy milyen szép lesz a termés itt, ahol a szél nem tud kárt tenni a termésben. Ráadásként még azt is hozzátette az unoka tiltakozásához:

— Pista, kéne hozza vizet, hogy ázzon át a főd, induljon mëg a gyökere.

Tán Emesére hallgat a mama — gondolta a fiú, s gyorsléptekkel megindult vissza a piac fele, hogy szóljon a lánynak.

A piacon Emese is már pakolászott s lassan sétálva elindult haza. Az újonnan megismert fiú, Kristóf mellette sétált, s mosolyogva most is szédítette a lányt. Ahogy kiléptek a piacról, és elérkeztek az első tömb elé, melyet már az árnyékok eléggé elsötétítettek, a fiú, azaz Kristóf megállt. Mosolyogva nézte a lányt, ahogy vele szemben a kosarát tartotta a kezében.

— Emese, gyere ide egy kicsit, mutatnék valamit — szólalt meg kedves hangon Kristóf.

A lány kíváncsian várta mi lesz most. Ekkor a fiú egy hirtelen mozdulattal elkapta a lány derekát s magához húzta. Erősen szorította, s a száját megcsókolta. Durván, érzéketlenül, hidegen.

— Nem akarom — válaszolt a lány, s megpróbálta elnyomni a fiút magától.

— Nem akarom, hagyj, innen már elmëgyëk magamban is — szólalt meg újra.

Ekkor Kristóf kicsit mérgesen összehúzta a szemöldökét, s a karjával még jobban megszorította a lány derekát.

— Mit beszélsz te nekem, kis vidéki liba — emelte fel a hangját a fiú. — Te kellene felajánld magad nekem, hisz leállok veled, egy ilyennel, mint te vagy.

Az üres kosár leesett a földre, s eldőlve mozdulatlan maradt a járda peremén. A lány mozdulni sem tudott, csak a fejét fordított el, amennyire tudta, hogy Kristóf ne tudja csókolni.

De Kristóf nem állt meg egy csóknál. Egyik kezével a lány kezét szorította, s maga után húzta a legközelebbi falhoz. Ott nekinyomta erőteljesen a lányt, s a melleit kezdte markolászni a szabad kezével. Emese szeme könnyezni kezdett, halkan sírt s csak azt mondogatta, hogy: — Nem akarom.

— Ha kiáltasz segítségért, akkor kiverem a fogad — szólt a fiú magabiztosan.

Pár lézengő alak és csöves járkált néha erre, de kevesen. Az igazi forgalom az délelőtt volt itt, de így késő délután nem sokan voltak az utcának ezen a részen.

 

Pista alig kapott levegőt mikor a piacra ért. Nem látta a lányt csak az üres standot. Fejében megfordult, hogy biztos a másik oldalon ment el. S már ment is tovább. Aztán úgy ötven méter után, mikor kilépett a piacról, meglátta a járdán a kosarat. Ott állt eldőlve, magában.

— Emese! — szólalt meg benne egy hang. Aztán meglátta őket.

— Pista! — kiáltott fel a lány. — Kírlek!

Kristót egy kicsit elnyomta magától Emesét, de az nem volt képes elszaladni. Ekkor egy pofont adott a lánynak. A hangja, ahogy csattant, égsz Pistáig hallatszott. A cérna elszakadt a Pista fejében. Rohanva szaladt a fiú fele, aki ekkor elengedte Emesét, aki sírva lecsúszott a fal melletti járdára.

— Megöllek! — kiáltott fel Pista és már ütött is. Próbált Kristóf védekezni és lehet, hogy erősebb is volt, mint Pista, de az elszántsága és vakmerősége jóval kisebb volt, mint az ellenfeléé. A második ütés pontosan az álkapcsát érte Kristófnak, aki így hátra esve a falnak vágódott, s a fejét bevágva elájult. De Pista nem állt meg, ráugrott s még ütött neki párat. Érezte, hogy dühös, nem volt képes dühét megállítani.

— Gyere, mënjünk innen! — szólt neki a lány sírva. Ekkor felállt a fiú, megfogta a lány kezét és felsegítette a járdáról. Elindultak ki a tömb árnyékából, mikor egy rendőrautó húzott elébük s két rendőr ugrott ki az autóból. Nem volt hova futni sem, de értelme sem volt a futásnak. Vállalni kellett a történteket.

 

A város egy másik utcájában ekkor szintén egy rendőrautó érkezett meg, egy lakossági bejelentés alapján.

—* Bună ziua, doamnă. Ce faci aici?! — szólt a rendőr Róza mamára.

A mama megállt, s boldogan mosolyogva mutatta, hogy milyen szép ágyásokat húzott a tömb mellé.

— Nízzík csak milicista urak, legalább tudni fogják, hogy hun van a Bróza Pisti fiam kiskertje s vigyáznak rá, nehogy lopjanak belőle.

A két rendőr elhúzta a száját, s értetlenségükben közelebb léptek a mamához. A kapálgató mamát körbeállták, de hiába kérdeztek tőle bármit, a mama nem válaszolt nekik. Válaszolt volna ő, csak a nyelvet nem értette. Így aztán nem volt mit tenni, s azonosítani sem tudták, hogy hova tarozik, ezért betessékelték egy autóba és elvitték a kapitányságra.

Pisti, a fia, mire a munkából hazajött, csak a feltúrt földet látta, amit a mama hagyott a katonatiszt ablaka alatt, na meg az üresen tátongó lakást.

Se a fiú, se a mama, se Emese. Csak a pucolt tyúk volt otthon, de már az is megfagyva mozdulatlanul bámult ki a hűtőből.

Még szerencse, hogy egy jóravaló szomszéd szólt, hogy a mamát látta, ahogy beültették egy rendőrautóba.

A nap már lemenőben volt, mikor Róza mamának felvették a vallomását a kapitányságon. Szerencséjére ott volt már, aki beszélte a magyar nyelvet. Így nem lett mégsem akkora baj, mint ahogy azt elgondolta. Csak egy egyszerű közterület háborítási büntetést szabtak ki rá, ami végül egy figyelmezetésbe torkollott a korából következően. De mivel még nem jött senki érte, nem engedhették ki az utcára.

És akkor a rendőrség folyosóján megjelent Emese is, és Pista is két rendőr kíséretében. A mama boldogan mosolygott rájuk mintha semmi baj nem lenne.

— Hát utánam gyüttetëk, Mesike, Pista! — kiáltott fel örömmel.

— Sajnos nem, és ne szólítson már megint Pistának, még itt is — válaszolt Pista.

— És én së vagyok Mesike… de Róza mama mit kerës itt, tán béhozták, hogy kivigyën minket? — kérdezte Emese.

Pista már sejtette, hogy baj lett a mama kertészkedéséből és a kapálásért van itt.

—** MergeÃő£i înÃőÆőuntru! — szólt az egyik rendőr a fiatalokra és egy ajtóra mutatott. Beléptek egy szobába, ahol leültek egy padra egymás mellé. Aztán pár pillanat elteltével, hatalmas csend lett a kis teremben. Éppen, hogy az utcáról beszűrődött egy kis zaj.

— Mír tëtted ezt? — kérdezte a lány halkan.

— Mert bajban voltál, vagy nem? — felelt és kérdett a fiú.

— De mír jöttél utánam? — szólalt meg újból Emese.

— Mert segítened kellett volna, mert a nagyi is bajt okozott — felelt Pista.

A lány egy kicsit hallgatott, majd tovább kérdezősködött.

— De mír verekedtél?

— Mert bajban vol…— de nem volt ideje befejezni a válaszát a fiú, Emese a szavába vágott.

— Mondd mán ki, amit érzël Isti! Kírlek, mondd ki, úgy is tudom, hogy…

És akkor elhallgatott a lány. Nem szólt nem beszélt, csak bámult maga elé lesütött fejjel. A fiú sem szólalt meg, inkább az előttük lévő rácsos ablakba kapaszkodott tekintetével.

Ekkor belépett az apa, azaz Bróza Pisti.

Azt tudta, hogy a mamával baj van, de mikor a fiát is meglátta, akkor már tényleg nem értette, hogy mi történik ebben a családban.

— Bele kell őrüljek! Anyuka, magát csak falun lehet nyugodtan tartani. Holnap reggel hazaviszem apu mellé, majd jön, mikor szabadságon leszek, és maga mellett őrködök minden percben — mondta Pisti, a mama fia.

Aztán egy rendőr elmesélte neki, hogy a fiú is bajban van, verekedés miatt. Persze a lány vallomása szerint a fiú, azaz név szerint ifjabbik Bróza István, ezzel a tettével megakadályozott egy molesztálásból tovább fajuló cselekményt. A lány még csak egy év múlva lesz nagykorú, a kórházban fekvő támadója pedig egy éve már nagykorúnak számit. A fiát egyelőre elengedik, mivel ő is kiskorú és csak jövőre lesz nagykorú.

Így hagyták el a rendőrséget mind a négyen. Elől ment a mama, utána a fia, pár lépéssel utána Emese, s a sor végén pedig Isti, vagy ahogy mindenki szólítja a családban, Pista.

A vacsora csendesen zajlott le. Mindenki hallgatott, néha az apa szavát lehetett hallani, ahogy egyre csak azt hajtogatta, hogy ilyen napja neki még nem volt. Az anyja és a fia is a rendőrségre került.

Vacsora után ugyanabban az elosztásban feküdt le a család, ahogy tegnap is. Emese a mamával és Pista a szülőkkel. Persze a mama most is nyugodtan aludt és horkolva tett rá az egész napra. Ha valami zavarta, az az lehetett, hogy a tyúk még mindig nincs megfőzve.

A lánynak nem jött állom a szemére. Óvatosan felkelt s kilopózott az előszobába, majd bement a kis konyhába és az ablakon kitekintve nézte a város fényeit.

— Kimondom — szólalt meg a háta mögül Isti. — Kimondom, mert az igazat mondom. Szeretlek, azóta mióta megláttalak az ajtóban, mikor a tejért jöttél mamáni. Azóta, hogy láttalak az ablakodból leskelődve. Azóta, hogy hazavittél és a szénatartóba fektettél. Akkor is angyalnak láttalak és most is az vagy.

És ekkor átölelte a lányt hátulról, s a göndör haját óvatosan félrehúzva, megpuszilta a nyakát. A lány megfordult, és a tekintetét kereste a fiúnak, de a sötétben nem látott semmit, csak a száját érezte, ahogyan megérinti őt, akár egy hős patak. Órák teltek el, mik csak másodperceknek tűntek. Hajnal volt, mire mind a ketten visszalopóztak az ágyukba.

Reggel az apa felkeltett mindenkit. A mama és Emese is összepakolt, majd lementek az autóhoz.

Elbúcsúzott anya is és Pisti is a vendégektől. A mama beült előre, Emese pedig hátra.

— A jövő hétën feltítlën gyertëk haza, mer szëdjük a málét, s köll a segitsíg — szólt ki Róza mama az autóból. — És a tyúkot ëgyítëk mëg, azír hoztam — s ezt mondva behúzta az ajtót jó erősen.

Az autó elindult, mire a család itt maradt tagjai integetni kezdtek a járda pereméről. A lány hátranézett s az egyre távolodó Istit látta. A szájáról leolvasta, ahogy a fiú újból kimondja, hogy „szeretlek, Emese”.

 

 

 

—* Bună ziua, doamnă. Ce faci aici? — Jó napot asszonyom. Mit csinál itt?

—** MergeÃő£i înÃőÆőuntru! — Menjetek be! (román—magyar)

 

 

13 Komment

Hagyj üzenetet