Avi Ben Giora. : Mesél a bécsi tekergő 19.

Nyomtatás

A razzia

– Nem tudom, hogy te, hogy vagy vele de én valami nagy vihartól tartok. Judit biztosan nem fog csendben maradni. Nem csak azért, mert mint nőt a betonig taposta Bergmann, hanem rengeteg pénze úszik ebben az egész mocsokban. Meg kéne próbálnod kiszállni ebből. Kéne keresned egy másik munkahelyet.

– Gondolod, hogy nekem nem ugyan ez motoszkál a fejemben? Csak nem volna jó két szék közt a pad alatt kikötni. Most, hogy egy kicsit kint vagyunk a vizekből, nem akarok megint visszakeveredni oda, ahonnét kikecmeregtem. Utána fogok érdeklődni, hogy mik a lehetőségek. Igazság szerint elmehetnék már Bermanntól, mert lejárt az úgynevezett próbaidő, amire a papírjaimat megkaptam. Na de kitudja, hogy a gyakorlatban ez, hogy van? Itt, ha egy ilyen információhoz akarsz jutni, sohasem tudod meg az igazságot. Még a hivatalos helyeken is vacakolnak, igyekeznek félretájékoztatni. A részegessel kéne beszélnem. Csak azt nem tudom, hol az irodája, ha van neki egyáltalán,

– A címét megtudhatnánk, nem?

– Mire megyünk vele? Nem biztos, hogy a lakásán fogadna. A száma megvan, de soha nem veszi fel senki a telefont. Persze Bergmannál biztos van, amin el tudja érni. Valahogy meg kell szereznem az irodából. Megpróbálom a tudakozót felhívni, hátha a nálam levő alapján találnak valamit.

– Akkor próbáld meg. Végre van már telefonunk, nem kell a sarokra menni.

Vagy egy óra hosszat próbáltam a tudakozót, mire megkaptam és bemondtam a számot. Jó lehetett a szám, mert rögtön megadták a címét.

– Elnézést, az irodája telefonszámát nem tudnák megadni? – kérdeztem.

– Sajnos azt nem adhatjuk meg. Titkosított.

– Na, de elnézést, hogy lehet egy ügyvédi irodának titkos a száma?

– Azt én nem tudom, de nem áll módomban megadni. Nyilván az ügyvéd úr egyéni meggondolásokból nem engedi, hogy nyilvános legyen.

– Ez egyre cifrább. Herbertnek van lakása és irodája is, de az iroda száma titkos. Gondoltam amikor megismertem, hogy nem egy kóser pasas, de szerencsére az általa megszerzett iratok valódiak. Valahogy meg kéne találni.

– Mit komplikálsz. Megvan a lakáscíme, menj el oda egyik este. Valaki csak lakik ott.  

Másnap este el is mentem a címre. Kint volt a Dunastadtban, ott, ahol a villasor van. Már sötét volt és rosszul megvilágított a környék. Nem mintha féltem volna, csak nagyon akadályozott a tájékozódásban. Végre megtaláltam a házat. Semmi jel nem utalt arra, hogy lakják is a házat. Teljesen sötét volt minden. Maga a ház azt a benyomást keltette, hogy a tulajdonos a felső osztályhoz tartozik. Úszómedence, kerti bútorok és kétszintes, hatalmas villa. Vettem a bátorságot és becsengettem a szomszéd villába. Rögtön két kutya is kirohant és vad ugatásba kezdtek, majd egy hang kiabált a ház ajtajából.

– Ki maga, kit keres?

– Elnézést, nem tudná megmondani, hogy az ügyvédurat hol találom meg? Nincs senki a házban, és nagyon fontos dolog miatt keresem.

– Már itt sehol. Alig egy hónapja visszament Svájcba.

– Nem tudna mégis valami elérhetőséget adni? Régi kliense vagyok, beszélnem kellene vele.

– Sajnos nincsen semmi ilyen információm. Dobjon be üzenetet a levélszekrénybe, mert a házat még nem adták el, nem ürítették ki. Valaki biztosan idejön még. Mást nem tudok ajánlani.

– Köszönöm, és elnézést a zavarásért.

Kitéptem egy lapot a noteszomból, írtam pár sort, hogy ha erre jár, hívjon fel telefonon nagyon fontos ügyben. Vagy kilenc óra volt mire hazaértem.

– Na, tudtál vele beszélni?

– Nem! Ahhoz Svájcba kellene mennem – meséltem el nejemnek, amit megtudtam.

– Jól benne vagy a slameszban. Ha ez visszament Svájcba, akkor itt valami bűzlik.

– Ne idegesítsél már. Ki kell várnom, hogy hogyan alakulnak az események. Annyira nagy gáz nincsen. Egyelőre megy az üzlet, fizet is, és én nem adtam a nevem semmihez, nem írtam alá semmit sem.

– Én  viszont ha a Judit elmegy, nem megyek be többet dolgozni. Inkább szűnjön meg a munkám, de nem akarok jobban belekeveredni. Valamit csak találok, mert van már nekem is papírom, ha nem is jelentett be hivatalosan ez a tetű.

Másnap kitört a gyalázat az üzletben. Kiderült, hogy valaki hetek óta lenyúlja az elszámolt pénzt. Először Bergmann engem gyanúsított, mivelhogy mindig én számoltam le neki a pénzt.

– Mondd, te teljesen hülye vagy? – kérdeztem tőle, amikor négyszemközt voltunk. – Kinek van ide szabad bejárása? Juditnak, nekem meg Terikének. Rajtunk kívül senki nem tud ide bejönni. Anyád nincs itt, mert akkor ő lenne még, aki számba jöhetne. A dolgozók közül a régiekben száz százalékig megbízhatsz. Picur már Canadában van egy hónapja. Peti fel sem jön, csak az üzletben van, meg néha kint Kócosnak segít. Kis Jutka meg, ha fel is jön néha valamiért, soha nem hagytuk még egyedül. Szóval csak közülünk lehet valaki. Én kívül vagyok a körből, ha akarod, ha nem. Megdönthetetlen alibim van. Én számolom le neked az egész bevételt, és utána már nem is tudok visszajönni sem, mert az irodához nincsen kulcsom. Marad a Terike, Judit meg te. Gondolom, te nem akarod önmagad meglopni, ámbár ki tudja. Tehát ketten maradtak: Judit és Terike.

– Teljesen igazad van. A két lotyesz.

– Csak egy lotyesz, ha tetszik neked, ha nem. Figyelj! Judit nem fog holmi pár ezret lenyúlni, mert nem hülye. Te tartozol neki különben is, elég rendesen. Azt a pénzt nem fogja így apránként elvenni. A kezében vagy, akár elismered, akár nem. Bármikor fel tud jelenteni, hogy ezt meg azt nem fizetted ki, és tartozol neki. Papírjai vannak róla. A hülye dumád, hogy te fizeted a kéglijét, az nem fog senkit sem érdekelni, mert az alkalmazottad. Levonhatod a fizetéséből a havi bérletidíjat meg a rezsit. Még ezzel is alád tud vágni. Hagy ne folytassam.

– Ne is folytasd, nem tudsz meggyőzni. Judit lesz az. Mennyire lehet megbízni szerinted a Péter Jutkájában?

– Ezt, hogy érted?

– Az üzletben rajtad kívül senki sem tud arról, hogy pénz tűnik el. Ha elmondom nekik, szerinted szétkürtölik a többieknek?

– Nem hiszem. Peti és Jutka csak Picurral volt igazán jó barátságban. A többiekkel csak „jóban” vannak. Kócos régi bútordarab, ha megkéred, hogy tartsák a szájukat, tartani is fogják.

– Na, jól figyelj! A következőt akarom csinálni: A Péter Juditja minden befolyó pénznek a sorszámát írni fogja, címlettől függetlenül. Este mielőtt felhoznád az egész pénzt az irodába innét, és a másik üzlet egész bevételét sorszámok alapján összeírja.

– Tudod mekkora meló ez, amit most itt elmondtál? Az itteni üzlet még hagyján, mert munka közben egy füzetbe be tudja írni a pénzek sorszámát. De sziszifuszi meló, mert ugye vissza is ad belőle kifizet számlákat, ha áru jön, amiért fizetni kell, szóval bonyolult.

– Egyáltalán nem az. Azok a pénzek, amikkel visszaad, azok kiesnek a pakliból, de nem is ez a lényeg. Az a lényeg, hogy ha észlelem a lopást, akkor azonnal kihívom a rendőrséget. Lezáratom az üzletet, és mindenkit átkutatok rendőr jelenlétében. Akinél olyan pénz van, aminek a sorszáma fel van írva, az a tolvaj.

– Na, ez aztán a furfangos terv. Tényleg nem rossz. Csak rajtunk kívül tényleg senkinek nem szabad megtudnia. Elvileg mindenki lehet potenciális lenyúló.

Bergmann, beavatta Péteréket a tervbe, és persze igent mondtak. Teltek–múltak a napok. Nem történt semmi, egy kisebb affért leszámítva. Terike bejelentette Ernőnek, hogy terhes. Tőlem kért tanácsot, hogy mit tegyen.

– Te egy sült barom vagy, ne is haragudj. Ott a férje is gondolom nem egy impotens pasas, tőle is lehet a gyerek.

– Ez igaz, de ő nem akar gyereket, és tőlem kér pénzt, hogy elvetesse. Tudsz valami nőgyógyászt, aki megcsinálja?

– Nem ismerek senkit, én nem lépek félre. Nem ismerem az osztrák törvényeket se, de szerintem itt sem könnyű dolog egy terhesség megszakítás, ha nincs megfelelő nyomós indok. Fogalmam nincs, hol találsz ilyent. Próbáld meg, aki itt dolgozik a házban. Talán hajlandó jó pénzért erre. De egyáltalán nem kellene megtenned. A férjével beszélje meg, és annak mondja azt, hogy nem akarja a gyereket. Mi a francért vered bele az orrod ilyenbe? Ha kiderül, hogy viszonya van veled, a manus vagy megagyal, vagy beadja a válópert és neked itt marad mindenestül.

– Pont ezt nem akarom. Maradjon csak ott, ahol van, a férje mellett, annyira nem nagy a „szerelem” köztünk.

– Akkor meg csinálj, amit akarsz. Én kívül maradok.

Begmann megtárgyalta a házban rendelő nőgyógyásszal a dolgot. Terike a férjének azt hazudta, hogy Németországba kell utazni pár napra. Amíg lábadozott, addig Bergmannál lakott.

Már teljesen elfelejtettük a lopás dolgot, amikor egy nap rendőr lépett be az üzletbe. Megvárta, míg kimennek a vevők, utána bezáratta velem az üzletet.

– Mindenki itt van, akik itt dolgoznak? – kérdezte.

– Majdnem – feleltem. – Van másik üzlet is, ott is dolgoznak négyen.

– Menjen át, és hozza őket ide.

– Elnézést, de nem én vagyok a tulajdonos.

– Azt tudom. Tegye, amit mondtam. A többiek addig itt maradnak.

Láttam, hogy mindenki reszket, mint a nyárfalevél. Rajtam és Péteréken kívül senki nem tudott semmit. Mindenki azt gondolta, hogy ez egy ellenőrzés, és akinek nincsen hivatalos munkavállalásija, azokat bevarrják.

– Talán megengedi, hogy szoljak a tulajdonosnak is?

– Felesleges, már szóltam neki és rögtön itt lesz. Menjen és hozza ide az összes dolgozót.

Nem akartam neki azt mondani, hogy egyszerűbb lenne áttelefonálni. Átsétáltam a másik üzletbe és az egész csapattal visszasétáltunk. Persze nem szóltam, hogy rendőr hivatja őket, mert nem akartam pánikot, na meg ki tudja? Hátha mégsem az, az elkövető, akire én tippelek.

– Mindenki tegye ki erre az asztalra a pénztárcáját és a nála levő készpénzt – szólt az utasítás. Közben Bergmann is, meg Terike is lejöttek az irodából. A rendőr mindenkit leellenőrzött a  Péter Juditjától kapott lista alapján. Senkinél sem talált olyan pénzt, ami a listán szerepelt. Már úgy tűnt, hogy befejezte, amikor Terikéhez fordult.

– A magáét is kérem.

– Fent van a táskám az irodába, lehozom azonnal.

– Várjon, megyek magával.

Bergmann felkísérte őket. Alig pár perc múlva Terikét bilincsben hozta le a rendőr. Ötezer schillinget talált nála, különböző címletekben.

– Megyek velük én is – szólt oda Bergmann nekem. – Nyissatok ki, majd jövök, ha végeztem.

Mindenki fellélegzett, hogy vége a vegzálásnak és a rendőr nem igazoltatni volt.

Bocsássunk meg

Egy darabig persze arról diskuráltunk, hogy mik lesznek a fejlemények. Mindenki azon az véleményen volt, hogy megérdemli, ha bevarrják, utána meg visszazsuppolják oda, ahonnét jött. Csak Judit gondolta másképp. Nem mintha sajnálta volna Terikét, de várakozó álláspontra helyezkedett.

– Figyeljétek meg, egy óra múlva itt lesz Brgmann és Terike édes kettesben, mintha mi sem történt volna. Zsák meg a foltja. Egyik is lop, meg a másik is. Csak az egyik nagyban utazik, a másik meg kis pitiáner kezdő. Holló hollónak nem vájja ki a szemét!

– Ami azt illeti, te elég jól ismered Ernőt, de azt azért nem hiszem, hogy erre képes lesz. A minap mondta, hogy annyira nem nagy a szerelem, és ha lehetne, már holnap visszaküldené a férjéhez.

– Ettől a nőtől nem fog olyan könnyen megszabadulni, mint tőlem. Én elmentem magamtól, pontosabban még nem egészen, de nem sokáig. Adok neki egy utolsó sanszot, aztán utánam az özönvíz.

Mindenki elgondolkozott ezen, hiszen Juditnál jobban senki sem ismerte Bergmannt. De mindenki lehetetlennek tartotta a feltevését. Lassanként visszarázódtunk a napi ritmusba hiszen a vevők jöttek–mentek, nem volt sok időnk ezen tovább filozofálni. Az idő szép lassan múlt, de egyikük se jött. Aztán zárás előtt egy órával megjelentek, Terike kezében két hatalmas kofferrel. 

– Na mi a fene. Ezt most kiengedték, vagy adtak neki 24 órát, hogy visszakotorjon Lévára?

– Kócos ne szellemeskedj! Az osztrákok nem arról híresek, hogy ha rajtakapnak valakit, csak úgy flangálni hagyják. Itt egész más történhetett. Még jó, hogy nem fogadtam Judittal,  mégiscsak, neki lesz igaza. Mert csak úgy engedhették el, hogy a Bergmann visszavonta a feljelentést, noha alapos bizonyítékai vannak, hogy Terike volt a tettes. Várjuk ki a végét, de itt nagy kalamajka várható.

Beléptek az üzletbe, és mintha misem történt volna, felmentek az irodába. Mindenkinek az arcára fagyott az a kevés mosoly is, ami éppen abban a pillanatban volt az arcokon, amikor beléptek. Még egy perc sem telt bele és már csengett a telefon. Én vettem fel persze, mert senki sem vállalkozott a feladatra. Úgy bámultak a türelmetlenül csörgő készülékre, mint az időzített bombára.

– Zárás után mindenki maradjon még öt–tíz percre. Akarok veletek beszélni.

– Rendben, de ne tartson soká, mert mindenki szeretne minél hamarabb hazamenni. Elég volt a mai nap.

– Nem leszek hosszú, csak pár mondat, magyarázat a történtekhez.

– Milyen magyarázatot akarsz adni? Mindenki látta, amit látott. Igaz, hogy együtt jöttetek vissza, nagy egyetértésben, arra adhatsz majd, de nem szükséges. Gondol mindenki, amit gondol.

– Nem egészen, mert tudom, magyarázattal tartozom, pontosabban a kedves kisasszony. Szóval inkább ő fog magyarázni nem én. Egy fél óra múlva zárjatok, és szólj át Juditnak is a másik üzletbe.

Azon hezitáltam, hogy telefonáljak, vagy menjek–e át, mert azért pár mondatot váltottam volna Judittal négyszemközt, mégis maradtam a telefonnál.

– Szóval a hölgyemény akar kiselőadást tartani – mondta gúnyosan Judit. – Remélem, az előadásért nem kell fizetni, mert ők tartoznak nekem. Tíz perc múlva ott is vagyok.

Mire a behajtóval megérkeztek, már egybegyűltünk. Cirka úgy festett az egész csapat, mintha kardot nyeltünk volna. Bergmann megkezdte a „röpgyűlést”.

– Nem akarok semmi kommentárt sem fűzni a mai eseményekhez. Beszéljen az, akinek igazából beszélnie kell.

Terike megtörölgette az orrát, ami nem folyt, de erre a mozdulatra szüksége volt, mielőtt belekezdett a nagy monológba.

– Elnézést kérek minden dolgozótól a történtekért, és főleg azért, hogy mindenki gyanúba került. Terítsünk fátylát a múltra. Bocsássatok meg nekem. Lehet, hogy ez nehéz lesz, de nézzetek körbe, most egész Középkelet–Európában ez megy. Mindenki megbocsát mindenkinek.

– Már ne is haragudj – szakította félbe Judit –, de hogy hasonlíthatod magad a nagypolitikához? Nem gondolod, hogy közted és a politikusok közt hatalmas különbségek vannak? Mondjuk a hasonlat nem rossz, mert te is loptál, meg ők is loptak, de a kettő nem ugyanaz.

Terikéből kitört a bőgés.

– Ne tegyetek földönfutóvá. Ha nem maradhatok itt, akkor kiutasítanak, sőt még meg is büntetnek. Bergmann úr már megbocsátott nekem és most nektek is meg kell bocsátanotok.

– Ácsi Terike – szakítottam félbe! – Először is előbb kellett volna gondolkodnod, hogy mit cselekszel. Akik itt keresik a kenyerüket ugyanúgy nehéz helyzetben vannak, és szükségük van erre a pénzre. Sőt talán jobban, mint neked. Mégsem vittek el eddig még egy szál gyufát sem. Másodszor meg mi az, hogy kell? Tény és való, hogy Bergmann úr a főnök, de ő nem határozhatja meg ilyen esetben, hogy mi legyen a véleményünk. Persze neked más a viszonyod vele, nem csak mint munkaerő vagy itt, de ez privát. Én a magam részéről nem tudok neked megbocsátani, és ha esetleg ennek ellenére maradnál, akkor megkérem Bergmann urat, hogy engem helyezzen át a másik üzletbe. Ellenkező esetben kénytelen leszek megszabadulni a cégtől.

– Várom a többiek véleményét – is mondta Bergmann.

Senki sem ált Terike mellé. Nem beszéltünk össze, de mindenki azt mondta, ha Terikét Bergmann megtartja, akkor inkább elmegy.

– Figyeljetek ide – kezdte Bergmann. – Mindenki elkövet az életben baklövéseket. Ez alól senki sem kivétel. Én adok Terinek még egy lehetőséget, hogy bizonyítson. Ez teljesen független a kettőnk kapcsolatától.

– Most ne akard magadat kiröhögtetni Ernő. Nem kell a mese, főleg nekem nem – szólt Judit. – Én jobban ismerlek mindenkinél, ha neked valaki lehúzza a bugyiját, attól te mindjárt szerelmes leszel.

– Te is lehúztad neki – vágott közbe Terike?

A válasz nem váratott magára sokáig. Egy hatalmas pofon csattant Terike arcán.

– Idefigyelj, te kis ribanc. Én ágyba bújtam vele többször is, de nem a pénzéért, mint te. És ha már itt tartunk, a mai napig nem méltóztatott visszafizetni azt, amit tőlem kapott. Még csak meg sem próbálta eddig. Én nem loptam meg egy grosennal sem, pedig megtehettem volna nem egyszer, és nem ilyen pitiáner összegekkel. Annyit mondok neked, jobb, ha elmész, és nem rontod itt tovább a levegőt.

– Fejezzétek be, erre nincs itt semmi szükség – avatkozott közbe Bergmann.

– Legyél kedves akkor megnevelni a hölgyeményt Ernő. Úgy veszem észre, nem volt gyerekszobája. Ha semmi mást, de korkülönbséget tisztelje meg azt, hogy anya is vagyok.

Bergmann igyekezett menteni, ami még menthető.

– Terike itt marad mindennek ellenére. Akinek nem tetszik, az most szóljon.

Senki nem szólt semmit, de az arcokról le lehetett olvasni a ki nem mondott választ.