Psenyeczki-Nagy Zsolt : A hullámvasút X.

– Nos, Uraim, elfogadják ügyfelem huszonöt milliós ââ?¬â?? id?közben ennyire alkudtuk le ââ?¬â?? kártérítési igényét, vagy inkább a felszámolást választják?

 

 

F. bécsi hitelez?i voltak a hívók. Mint kiderült, kedvenc f?nökünk cégének jelent?s tartozásai voltak Bécsben, a hitelez?k aggódtak a pénzükért és jól körbeszimatolták – így jutottak el hozzánk.

    Ett?l fogva Béla karrierje rakéta-sebességgel kezdett ívelni felfelé, és vele együtt az enyém is, lévén, hogy új partnereink a magyar nyelv egyik dialektusát sem beszélték.

    A feladat egyszer?nek látszott. Egy egyébként jól m?köd? kapcsolatból ki kellett iktatni egy szükségtelen pénznyel?t. Csakhogy, mint mindig az életben, az ördög a részletekben rejlett, részletek pedig voltak b?ven.

    Az F. GmbH tartozásai jóval meghaladták azt az összeget, ami az F+Sz Kft.-t?l járt neki. Ezt a békát a bécsieknek kellett lenyelni, hiszen azt már tudták, hogy F.-nek más forrása nincs az adósságok rendezésére.

    Béla persze el?vigyázatosan a „kártérítéssel” csökkentett összeget nevezte meg tartozásként, csakhogy az imígyen kapott összeg oly mértékben alatta maradt a bécsiek követelésének, hogy még a „fényes jöv?” beszámításával is aligha képezhette komoly tárgyalás alapját. A bécsiek olyasféle arccal ültek az asztal mellett, mint aki éretlen citromot reggelizett savanyú uborkával, Béla pedig a saját békájának lenyelésével volt elfoglalva. Kezdte átérezni, hogy mindegy, mit ér el F.-fel szemben, ha nincsenek szállítói, jöv?je sincs a cégnek. A tárgyalás holtpontra jutott. Máig sem tudom, hogy dicsérjem vagy kárhoztassam magam a következ?kért.

    – Uraim, tegyük félre egy pillanatra az F. GmbH ügyét, és beszéljünk a jöv?r?l! – ragadtam magamhoz a kezdeményezést, látván, hogy a nagy közös béka-nyeldeklés nem vezet sehová. – Feltételezem, hogy nem kívánnak kivonulni egy jól bevezetett, jövedelmez? piacról?!

    – Nem, nem, semmiképpen! – hangzott a válasz gerincvel?-reflexb?l

    – Nos, akkor lássuk, mib?l élünk meg holnap! Bizonyára hoztak magukkal árlistát.

    Ezzel a mondattal kett?s hatást értem el. Egyrészt kirángattam ?ket a várható veszteség feletti gyászos kornyadozásból, másrészt – és számunkra ez volt a fontosabb – kitapostam bel?lük egy árlistát, amit?l a továbbiakban felfelé már nem térhettek el.

    Átvettem a listát. Ránézésre láttam, hogy minden ár vagy tizenöt-húsz százalékkal alatta van az eddigi beszerzési árainknak, de abban is biztos voltam, hogy ez messze nem a legalacsonyabb ajánlat, amit kapni lehet t?lük.

Odatoltam Béla orra alá a listát és így szóltam.

    – Tanulmányozd komoly képpel fél percig, aztán vágj egyre szigorúbb arcot és mondj valamit!

    – Mit?!

    – Bármit! Az „Anyám tyúkját”! – Bélán látszott, hogy még mindig a béka megemésztésével van elfoglalva.

    – Ej, mi a frász, tyúkanyó, mit keres itt a szobában?! – Bélánk irodalmi ismeretei kicsit hézagosak voltak.

    – Uraim, Sz. úr azt mondja, ez a kelet-európai árlistájuk, ha azt akarják, hogy ugyanakkora, s?t nagyobb forgalmat érjünk el itt Magyarországon, mint az F. Gmbh, ennél jobb árakat kell adniuk – és ezzel visszaadtam az árlistát.

    A tárgyaló partnerek arca, mindkét oldalon, tanulmányt érdemelt volna. Bélán látszott, hogy szíve szerint utánakapna és kitépné a kezükb?l az általam felel?tlenül visszaadott árlistát, a bécsieken meg a bizonytalanság, hogy vajon mennyit tudhatunk mi?!

    – A nagyobb partnerek valóban egyedi árakat kapnak, de Önök els? vásárlók nálunk.

    – Ha gondolják, menjen minden úgy, mint eddig, az F. GmbH-n keresztül, az a cég végül is régi, bevezetett vásárlójuk! – mondtam és elkezdtem összepakolni a papírjaimat.

    Béla egy szót sem értett az egészb?l, csak annyit, hogy épp most kártyázom el a fényes jöv?t. Elképedt arccal bámult rám. Gyorsan lelöktem az asztalról a dédelgetett Mont Blanc tollát, hogy addig se lássák a képét, amíg keresgéli, közben pedig, amint rakosgattam össze a papírjaimat, terepszín? arccal, társalgási hangnemben így szóltam hozzá.

    – Ha most bármit mondasz, elveszted az üzletet! Ha van türelmed két percig semmit tenni, megkapjuk F. beszerzési árait és császárok leszünk!

    – Már most is húsz sázalékkal jobbak vagyunk! – halkan mondta, de a hangszínén éreztem, hogy legszívesebben ordítaná.

    – Persze, csakhogy ha F.-et a kapukon kívül akarjuk tudni, ezeknek is ajánlanunk kell valamit! – nem tettem hozzá, hogy „Te barom”, pedig nagyon a nyelvemen volt.

    Végül megállapodtunk. Elfogadható árakat kaptunk, bár határozottan az volt az érzésem, lenne még mit keresnünk, de fontosabb volt megásni a vermet F. lába elé.

    A következ? találkozó P. sztárügyvéd úrral felért egy közepes orgazmussal.

    – Nos, Uraim, elfogadják ügyfelem huszonöt milliós – id?közben ennyire alkudtuk le – kártérítési igényét, vagy inkább a felszámolást választják?

    – Az F. GmbH követelését az utolsó fillérig kifizettük, ügyfele még tartozik cégünknek hárommillió schillinggel. Kártérítésr?l pedig csak mi beszélhetünk.

    – Értem. Láthatnám a kifizetés megtörténtét igazoló dokumentumot?! – P. ügyvéd úron látszott, hogy egy szavamat sem hiszi el, és kaján arccal figyeli, hogy próbálok majd arcom meg?rzésével kimászni a csapdából.

    – Tessék, ügyvéd úr! Amint látja, az X. GmbH cégünkre engedményezte az F. GmbH-val szembeni követelését, és ugyanezt tette az Y. GmbH is. A két követelés együttes értéke épp hárommillió schillinggel haladja meg azt az összeget, amivel cégünk az F. GmbH-nak tartozik, ha az aprót és a késedelmi kamatot nem számítjuk.

    Walt Disney minden bizonnyal P. sztárügyvéd úrról mintázta az Aladdinban azt a jelenetet, amikor Ginny álla a bokájáig esik le – ? ugyanis pont ekkorára tátott szájjal bámult, amikor az iratokat elé tettem.

Az arca a szivárvány összes színét végigjátszotta, aztán a „Szélütött padlizsánnál” állapodott meg.

    – Hamisítvány! – hörögte.

    – Itt van Sch. úr névjegye, ha gondolja, hívjuk fel – javasoltam baráti mosollyal.

    Az ügy lezárult. F. lufiként pukkant szét, el is t?nt az életünkb?l. Béla pedig a cég egyedüli tulajdonosaként „császár” lett.

 

    És hogy el ne felejtsem, én is kaptam ötezer forint jutalmat!

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Psenyeczki-Nagy Zsolt
Szerző Psenyeczki-Nagy Zsolt 30 Írás
Megértem fél évszázadot - túlnyomó részét a "létező szocializmusban". Szereztem 1,9 diplomát - azért a tört szám, mert az ELTE-nek (és saját magamnak) még tartozom egy államvizsgával... Gyerekgyártásban már megtettem a magamét (tudjuk: 2 szoba, 3 gyerek, 4 kerék ...) most már irány a halhatatlanság! - Ez a busz megy a Párnás Szuszra? P.s. előbb-utóbb teszek fel képet is, csak találnom kell egy olyat, ami nem meríti ki az esztétikai környezetszennyezés fogalmát.