Psenyeczki-Nagy Zsolt Szerző
Vezetéknév
Psenyeczki-Nagy
Keresztnév
Zsolt
9 év 1 Komment

“A kötelesség nehéz, mint egy hegy ââ?â?¬ ám egy katona halála könny?, mint egy tollpihe.” Ez nagy igazság, épp csak a hegyet is tovább kell vinnie valakinek…

 

 

 

Andrást huszonvalahány éve ismertem meg az Egyetemen. Évfolyamtársak voltunk, de ? elektromérnök-palánta, én gépész. Természettudományos érdekl?dés? emberek között gyakori, hogy „humán” hobbit választanak maguknak. A mi esetünkben ez a történelem, azon belül is az ókori Görögország történelme volt. Az én kedvenc területem Athén, az övé Spárta, amiben annyira elmélyült, hogy a kisujja körme is többet tudott róla egy átlagos bölcsészhallgatónál.

 Mondhatnánk, hogy hasonlított az élethelyzetünk, csakhogy András már n?s volt, két gyönyör? gyermek apja, felesége pedig éppen szerelmük harmadik gyümölcsét várta.

Korán, már a gimiben összekerültek. Valódi család nélkül n?ttek fel mindketten ââ?â?¬ András árva gyerek volt, Judit, a felesége pedig tizenhat évesen elköltözött otthonról, miután az anyja részegen el akarta adni egy ivócimborájának. Persze sokszor rákérdeztünk, nem találják-e ââ?â?¬ velünk együtt ââ?â?¬ úgy, hogy kicsit korai ez a b? gyermekáldás. Ilyenkor Judit boldogságtól és büszkeségt?l ragyogó arccal válaszolt.

ââ?â?¬ András jó sok gyereket akar és azt mondta, ideje elkezdeni.

ââ?â?¬ Jó-jó, de mib?l fogjátok eltartani ?ket?

ââ?â?¬ Egy férfinak becsületbeli kötelessége, legjobb tudása szerint gondoskodni a családjáról. ââ?â?¬ Ezt már András mondta és látszott rajta, hogy komolyan is gondolja.

Mi megért?en bólogattunk, részint mert magunk is valahogy így gondoltuk, részint pedig mert éreztük, András vissza akar vágni a Sorsnak keser? gyermekkoráért.

Judit ilyenkor büszkeségt?l ragyogó arccal, szinte felfalta a szemével élete párját és látszott rajta, nincs az a t?zvész, amin keresztül ne gázolna érte.

Ezzel együtt az éhhaláltól alighanem csak az mentette meg ?ket, hogy Judit nagyanyja ââ?â?¬ az id?k szavára hallgatva ââ?â?¬ megvált az árnyékvilágtól, sok-sok értéktelen kacatot és egy soroksári „f?bérleti” szoba-konyhás lakást hagyva maga után, így legalább albérletre nem kellett költeniük.

Ötüknek bizony sz?k volt ââ?â?¬ nem is kicsit ââ?â?¬ a szoba-konyha, de milyen a fiatalság, húsz-harminc f?s bulikat is rendeztünk náluk.

ââ?â?¬ És hol vannak a gyerekek? A nagymamánál? ââ?â?¬ kérdezte egyszer az egyik kissé tájékozatlan meghívott.

ââ?â?¬ A spájzban ââ?â?¬ hangzott a válasz.

ââ?â?¬ A spájzbaaaan?!

Jobb híján a spájzot alakították át gyerekszobának. Amíg kicsik voltak, a lurkók kényelmesen elfértek a polcok helyén kialakított gyerekágyakban és jóíz?en átaludták a legvadabb tivornyákat is.

Andrásék életszínvonala, kezd? diplomásként bizony er?sen visszaesett az egyetemi évekhez képest. A menzára már nem járhattak be, hogy szinte ingyen ebédeljenek, és így a kivételes szociális érzékenységgel megáldott konyhás nénik támogatását sem élvezhették önálló keresettel rendelkez? fiatal diplomásként.

A munkahely mellett pedig András sem járhatott már trógerolni a szenesekhez, mint az egyetemi évek alatt ââ?â?¬ a fizetésük viszont együttvéve is kevesebb volt annál, amit András a szenesek mellett akkoriban összehozott.

Ez nem volt véletlen, a szenesek egyfajta sajátos, rejtett arisztokrata kasztot képviseltek a létez? szocializmusban. Két oldalról is szedték a sápot.

Egyik oldalról az államot vágták meg a legkülönböz?bb trükkökkel. A TÜZÉP telepre befelé menet a legkövérebb rakodó ült a sof?r mellett a fülkében, a hídmérlegen, kifelé viszont a legsoványabb. Andrásért a maga harminc kilójával valósággal verekedtek a brigádok. Emellett a teherautó kevésbé látható részeit gondosan telepakolták kövekkel, beton darabokkal, amit aztán odabent gondosan eldobtak.

Így a tüzel?anyag-telep egyre jobban kezdett emlékeztetni egy sitt-lerakóra, ?k viszont egy-egy rakodásnál három-négy mázsa szenet is elkommunizáltak így, amit aztán a saját zsebükre értékesítettek.

Másik oldalról a vev?ket vágták meg válogatott módszerekkel. Ha egy vev?nek nem volt nyolc szeme és nem létezett legalább öt példányban, esélye sem volt arra, hogy az el?re kifizetett szén felénél-kétharmadánál többet kapjon.

A baráti kör persze változatlan maradt ââ?â?¬ legfeljebb a szélér?l morzsolódtak le néhányan ââ?â?¬, hol egyikünk, hol másikunk állított be egy-egy szatyor kin?tt vagy éppen csak megunt ruhával, vendégségbe menet pedig a kötelez? bor mellé mindig belepottyant a szatyorba egy-két zacskó kakaó, vagy más finomság, amit a gyerekeik e nélkül majd csak feln?ttként ízlelhettek volna meg. Az évek teltek, a gyerekek n?ttek ââ?â?¬, de más nem változott.

ââ?â?¬ Apu! Szólj a Klárira, hogy ne szórja rám a babáit! Nem tudok t?le aludni éjszaka! És folyton pukizik is! ââ?â?¬ visított ki a spájz-gyerekszobából Kisjutka.

Talán ez lehetett az a pillanat, amikor Andrásban tudatosodott: tennie kell valamit.

A küls? szemlél?, s?t maga Judit is csak annyit vett észre, hogy András korábban kel és kés?bben ér haza, mint eddig, viszont addig cammogó karrierje rakétaként indult be.

Szép jutalmakat hozott haza, emelkedett a fizetése és ragyogó kilátásai voltak a Kutató Intézetben.

Lassan megoldódtak az anyagi gondjaik, s?t hamarosan futotta egy olcsó, használt kocsira is. A lakáshoz alig nyúltak, várták a kedvez? csere-alkalmat. Aztán az alkalom el is jött ââ?â?¬ még ha nem is pont úgy, ahogy elképzelték.

Judit egyik nagynénje meghalt és egy h?vösvölgyi telket hagyott rájuk.

ââ?â?¬ András! Hagyjuk a fenébe a cserét! Vágjunk bele és építsünk egy házat a telken! Ha eladjuk a lakást, az árából kijön a pénz az induláshoz, a többire meg veszünk fel OTP-t. Tudom, a munkád mellett nem érsz rá az építkezésen dolgozni, de itt vagyok én! Úgyis GYES-en vagyok, ráérek. És ha kész lesz, mindannyian kényelmesen elférünk majd! ââ?â?¬ Judit tekintete valósággal ragyogott, lerítt róla, hogy lelki szemeivel már látja is álmai házát.

András hümmögött, hogy majd meglátja, meg hogy az nagyon sok pénz és sok id?, de ahogy Judit csillogó, ábrándos szemébe nézett, kihúzta magát és az asztalra csapott.

ââ?â?¬ Igazad van Drágám! Megcsináljuk! Palotát építünk és boldogan élünk benne, amíg meg nem halunk! – utóbbit játékos hunyorítással kísérte.

ââ?â?¬ Óh, milyen drága vagy! ââ?â?¬ bújt hozzá Judit. ââ?â?¬ Mennyire szeretlek!

Beindult az építkezés. András ââ?â?¬ felível? karrierje ellenére ââ?â?¬ látástól vakulásig dolgozott kint a telken is. Úgy t?nt, a Jóisten is velük van. Valahányszor elakadtak a dolgok, András a legjobb pillanatban kapott prémiumot vagy jutalmat, amib?l hipp-hopp elhárították az akadályt.

Két év sem telt bele, elkészült a ház. Álmaik otthona. Kényelmes szoba mindenkinek külön-külön, tágas nappali és két fürd?szoba, hogy reggelente ne legyen sorbaállás.

Elektromérnökként András nem bízhatta szerel?re a TV antennát és a parabolát, vasárnap, épp csak pár nappal a beköltözés el?tt maga mászott fel a tet?re.

Ekkor történt a baj. Megcsúszott a meredek tet?n és lezuhant. Kómába esett.

ââ?â?¬ Asszonyom! Szeretném biztatni, de nem mondanék igazat. A férjén csak a Jóisten segíthet.

Judit könnyekkel a szemében szédelgett haza. Ám az élet megy tovább, másnap els? dolga volt, hogy férje munkahelyén, a Kutató Intézetben bejelentse a balesetet.

ââ?â?¬ Juditka! Meg vagyok gy?z?dve róla, hogy András felépül! ? nem az a fajta, aki feladja ââ?â?¬ vigasztalta András f?nöke, aztán hozzátette

ââ?â?¬ De ami a táppénzt illeti, azt hiszem, beszélnie kellene a munkaügyisekkel.

Judit lement a munkaügyre, hogy bejelentse a betegállományt.

ââ?â?¬ Jaj, ?szintén sajnálom, Kedves, de András állományilag nem hozzánk tartozik.

ââ?â?¬ Hanem hová? ââ?â?¬ Judit szeme majd’ kiesett a meglepetést?l.

ââ?â?¬ Háááát… nem is tudom, hogy hogy’ mondjam… már… csaknem öt éve, hogy fizetés nélküli szabadságot vett ki nálunk… úgy tudom, a soroksári TÜZÉP-nél dolgozik… a szeneseknél…, ahol az egyetem alatt is besegített…

 

 

* * *

A következ? négy hónap olyan volt, mint egy egybefügg? rémálom. Judit „negyedik gyereke” a kórházban lebegett élet és halál között, a Jóisten segítségét várva.

Hajnalban kelt, megf?zött egész napra a gyerekeknek, reggelit adott nekik, aztán rohant a kórházba Andráshoz. Etette, fürdette, öltöztette, masszírozta az izmait, beszélt hozzá folyamatosan ââ?â?¬ aztán rohant az iskolába-óvodába a gyerekekért. Hazavitte, megetette és lefektette ?ket és futás vissza a kórházba.

Mikor András már mélyen aludt, hazaosont és nekilátott a felgyülemlett házimunkának. Aludni minden bizonnyal a kocsiban aludt, a piros lámpáknál…

A baráti kör persze most is besegített, a lányok a gyerekeket felügyelték, a fiúk a ház körüli munkában ââ?â?¬ akadt abból is b?ven ââ?â?¬ jeleskedtek, de Judit egyre fogyott és a szeme körüli karikákról csak mi tudtuk, hogy nem verekedés közben szerezte ?ket.

Mindig hajnal el?tt van a legsötétebb. Mikor Judit már tényleg a végs? összeomlás szélén állt, egyik reggel megcsörrent a telefon. A gyerekek csak annyit láttak, hogy az anyjuk kezéb?l kiesik a kagyló, betámolyog a szobába és az ágyra borulva zokogni kezd.

ââ?â?¬ Anya, mi a baj? ââ?â?¬ Kisjutka volt a legnagyobb és legbátrabb hármuk közül.

Jutka összeszedte magát és a könnyei fátylán át élete legboldogabb mosolyát villantotta a kislányra.

ââ?â?¬ Nincs semmi baj, drágám, csak annyira megörültem, hogy örömömben elsírtam magam. Apa FELÉBREDT!

ââ?â?¬ Apa feléééééééééééébreeeeeeeeedt! ââ?â?¬ Kisjutka örömkiáltása akár sikolynak is beillett volna.

ââ?â?¬ Apa-feléb-redt! ââ?â?¬ skandálta Klári és páros lábbal ugrálni kezdett.

Aztán pillanatokkal kés?bb csatlakozott hozzá Nóri is, akinek alig három évesen ugyan fogalma sem volt arról, minek örülnek a többiek, de az ugrálás mindenesetre nagyon vonzó programnak t?nt. A bohóság ââ?â?¬ úgy t?nik ââ?â?¬ ragadós, mert Jutka és három lánya libasorban ugrálta körbe a házat.

ââ?â?¬ Apa-feléb-redt! Apa-feléb-redt!

Szó sem lehetett óvodáról, vagy iskoláról, aznap még a szokásos közelharc is elmaradt, amit hétköznapokon az ülésekért folytattak.

ââ?â?¬ Apa-feléb-redt! Apa-feléb-redt! ââ?â?¬ zengett gy?zedelmesen a kocsiban egészen a kórházig.

ââ?â?¬ Asszonyom! A jelek csakugyan biztatóak, de nem szeretnék senkiben megalapozatlan reményeket kelteni. A férje súlyos sérülés után, hosszú kómából éledezik, semmiben sem lehetünk biztosak.

De mondhattak a fehér köpenyesek bármit, attól kezdve, hogy férje újból kimondta a nevét, elt?ntek a karikák Judit szeme körül.

A napi robot most is pontosan ugyanannyi volt, s?t, ha lehet, még több, hiszen megkett?zött er?feszítéssel segítette Andrást a gyógyulás felé, de bármi volt is a tennivaló, szinte tánclépésben végezte el.

András lassan gyógyult és a fejl?dés sem volt egyenes vonalú, de Judit lelki szemei el?tt már a parti lebegett, amelyet a hazaérkezése örömére rendeznek majd.

„Isten hozott itthon, Apa!” ââ?â?¬ ez áll majd a kapu fölé feszített molinón és újra ugyanolyan boldogok lesznek, mint voltak a baleset el?tt.

Az els? viharfelh? épp a hazatérés napján jelent meg az égen.

ââ?â?¬ Asszonyom! Szeretném figyelmeztetni, hogy a férje, jóllehet, szervi baja nincs, alighanem maradandó sérüléseket szenvedett a személyisége tekintetében. A pszichológus szakvéleménye…

ââ?â?¬ Mindent nagyon köszönünk, Professzor Úr! ââ?â?¬ Judit meg sem hallotta az aggodalmas szavakat, csak arra figyelt, hogy a tömött borítékot felt?nés nélkül csempészhesse a fehér köpeny el?zékenyen kihajló zsebébe.

A parti remekül sikerült, bár az ünnepelt fáradtságra hivatkozva elég hamar visszavonult, de senki nem akadt, aki ezt zokon vette volna.

A barát-kommandó természetesen továbbra is végezte a dolgát a ház körül, ám, Andrást, aki a társaság lelke volt korábban, alig láttuk ââ?â?¬ és ami addig soha nem fordult el?, id?nként hangos szóváltásnak lettünk kéretlen fültanúi.

Judit szeme körül pedig hamarosan újra megjelentek a karikák…

Egy darabig azt hittük, most jön ki rajta a hosszú lábadozással járó kimerültség, de egy napon a hangos szóváltást tompa puffanás és elfojtott sikoly követte, Judit pedig másnap a fél arcát eltakaró napszemüvegben tett-vett a mosókonyhában.

Zsuzsa, a barát-kommandó ügyeletes ?rmestere odalépett hozzá.

ââ?â?¬ Nem akarsz megbeszélni valamit?

ââ?â?¬ Nem. Lenne mit? ââ?â?¬ hangzott a tétova válasz.

Csakhogy Zsuzsában emberére ââ?â?¬ azaz inkább asszonyára ââ?â?¬ akadt. Egy mozdulattal leemelte az arcáról a napszemüveget, láthatóvá téve egy jól fejlett, sárgából lilába játszó monoklit.

ââ?â?¬ Úgy nézem, lenne mit!

Barátn?nk összeomlott. Keserves zokogásban tört ki Zsuzsa vállán.

ââ?â?¬ Az orvos… figyelmeztetett… szakvélemény… nem tudják… ââ?â?¬ a hüppögésb?l ennyi volt kivehet?.

ââ?â?¬ Azonnal vissza kell vinni a kórházba!

Judit filigrán alkatú lány volt, alig ért feljebb Zsuzsának az álláig, de ahogy szikrázó szemmel kihúzta magát, valahogy mintha fizikailag is megn?tt volna.

ââ?â?¬ Csak a testemen át!

ââ?â?¬ Az isten szerelmére, segítségre van szüksége!

ââ?â?¬ Nincs segítség. Megmondták világosan. Azt sem tudják, mi baja. Ha visszaviszem, zárt osztályra kerül.

ââ?â?¬ És Te? Veled mi lesz? És mi lesz a gyerekekkel, ha egyszer nagyobbat üt?

ââ?â?¬ Nem tesz ilyet. ? jó ember. Ugyanaz, akihez hozzámentem, csak a betegsége rossz.

ââ?â?¬ Éppen ez az! Ha beteg, kezeltetni kell, kórházban a helye!

ââ?â?¬ Értsd meg, nem tehetem. Nem fogom elnézni, hogy bolondok közé tegyék, hogy bezárják, mint egy állatot! András mindent feláldozott értünk. Az életét, az egészségét, az álmait… a legkevesebb, amit megtehetek érte, hogy elviselem a rossz pillanatait.

Értettük is, meg nem is. Valószín?leg azért, mert mi magunk soha nem voltunk hasonló helyzetben.

Az évek teltek-múltak, András állapotában javulás után rosszabbodás következett, visszaesés után újabb remény csillant fel, hol egy kísérleti gyógymód, hol egy új gyógyszer volt a kitüntetett.

Becsületére legyen mondva, minden lehet?séget megragadott a gyógyulásra, lett légyen az bármennyire kísérleti, vagy akármilyen kellemetlen, esetleg kockázatos.

A mindennapokra nézve, alighanem Juditnak volt igaza, András, amikor éppen nem kapta el a betegség, szinte olyan volt, mint kapcsolatuk fénykorában. Minden rezdülésén látszott, hogy imádja a családját.

Csak aztán, hirtelen, minden el?jel nélkül rátört egy-egy roham, és ilyenkor jaj volt mindenkinek, aki nem tudott idejében fedezékbe menekülni.

Barátn?nk haja a valamikori hollófeketéb?l teljesen ezüstre színez?dött.

 

Tizenöt év telt el így, szerelemben-boldogságban és embert próbáló szenvedések poklában.

A baráti kör pedig tehetetlenül nézte a szeme el?tt lejátszódó tragédiát ââ?â?¬ legalábbis akkor azt hittük, annak vagyunk félig kívülálló néz?i.

Isten azonban nemcsak a Teremtésben nagy, íróként, dramaturgként és rendez?ként is megállja a helyét.

A világ ââ?â?¬ és vele együtt az orvostudomány is ââ?â?¬ fejl?dött és egy napon hozzánk is elérkezett a digitális képalkotó technika.

Andrást orvosai mindig is afféle rejtélyes esetnek tekintették és az elhivatottakat kifejezetten bosszantotta az, hogy nem tudják megfejteni a rohamok okát.

Szervi elváltozást nem találtak, teljességgel értetlenül álltak a jelenség el?tt, így az els?k egyike volt, akiken kipróbálták a vadonatúj diagnosztikai készüléket, az MRI-t.

Meg is találták a b?nöst, egy, mikroszkopikusnál alig nagyobb vérrög „személyében”.

ââ?â?¬ Nem ígérhetünk semmit, de az új m?téti technológia segítségével gyakorlatilag nyomtalanul eltüntethetjük a vérrögöt… aztán meglátjuk…

ââ?â?¬ Én benne vagyok, hol kell aláírni? ââ?â?¬ ezt András mondta.

ââ?â?¬ És biztosak benne, hogy javít majd az állapotán?

ââ?â?¬ Nem asszonyom, biztosak csak abban lehetünk, hogy el tudjuk távolítani a vérrögöt, további károsodás nélkül.

ââ?â?¬ Akkor nem vagyok biztos abban, hogy valóban akarjuk a beavatkozást ââ?â?¬ mondta Judit.

ââ?â?¬ De igen, akarjuk. Én akarom!

Ezzel nem lehetett vitatkozni. András ismét bizonyította, hogy semmi sem drága számára, ha a családjáról van szó… csak azok a rohamok ne lettek volna…!

A m?tét tökéletesen sikerült.

A boldogságnak immáron semmi sem állt útjába. Csodálatos, romantikus regénybe ill? évek következtek a „fiatalokra”.

Kisjutka elvégezte az egyetemet, férjhez ment és megszületett az els? unoka ââ?â?¬ aki az András keresztnevet kapta.

Id?sebb András a kórházban el?ször a karjába vette az unokáját, az arca ragyogott. Még mintha a kórterem is kicsivel világosabb lett volna. Egy pillanatra mintha megállt volna az id?.

Aztán a kicsi kiköpte a cumit, András lehajolt érte, összeesett és többet a szemét sem nyitotta ki. A vérrög kés?i mellékhatása…

András a soroksári temet?ben nyugszik. A sírkövére Judit ezt vésette:

 

Itt nyugszom, vándor,

vidd hírül mindenkinek,

megcselekedtem, amit

megkövetelt a Becsület.

 

 

 

9 év 1 Komment

Másnap a Helyi Harsona öles cikkben számolt be a fiaskóról, némi flastromként megpendítve, hogy minden bizonnyal a konkurencia ármánya áll a háttérben.

 

 

Borisz ötletének megértéséhez ismerni kell a „b?z-business” egy sajátosságát. A parfüm önköltségének maga a lötty alig öt százalékát teszi ki. A többi költség reklám, a forgalmazók árrése, egyebek.

Ezt a „jelentéktelen” kilencvenöt százalékot célozta meg az ötletgazda. A megoldás egyszer? volt. Ha nem a jog szerinti gyártótól vásárolja a parfümöt, hanem maga állítja el?, nagyjából öt százalék befektetésével jut a parfüm teljes ellenértékéhez.

Az elképzelés zseniális volt, mindössze egy achilles-sarok gyengítette: amit eltervezett, az súlyos b?ncselekménynek számított.

Az eddigiekb?l aligha lehet kétséges, hogy a zseniális terv megvalósítását nem holmi erkölcsi megfontolások hátráltatták, hanem sokkal inkább a megfelel? menedzsment hiánya. Erre a feladatra nem elég kijelölni egy kopaszra borotvált izomagyút, egy termel? üzem vezetéséhez megfelel? szakember kell – ezen a ponton került a képbe az édes élett?l kicsit elbódult Béla.

– Te vezetsz páláckozó uzem! Kápsz duplá reszésedees és fizeted belole visszáá dorbezolt penz el.

Más szóval Borisz szerzett egy kiválóan felkészült szakembert a parfüm-hamisító üzeme élére – lényegében ingyen, hiszen a „duplá reszésedees” számításának alapját az általa beszerzett hozzávalók: a lötty és a csomagolóanyagok ára képezte.

– De… – szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik… annyi apró különbséggel, hogy esetünkben nem egy ?sz bárd, hanem Vovka, a meggy?z?, emelkedett, ennek hatására Bélánk mindjárt le is nyelte a mondat még ki nem mondott részét. Aztán valahogy mégiscsak összeszedte magát és kinyögte.

– Rendben, Borisz, vállalom, de mi lesz a rend?rséggel?

– Te csák nem izgul, rendorsáeg én dolgom.

Azt kell mondanom, Borisz felettébb szellemesen oldotta meg a rend?rség problémáját. A palackozó üzem beindult, nagy csinnadrattával akciós árakat hirdettünk – és özönlöttek a vásárlók.

Nem kell csodálkozni, harminc százalékkal a szokásos árak alá l?ttük be az akciót.

A hír persze futót?zként terjedt, napok alatt eljutott a márkaképviseletekhez is – itthon és külföldön. Mikor az els? puhatolózó telefonok megcsörrentek Béla asztalán:

– Te, Béla, mi ez a nagy leértékelés nálatok?! Tudod, mindenfélét beszélnek… (lefordítva: odaküldtük a sof?rt és vett a hamisított löttyb?l, te szemét …!)

Beindult a Nagy Átverés.

A rend?rséghez névtelen bejelentés érkezett, mintával és a palackozó helyszínének pontos megjelölésével. Az információ annyira meggy?z? volt, hogy bels? embert sejtettek a dolog mögött, így nem is nagyon keresték a bejelent?t.

Nagy er?kkel kivonultak, körbevették a telepet és a házkutatást elrendel? határozattal a kézben berontottak a f?nök irodájába.

H?sünknek nem kellett tettetnie a meglepetést, ? csak annyit tudott, hogy el?z? este nagy sietve az egész palackozót elszállították, az összes löttyöt és csomagoló anyagot is ideértve. Amikor felfogta, mi történik, mind a százhatvanöt centije teljes hosszában kihúzta magát és felháborodottan tiltakozott.

A rend?rök egyenesen a bejelentésben megjelölt helyszínre vonultak – és ott a legnagyobb meglepetésükre nem találtak mást, csak hetek óta ott porosodó, összepántolt gy?jt?karton-hegyeket.

Az akció idején a boltban – mer? véletlenb?l – néhány újságíró is jelen volt. Másnap a Helyi Harsona öles cikkben számolt be a fiaskóról, némi flastromként megpendítve, hogy minden bizonnyal a konkurencia ármánya áll a háttérben.

Ett?l kezdve a telepen akár pénzhamisító m?hely, vagy droglabor is m?ködhetett volna. Ha a rend?rségen az F+Sz Kft. nevét kiejtette valaki, a többiek pánikszer?en dobálták a sót a hátuk mögé:

– Távozz t?lem, sátán!

9 év 2 komment

Ott aztán dúlt a Dolce Vita! Marbellától Malagáig folyt a bor, tucatjával készültek a mosolygó fényképek Katival és Ivánnal, az új baráttal bikaviadalon, bárban, yachton ââ?¬â?? persze mindezt a céges hitelkártya terhére…

  

Béla és a Dolce Vita

 

Béla – a mi Bélánk – lassan kezdett magára találni. Az üzlet remekül ment, a pénz d?lt, az egyes területek gazdái teljesen önállóan és jól végezték a dolgukat.

Konkurencia nem volt, ha véletlenül felmerült valami probléma, Borisz és csapata azonnal és hatékonyan intézkedett. H?sünk úgy érezte, ideje elkezdenie élni az Édes Életet.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem akármilyen kísértés vitte a hedonista d?zsölés útjára. A kísértést Katinak hívták, aki a mi Bélánk élete Nagy Szerelme volt.

Én ugyan nem értettem, mit evett rajta, a hölgy ugyanis – ha lett volna nála körz? és vonalzó – akár Erzsike néni, a gimnáziumi matematika tanárn?m is lehetett volna. Sötét keretes szemüveg, szigorúan lófarokba rendezett, seszín? haj – egy szál se lóghatott ki! – és olyan tekintet, amit?l minden lógós diák gyomra azonnal görcsbe rándul.

– Kati!!! – ezt Béla lehelte elhaló hangon, amikor meglátta kosarával a kassza felé közeledni.

– Béla?! – ez viszont úgy hangzott, mintha az ügyeletes törzs?rmester a kocsmapultnál találkozna a szintén szolgálatban lév? ?rszemmel és nem tudná eldönteni, hogy csak a szokásos delírium tremens játszik vele, vagy mégsem elég részeg, és a beosztottja valóban szolgálatban kocsmázik.

–  Te…?

–  Te… – a lány mégiscsak ura maradt a nyelvének – mit keresel itt?!

Béla ösztönösen kihúzta magát – ett?l legalább százhatvanöt centinek látszott – és ujjaival végiggereblyézte rakoncátlan, göndör fürtjei helyét.

– Enyém ez a kóceráj – a hangsúlyból és az arckifejezésb?l tisztán látszott, hogy legalább ezerszer megnézte a Casablanca-t Humphrey Bogarttal.

Kati viszont – hogy a filmnél maradjunk – olyan képet vágott, mint Strasser ?rnagy, aki három golyóval a mellkasában sem volt képes elhinni, hogy a rend?rf?nök lel?tte.

– Tényleg?! – becsületére legyen mondva, gyorsan rendezte az arcvonásait és bár, mint utóbb megtudtam, minden látszat ellenére mégsem matematika tanárn? volt a foglalkozása, az ezt követ? hangnemváltásból kit?nt, hogy nem teljesen járatlan a fejszámolásban.

– Ezer éve nem láttalak! Mesélj valamit magadról!

– Ne itt! Ebédeljünk együtt! Janka, kérem, a számlát tegye az asztalomra! – Béla nemhiába volt üzletember, azonnal megérezte a feltámadó latens keresletet és egy úthenger feltartóztathatatlanságával nyomult be a piaci résbe.

Ett?l kezdve az események viharos gyorsasággal követték egymást. H?sünk egyre több és egyre hosszabb ebédszünetet tartott, aztán egyszer, hogy, hogy nem, az ebéd összeért a vacsorával…

Kati egyre s?r?bben látogatta a céget. Eleinte láthatóan a smink-készletét töltötte fel, aztán már csak néha csodálkozott rá egy-egy parfümre – és t?rte el szabadkozva, hogy Béla rátukmálja.

És h?sünk tukmált szorgalmasan. Sminket, kölnit, parfümöt – kés?bb ékszert, aztán egy BMW kabriót.

–  Nem bírom elnézni, hogy azzal a lepukkant bogárral jár! – sóhajtotta nekem.

Borisz viszont azt nem bírta nézni, hogy a forgalom lassan, de folyamatosan csökken, a költségek pedig – Bélánk kreatívan könyvelt – ugyanilyen tempóban, ha nem gyorsabban emelkednek.

Vovka, a meggy?z? persze hamar kiderítette mindkett? okát és a maga módján szerette volna rendezni a problémát – gondolom, úgy, hogy megszabadítja Bélát minden gondok okától, a férfiasságától – ám Borisz bölcsebb volt.

– Áététni káell á birká, há ákárjuk nyírni gyápju!

Látszólag nagyvonalúan elnézett a mal?r fölött, de már megvolt a terve, hogyan köszörüli ki a csorbát.

Amikor Casanova egy üzleti konferenciára Katit vitte magával tolmácsként a Costa del Solra, nem szólt semmit, csak a következ? géppel utánuk küldte egy olyan emberét, akit h?sünk még nem ismert.

Ott aztán dúlt a Dolce Vita! Marbellától Malagáig folyt a bor, tucatjával készültek a mosolygó fényképek Katival és Ivánnal, az új baráttal, bikaviadalon, bárban, yachton – persze mindezt a céges hitelkártya terhére.

Otthon aztán Borisz egy szép napon besétált Béla irodájába és finoman rákérdezett a többmilliós spanyol repire.

– Tudom, hogy kicsit sok, Borisz, de ez az Iván egy fantasztikus ember! Megnyitja nekünk a FÁK országok piacait! Tudod, nagyon befolyásos, és hihetetlen kapcsolatokkal rendelkezik! Üzbegisztán, Azerbajdzsán, Dagesztán – ha Borisz bele nem fojtja a szót, valószín?leg Naésaztánt és Hátaztánt is felsorolta volna, úgy belejött a handabandázásba…

– Iván, igyí szjuda! – szólt ki Borisz és az ajtóban megjelent Iván, a befolyásos…

Béla szemei csak azért nem estek a padlóra, mert a látóideg a helyén tartotta ?ket. Kétségbeesetten meredt Ivánra – és azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a föld. Gondolom, úgy érezte, ez is jobb választás lenne Vovkánál, a meggy?z?nél…

– Hm… – Borisz megköszörülte a torkát és rövid hatásszünetet tartott –, há Ivan veletlenul mégsem nyitna meg piac Áfgánisztan… én megmond, te mit fogsz csinal.

 

(folyt. köv.)

 

9 év 7 komment

Ahogy visszajöttek, a kis páciens szemei mintha mosolyogtak volna. Az apjára emelte a tekintetét ââ?¬â?? és nagy er?lködés árán kinyögött valamit, ami úgy hangzott:

– aaaööö ââ?¬Â¦ se ââ?¬Â¦!

Aztán folytatódott a foglalkozás, Gábor ismét a gondolataiba merült és várta, hogy vége legyen.

Judit csak a vége felé pillantott rá ââ?¬â?? és mintha egy könnycseppet látott volna csillogni a szemében. Egy futó pillanat volt az egész, talán csak ásított, ki tudja.

 

– Hahó! Megjöttem! – Gábor szokása szerint megállt az ajtóban és várta, hogy Ildikó, karján Emmivel elébe siessen és megcsókolja.

A lakásban azonban csend honolt.

– Biztosan alszanak – gondolta és lábujjhegyen beóvakodott.

Emmi csakugyan aludt a kiságyában, de amikor a hálóba lépett, döbbenetes látvány fogadta. A ruhák a földre szórva, Ildikó sehol…

– Betör?k! Úristen… Ildikó! – már csak egyetlen helyiség maradt, ahol még nem járt, a fürd?szoba.

Kétségbeesetten tépte fel az ajtaját, de ami fogadta, szerencsére nem az volt, amit?l rettegett. Senki sem volt bent és különösebb rendetlenségnek sem látszott jele, ám valami mégsem volt rendjén. Hosszú másodpercekbe tellett, amíg felfogta.

Ildikó fogkeféje és testápolói hiányoztak.

A gondolat úgy esett rá, mint egy mázsás homokzsák, puhán, de annál lesújtóbban.

– Elment!

A felismerést?l úgy megszédült, hogy le kellett ülnie. A sokk annyira lebénította, hogy a csapás súlyát is csak apránként fogta fel. A gyerek… a fejlesztések az intézetben… és hogy fog dolgozni?!

Maga sem tudta, mióta ült a kád mellett, szélütötten, félig öntudatlanul.  A kislány sírása is mintha csak egy réteg vattán keresztül jutott volna el a füléig.

– Emmi! – tért magához a révületb?l.

Berohant a szobájába.

– Mi a baj, Édesem! – kérdezte, de tudta, választ hiába vár.

A lányuk, az egyetlen gyermekük halmozottan sérült volt. Születése közben oxigén-hiány lépett fel és az agyától elkezdve szinte minden szerve károsodott. Beszélni egyáltalán nem tudott, mozogni is csak alig.

A gyereksírás úgy visszhangzott az agyában, mintha egy ment?autó szirénázott volna. Kirohant a konyhába és egy bébiétel konzervet kezdett el melegíteni. Ez volt a vésztartalék.

– Jövök már, jövök, Édesem! Itt a papi, tessék – és egy kiskanállal etetni kezdte.

A kislány evett két-három kanállal, aztán még keservesebben sírt tovább.

– Szomjas vagy? – futás a konyhába. – Hol az az istenverte tea?!

Megtalálta, rohanás vissza – az agya már zsibbadt a folyamatos nyivákolástól.

– Tessék, itt van, igyál kicsim!

A válaszul feltör? sírás talán még keservesebb volt, mint az el?bb. Üvölteni lett volna kedve tehetetlen dühében.

– I …ííí – két hüppögés között Emmi valami ilyesféle hangot adott ki magából.

– Nem értelek, drágám, tudod, ez Anya dolga… volt eddig – váltott hangsúlyt hirtelen és a gondolattól a gyomra ismét gombost?fej méret?re zsugorodott.

Megtapintotta a gyerek homlokát és megállapította, hogy láza nincs. Biztos, ami biztos, visszatette a kiságyba és betakargatta, nehogy megfázzon. Már zsongott a feje a gyereksírástól. Szégyen ide, szégyen oda, egy pillanatra még az is átfutott rajta, hogy megpofozza – akkor legalább tényleg lenne miért sírnia –, de mint mindig, most is elhessegette magától a gondolatot. Hogy is lett volna szíve megütni a kicsit!

A kislány hirtelen furcsán összerándult, mintha a hasa fájna, de ilyen baja soha nem volt. Összegörnyedt és kétségbeesetten szorította a combjait egymáshoz.

Gábort mintha villámcsapás érte volna, hirtelen megvilágosodott.

– Neked pisilned kell! – felkapta a gyereket és rohant vele a WC-re.

Ügyetlen kezekkel húzta le róla a nadrágot és ráültette a kislányt a kagylóra. Nem hagyhatta magára, tartani kellett, hogy le ne essen. Amíg a kicsi megkönnyebbülten végezte a dolgát, lassan neki is felderengett: pár hónapja, hogy Emmi szobatiszta lett és azóta inkább meghal, mintsem hogy bepisiljen.

 

 

*  *  *

 

Juditnak hosszú napja volt a Fejleszt? Intézetben. A gyerekek egymást érték és ?, mint az Intézet egyik legmagasabban képzett munkatársa – a legnehezebb eseteket kapta.

Ránézett az órarendjére, pályafutása egyik legreménytelenebb páciense következett, Emmi.

A kislányt Apuka hozta-vitte a foglalkozásokra, a rossz nyelvek azt terjesztették, hogy Anyuka nem ér rá, fitness edzése van.

Gábor, az apa ma a szokásosnál is nyúzottabbnak t?nt. Betolta a kerekes széket, aztán leült a szoba sarkában és magába roskadt.

A kezelés – ?szintén szólva – eddig nem sok eredményt hozott és az áttörés lehet?sége sem csillant fel el?ttük, de azért lelkiismeretesen folytatta a korábban kidolgozott programot lépésr?l lépésre, bár magában nem sok eredményt remélt t?le.

Már vagy félórája tartott a foglalkozás, amikor felt?nt, hogy a gyerekkel nincs minden rendben. Furcsán feszengett a kerekes székben, tekergette magát és a kezével olyasfajta mozdulatokat tett, mintha hajtaná a kereket.

– Éhes vagy, drágám?! – kérdezte Judit, és el?vette az ilyen esetekre tartalékolt banánt a kocsi oldalzsebéb?l.

Emmivel az volt a legnagyobb gond, hogy nem beszélt, és a mozdulatai is teljesen koordinálatlanok voltak.

Így aztán még egy szakképzett feln?tt számára is nagy nehézséget okozott felmérni, vajon megfelel-e a gyerek igényeinek az, amit csinál. Az egyetlen, valamennyire használható útmutatást a szemei adták, a kislánynak hihetetlenül mély és okos tekintete volt.

A kis páciens épp csak nyammogott egy picit a banánon és szemrehányó tekintettel nézett rá.

– … i… ííí

– Nem értem, drágám! Szomjas vagy? – az oldalzseb teát is rejtett.

Azok a nagy, mélybarna szemek párásodni kezdtek.

– … i… ííííí – lassan a sírás hangjai is el?törtek a torkából.

Apuka ebben a pillanatban felkapta a fejét. Ahogy felmérte a helyzetet, odalépett és az ölébe vette Emmit.

– Elnézést, egy pillanat, máris jövünk.

Ahogy visszajöttek, a kis páciens szemei mintha mosolyogtak volna. Az apjára emelte a tekintetét – és nagy er?lködés árán kinyögött valamit, ami úgy hangzott:

– aaaööö… se …!

Aztán folytatódott a foglalkozás, Gábor ismét a gondolataiba merült és várta, hogy vége legyen.

Judit csak a vége felé pillantott rá – és mintha egy könnycseppet látott volna csillogni a szemében. Egy futó pillanat volt az egész, talán csak ásított, ki tudja.

Foglalkozás után a férfi, ahogy ölébe vette a gyereket, megcsókolta az arcát és a fülébe suttogta:

– Apa is nagyon szeret téged, kicsim! – ezúttal jól láthatóan csillogtak a szemében a könnyek.

Egyedül Judit állt olyan közel, hogy tanúja lehetett a jelenetnek. Zavartan elfordult, arrébb lépett és a játékokat kezdte igazgatni.

 

 

*  *  *

 

Azóta több, mit egy év telt el, Emmi ma már járni tanul. A járókeretet három hónapja cserélték le két mankóra.

Az intézet vezetése fontolgatja, hogy az Emminél olyan átüt? sikert hozó módszert oktató videón adják közre.

Egyedül Judit ellenzi a dolgot: a kell? tudományos megalapozottság hiányát emlegeti.

 

11 év 1 Komment

– Tibi megfújtá gyészity, ööö… Tíz million forint es á mááci. Mi kerunk visszá tízet millió, máácit és hozza negyvennegy szazaleek kámát meg szazezaer fajdalmi dij. Nem kell siet, eleg holnap reggel …

 

Ett?l kezdve az események, mondjuk így, felgyorsultak. A forgalom – konkurencia híján – az egekig emelkedett, a pénz pedig úgy d?lt, persze els? sorban Borisz zsebébe, hogy már a tárolása is kezdett komoly nehézséget okozni.

    Eleinte egy mackóban tárolták az egyébként is riasztóval védett irodában, csakhogy egyik reggelre a jó három mázsás maci sz?rén-szálán elt?nt az irodából.

    Borisz újfent megjelent kis csapatával.

    – Ném kéll ráendórsáég! Vovka megold. Vovka náággyon meggyózó tudja lenni magaat!

    Nem nagyon hittem a dologban, de tényleg így történt. Vovka tényleg fenemód meggy?z? tudott lenni.  A dolgozókat egyenként hívta be az irodába, mialatt a többiek az udvaron várakoztak. Az ablak nyitva volt.

    – Tüi ulsz le szekbe, én vizsgal neked háázugsaág! – mondta kedvesen, miközben a pácienst b?rbilincsekkel a székhez rögzítette. Kéz a karfára, láb a szék lábához. Aztán egy olyasvalami készüléket rakott a fejére, mint egy fejhallgató, ami drótokkal egy dobozhoz csatlakozott, az viszont a konnektorhoz.

    Az els? delikvens Janka volt, a pénztárosn?. Középkorú, elvált n?, egyedül nevelte a gyerekét. Már a rögzítés alatt hisztériás rohamot kapott, és kétségbeesetten sikoltozva könyörgött az életéért.

    – Most meg csak kálibralunk keszulek – ezzel Vovka, a meggy?z? egy alig érezhet?, pici sokkot adott neki. A félelemt?l halálra vált asszony azonban ezt is úgy érzékelte, mint a halálra ítélt a villamos szék ötezer voltját.

    – Segítséééééééééég! Nem csináltam semmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit! – sikított teli torokból, úgy, hogy nem csak az udvaron, de még a szomszéd kerületben is beleremegett, aki hallotta.

    Nem vagyok egy ideges természet, de az én vérnyomásom is az eget meszelte, a reggelimen pedig er?t vett a klausztrofóbia: minden áron látni akarta a napvilágot.

    Sejtelmünk sem volt, valójában mire megy ki a játék, pedig banálisan egyszer?, ezer éves trükk volt, a b?vös kecske modern, KGB-s változata.

    A faluban elszaporodnak a lopások. A kádi messzi  földr?l hoz segítséget: egy varázslót, akinek a b?vös kecskéje mekegni kezd, ha egy tolvaj érinti meg a hátát.

Kés? este a falu összes lakóját egybegy?jtik, és egyenként behívják  egy sötét szobába. Itt mindössze annyit kell tenniük, hogy megsimogatják a kecskét, ami a tolvajnál majd mekegni kezd.

Az utolsó falusi is sorra kerül  – sehol egy árva mekkentés.

A kádi ekkor fáklyákat hozat és mindenkinek megnézi a tenyerét. Mindenkié kormos, kivéve egyetlen egyet: a tolvajét. A kecske háta ugyanis kormos volt, a tolvaj pedig a leleplez?dést?l való félelmében nem merte megsimogatni, csak elhúzta a tenyerét a háta felett.

    A mi tolvajunk ott állt a többiekkel együtt az udvaron és ? is mindent hallott. Aztán a nyitott kapun át lassan kisündörgött az utcára, odakint pedig inaszakadtából futásnak eredt – egyenesen Borisz embereinek karjába.

    A továbbiakat persze már nem nyitott ablak mellett vezették el?. Annyi biztos, hogy másnapra hiánytalanul megvolt a pénz, s?t, jókora „késedelmi kamatot” is fizetett a b?neit egy expressz vonat sebességével megbánó tettes.

    Janka, a pénztárosn? egy pohárka vodkát kapott az ijedtség ellen és százezer forint „fájdalomdíjat” – természetesen ezt is a b?n útjára tévedt egykori kollégánk fizette meg.

Vovka, a meggy?z? egyszer?en besétált a feleségéhez és azt mondta:

    – Tibi megfújtá gyészity, ööö… Tíz million forint es á mááci. Mi kerunk visszá tízet millió, máácit és hozza negyvennegy szazaleek kámát meg szazezaer fajdalmi dij. Nem kell siet, eleg holnap reggel – azzal átadott egy dobozkát az asszonynak. Tibi gy?r?sujja volt benne, a félreértések elkerülése végett gy?r?vel együtt.

 

11 év 2 komment

Rövid csuklást és dadogást követ?en Béla a köpcös és egy telefonfülkével keresztezett háromajtós szekrény kíséretében bevonult az irodájába.

Béla balszerencséjére épp az udvaron tartózkodott, és nem volt felkészülve ilyetén fejleményekre.

    Rövid csuklást és dadogást követ?en a köpcös és egy telefonfülkével keresztezett háromajtós szekrény kíséretében bevonult az irodájába.

    Rövid tárgyalás lehetett, mert Béla már zárás el?tt sietve hazament.

    Másnap aztán akkora napszemüvegben jött be, ami els? látásra felért egy ívhegeszt? pajzzsal.

     Nyitás el?tt összehívta a „termelési értekezletet”, és a neonok fényében is viselve a hegeszt?-pajzsot, bejelentette, új t?késtárs lépett be a cégbe, a köpcös – mint utóbb kiderült, Borisznak hívták –, és amit ? mond, azt ugyanúgy kell venni, mintha Béla mondaná.

    A pénzt „biztonsági okokból” a háromajtós szekrény – ?t Vologyának hívták – gy?jti be esténként, egyébként minden marad a régiben. Értekezlet után bementünk az irodába.

     – Megtudhatnám, mi folyik itt? – kérdeztem hüledezve.

     Béla az ajka elé tette a mutató ujját, utána a két kezét a füle mögé téve „hallgatózást” imitált, majd levette a hegeszt?-pajzsot. A szeme körül jókora monokli éktelenkedett.

     – Reggel elestem a kádban! – mondta, majd hozzátette.

    – A „régiek” eladták a követelésüket Borisznak, ? pedig betársult hozzánk.

     Mint utóbb kiderült, az üzletrész árfolyamát Borisz határozta meg, Vologya, mint értékbecsl? és tárgyaló partner hathatós közrem?ködésével. A „régiek” követelése – Borisz és Vologya értékbecslése szerint – nyolcvan százalékot ért a cégb?l, Béla szaktudása és kapcsolatrendszere tette ki a maradék húszat.

     – Te csinálsz így is nágyon jó uzlet, majd meglaatod – mondta Borisz barátságos hátba veregetések közepette.

     Béla a viharos kezdet ellenére meglehet?sen hamar megtalálta a hangot új társaival, és pár hónap elteltével kezdett magára találni. Ebben alighanem nagyban segítette az, hogy megtörtént az els? elszámolás az üzletfelek között, és az igazat megvallva, több osztalékra tett szert, mint amit a kezdetek alapján remélni mert volna.

    Új f?nökünk egyébiránt nem sokat tüntetett a jelenlétével, szinte csak a hó végi elszámolás idején fordult el? nálunk, vagy ha valami „rendkívüli esemény” odaszólította.

     Az els? ilyen „rendkívüli esemény” az „Alfa Parfümbázis Kft” – mint konkurens – megjelenése volt.

Eleinte csak azt vettük észre, hogy heteken keresztül egyre jobban csökken a forgalom, aztán már törzsvev?k is kezdtek elmaradozni.

     – Nem megy az üzlet, Palikám? – kérdezte Béla az egyiket, miután egy hónap múltán újra betévedt hozzánk.

    – Drágák vagytok nekem, Bélám! Tudod, a kapitalizmus farkastörvényei! – tárta szét a karját a megszólított, tettetett részvéttel.

    – Értem, tehát mástól vásárolsz – mondta megért? arccal Béla, majd rákérdezett.

    – És azt megtudhatom, hogy kit?l vagyunk drágábbak, Palikám?

     Pali szó nélkül benyúlt az aktatáskájába, némi kotorászás után el?vette az „Alfa Parfümbázis Kft.” árlistáját, és Béla kezébe nyomta.

     – Tartsd meg, nekem van másik – mondta látszólag segít?készen, de mindeközben olyan képet vágott, mint aki épp ebben a pillanatban ért tetten egy besurranó tolvajt a lakásában.

    – A fene a pofádat, hogy eddig így lenyúltál – üzente a tekintete.

     Béla szederjes arccal nézegette a lista mienknél jó 30-40%-kal alacsonyabb árait, aztán hamar gyorsan elköszönt Palitól, és berohant az irodájába telefonálni.

    Este kis karavánjával megjelent Borisz, és bevonultak az irodába tanácskozni.

     – Málenkájá probleemká, májd megoldjunk! – mondta elmen?ben Borisz.

     Csakugyan, alig két hét telt bele, és a forgalom lassan újra emelkedni kezdett. Nem bírtam a kíváncsiságommal és egyik este, zárás után elautóztam a „Parfümbázis” telephelyére.

    A kapu zárva volt és hatalmas tábla hirdette:

    „Elköltöztünk! Új címünk” – itt a legnagyobb meglepetésemre a mi diszkontunk címe állt.

    A „málenkájá probleemká” megoldódott. 

 

 

 

 

 

11 év 1 Komment

… a hadügyminiszter, aki a miniszterelnök vejeként a kormány rendíthetetlen sarkkövének számított, emlékeztette a magáról kissé megfeledkezett kollégáját…

Ã? Ã?  1. A demokráciában valahogy nem illik a tömegbe lövetni
Ã? Ã?  2. Ha akarna, sem tehetne eleget a kérésnek, lévén, hogy a Hadsereg teljes fegyverzetét, l?szerkészlettel együtt épp a múlt héten adták el egy polgárháborúzó szomszédos országnak

� 

� 

Ã? Ã? Ã?  Végül, de nem utolsó sorban, szólnunk kell Volapükország els?, szabadon választott, demokratikus kormányáról is.

Ã? Ã? Ã?  Mint már említettük, Volapükország els? szabadon választott miniszterelnöke egy egészség-történész, múzeumigazgató lett.

Ã? Ã? Ã?  A választás a volapük nép bölcsességét igazolta, hiszen az ország olyan archaikus állapotokkal érkezett el a huszonegyedik század küszöbére, hogy ezek megértéséhez bizony egy történész felkészültségére volt szükség.

Ã? Ã? Ã?  A negyvenöt évnyi kommunista uralom furcsa módon csak annyit változtatott az ország század eleji állapotán, hogy a népet sanyargató régi uralkodó osztály tagjai elt?ntek, és kicserél?dtek a kommunisták által kiválasztott újakkal.

Ã? Ã? Ã?  A hegyvidéki villák is megmaradtak, csak a lakóik cserél?dtek ki. Az elegáns belvárosi éttermekben pedig, ahol a háború el?tt a régi uralkodó osztály tagjai frakkban, szmokingban, halkéssel és desszertvillával fogyasztották a vacsorájukat, attól kezdve az új uralkodó osztály arra érdemesnek ítélt képvisel?i szürcsölték sötétkék ruhában és sárga cip?ben, nagykanállal a marhapörköltet.

Ã? Ã? Ã?  A volapük történelem furcsa fintora nyomán most újabbÃ? “Hátulsó sor el?re fuss!”Ã? következett.

Ã? Ã? Ã?  Egy történész persze nem bújik ki a b?réb?l attól, hogy miniszterelnök lesz, munkájában kamatoztatja addig szerzett ismereteit. Sajnos a személyzeti munka kutatásában az illet? szakterülete a középkor volt, így ââ?¬â?? más, és jobb ismeret híján – akkori módszereket próbált alkalmazni.Ã? 
Ã? Ã? Ã?  Kulcspozíciókba kizárólag hozzá rokoni szálakkal köt?d? személyek kerülhettek, az alkalmassági kérd?ív els? kérdése pedig az volt:Ã? “Hány f?s a családi bandérium?”

Ã? Ã? Ã?  A sajtó okvetetlenkedése nyomán ezt a kérdést kés?bb pontosították, azután már így hangzott:Ã? “Hányan élnek egy háztartásban?”

Ã? Ã? Ã?  Sajnos a rokonok ââ?¬â?? a teljesen alkalmatlanok is ââ?¬â?? hamar elfogytak, ezután következtek a kollégiumi szobatársak, majd – szükség törvényt bont – a szobatársak kés?bbi szobatársai.

Ã? Ã? Ã?  Ha a jelölt megbízhatósága ily módon igazoltatott, a szakmai ismeretek már csak másodlagos szerepet játszhattak.

Ã? Ã? Ã?  Az akadékoskodó balliberális sajtó képvisel?in kívül senkit sem zavart például, amikor a miniszterelnök sógora, a külügyminiszter hétvégén átrándult szolgálati Mercedesével a szomszédos országba és a hetvenes tábla mellett száznyolcvannal száguldott el. A miniszter ââ?¬â?? miután sebességét bemérték – el?bb a diplomáciai mentességére hivatkozott, majd, amikor ez eredménytelennek bizonyult, hadüzenettel fenyegette meg a vele szemben eljáró rend?r törzs?rmestert. Szegény közeg azóta sem érti, miért nem fizette ki inkább a talán ha ötezer kusekelre rúgó helyszíni bírságot ââ?¬â?? hiszen még kusekelben is elfogadta volna?!

Ã? Ã? Ã?  Ehhez képest üdít? változatosság volt az új kormány pénzügyminisztere, aki a személyi jövedelemadó kulcsait a jövedelem kétszáz, illetve négyszáz százalékában állapította meg ââ?¬â?? utóbb kiderült, hogy szegény közszolga szerencsétlen módon épp akkor hiányzott az általános iskolában, amikor a százalék-számítást vették és a hiányosságot láthatóan azóta sem pótolta. Ez a kétségkívül kínos mal?r természetesen nem befolyásolta az illet? miniszteri alkalmasságát, lévén hogy a miniszterelnök egykori szobatársaként a második legmegbízhatóbb közéleti kategóriába tartozott.

Ã? Ã? Ã?  Az új volapük politikai elit ââ?¬â?? saját múltját is feledend? és feledtetend? ââ?¬â?? legszívesebben kiradírozta volna az elmúlt negyvenöt évet a történelemb?l. Történtek is kísérletek erre, például a történelem tankönyvek átírása útján – de érthet? módon nem jártak megfelel? eredménnyel. A köz jeles szolgái ezért az ?si volapükÃ? “Kint is vagyok,Ã? bent is vagyok”Ã? társasjáték közéleti megfelel?jét játszották.

Ã? Ã? Ã?  Amikor például a volapükországot fehér lováról a második világháborúba vezérl? Ellentengernagy ?f?méltósága kései leszármazottai úgy döntöttek, ideje eleget tenni az új divatnak és újra temetni a nagypapát, valóságos képvisel?- és miniszterhordák gazsuláltak, vagy mondtak beszédet a sírnál, könnyek közt felidézve, mennyire szerették is ?f?méltóságát.

Ã? Ã? Ã?  Némelyiküket az sem zavarta meg a könnyes emlékezésben, hogy a F?méltóságú Ã?Å¡r regnálása idején még meg sem születtek.

Ã? Ã? Ã?  Azt, hogy vannak, akiknek semmi sem szent, a napnál világosabban mutatta meg a liberális- és posztkommunista sajtó jajveszékel? akadékoskodása, amely szerint az új Köztársaság vezetésének nem kellene eszmei közösséget vállalnia a rablóháborúban levitézlett régi vezetéssel. A köz némiképp eltájolódott szolgái erre sietve kijelentették,Ã? “magánemberként” vettek részt a rendezvényen.

Ã? Ã? Ã?  Volapükország kereskedelmi partnerei között kiemelt szerepel bírt a (nagy)testvéri Szovjetunió. A két ország rubelben kereskedett, ami még a kusekelnél is gyengébb valutának számított a világpiacon.

Ã? Ã? Ã?  Árfolyama mégis stabil volt – hála Volapükország teljes energia-függ?ségének és annak a mintegy kétszázezer pénzügyi tanácsadónak, akik CA (Covetszkaja Armija) vállapos egyenruhájukban úgy negyven éve osztogatták tanácsaikat abszolút ideiglenesen a volapük népnek.

Ã? Ã? Ã?  Ezen a méltánytalan helyzeten haladéktalanul változtatni kellett. Az a megoldás, hogy áruban számoljanak el egymással – a volapük ipar máshol egyébként eladhatatlan termékeit gázra, olajra és más nyersanyagokra cserélve -, az új vezetés zseniális pénzügyi tanácsadói számára szóba sem jöhetett.

Ã? Ã? Ã?  Volapükország azonnal áttért a dollár-elszámolásra a Szovjetunióval folytatott kereskedelemben. Az, hogy a kétszázmilliós népesség? országban egyetlen egy olyan bank akadt, aki képes volt nyugat-európai mintára dollárral fizetni, senkit nem zavart, kivéve talán azokat a volapük vállalatokat, akik a zseniális intézkedésnek köszönhet?en legnagyobb, sokszor egyetlen felvev? piacukat vesztették el. A volapük export a huszadára esett vissza, nagyjából annyira, amit élelmes orosz üzletemberek aktatáskában még ki tudtak hozni az országból, az olajat pedig ett?l kezdve világpiaci áron vehette Volapükország, alig negyven százalékkal drágábban, mint annak el?tte.

Ã? Ã? Ã?  A küls? és bels? ellenzék, valamit a sajtó aknamunkája eredményeképpen az új kormány gyakorlatilag alig hat hónapos regnálás után megbukott ââ?¬â?? épp csak nem vette észre.Ã? 
Ã? Ã? Ã?  Amikor az üzemanyag árát a negyven százalékos áremelkedés miatt ââ?¬â?? újabb kínos pénzügyminiszteri melléfogás – a kormány a négyszeresére kívánta emelni, az egész ország egy emberként hördült fel. Fuvarozók és magánemberek alkottak blokádot az ország legfontosabb f?útjain, teljesen megbénítva mind a közlekedést, mind a gazdasági életet.
Ã? Ã? Ã?  A belügyminiszter haladéktalanul átirattal fordult a hadügyminiszterhez, a hadsereg bevetését és a tüntet?k halomra lövetését követelte.Ã? 
Ã? Ã? Ã?  Válaszában a hadügyminiszter, aki a miniszterelnök vejeként a kormány rendíthetetlen sarkkövének számított, udvariasan emlékeztette a magáról kissé megfeledkezett kollégáját, hogy

Ã? Ã? Ã?  1. AÃ? demokráciában valahogy nemÃ? illikÃ? a tömegbe lövetni.

Ã? Ã? Ã?  2. Ha akarna, sem tehetne eleget a kérésnek, lévén, hogy a Hadsereg teljes fegyverzetét,
Ã? Ã?  l?szerkészlettel együtt pont a múlt héten adták el egy éppen polgárháborúzó szomszédos Ã?  Ã?  Ã?  Ã?  Ã?  Ã?  Ã?  Ã?  Ã? országnak.

Ã? Ã? Ã?  Az ügyet végül, vérbeli demokratákhoz ill?en, tárgyalásos úton oldották meg. A miniszterelnök nem jelent meg a tárgyalásokon, a kormányoldalt vezet? ipari miniszterre viszont hogy, hogy nem, de épp akkor tört rá a szapora és ââ?¬Å¾biológiai szükségleteireââ?¬Â hivatkozva úgy kétpercenként vonult ki a mosdóba ââ?¬â?? a rossznyelvek szerint a miniszterelnöki forró drótot m?ködtetve, ültében.

Ã? Ã? Ã?  A volapük diplomácia még azon az ?szön világméret? offenzívába kezdett. A gazdagabb országoknál segélyért, kölcsönért kilincseltek az ország képvisel?i, a szegényebbekt?l pedig megpróbálták behajtani az évtizedek óta felgyülemlett ââ?¬Å¾testvériââ?¬Â tartozásokat.

Ã? Ã? Ã?  Senkinek nem t?nt fel, hogy az Európán végigsöpr? új influenza-járvány nemcsak a szokásos lázat, orrfújást, tüsszögést hozta magával, hanem a volapük elitet jellemz? kocsonyás gerinc genetikai kódját is beépítette az örökít? anyagába.

Ã? Ã? Ã?  Az új vírus különösen virulensnek bizonyult, egyes kutatók szerint nemcsak cseppfert?zéssel és testi kontaktussal, például kézfogás útján terjedt, de integetés és szemkontaktus útján is…

� 

Ã? Ã? Ã?  Epilógus

� 

Ã? Ã? Ã?  P.C. 3656 III. Napfázis, Csillagid? 0262:12:45Ã? aÃ? GHSz (Galaktikus Hírszolgálat) jelenti

� 

Ã? Ã? Ã?  Bizonyos szakadár tudós körök legfrissebb bejelentése szerint a GEK (Galaktikus El?tti Kor) történetével kapcsolatos ismereteink alapvet? újragondolásra szorulnak.

Ezek a kétségkívül lángelméket is a soraikban tudó kutatók több ponton megkérd?jelezik a hivatalos történetírás dogmaként tisztelt egyes alaptételeit.

Ã? Ã? Ã?  Állításaikat arra a tényre alapítják, hogy egyik csoportjuk a híradások szerint sikerrel fejtette meg a GEK idejéb?l ránk maradt, primitív, mágneses hieroglifák egy részének jelentését.

Ã? Ã? Ã?  Képvisel?ik szerint BRAY nem az egész ?si város neve, hanem valójában csak egy körzeté, vagy utcáé és mivel töredékes formában maradt ránk, a pontos neve így hangzik:Ã? BRoadwAY.

Ã? Ã? Ã?  Még ennél is meglep?bb a kutatók azon állítása, hogy a homo sapiens új, eddig ismeretlen alfajára bukkantak az ?si város romjai között. A kövületek elemzése alapján a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a GEK idején, vagy még azel?tt egy olyan, a neander-völgyihez és a cro-magnonihoz hasonló el?dünk is létezett, amelynek MEGCSONTOSODOTT gerincoszlopa volt.

� 

� 

� 

� 

� 

� 

11 év 6 komment

– A gyerekeimet elvették. Munkát nem kapok. A lakásomat most árverezik a kamatok miatt. Nem lett volna egyszer?bb, ha rögtön az elején felakasztanak?!

 

Orsós Agenor Agamemnon egy borsodi kisfaluban látta meg a napvilágot, nyolcadik, de korántsem legkisebb testvérként. Furcsa, idegen íz? nevét vonaton ingázó, ám ital helyett inkább könyvekbe merül? apjától, lobbanékony, hirtelen természetét anyjától örökölte.

Ami azt illeti, ezzel véget is ért mindazon földi javaknak a felsorolása, amelyeket a szüleit?l örökölt.

Agenor tehetséges, jó esz? kisfiú volt és mivel tisztelte a feln?tteket, mélyen a lelkébe ivódtak els? tanárának, Géza bácsinak a szavai.

– Tanulj, Agenor! Az egyetlen dolog, amit nem lehet T?led elvenni az, ami a fejedben van!

A fiú majdnem kit?n?re érettségizett, az egyetemig azonban már nem jutott el, egy pontja hiányzott, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy élete gyökeresen más irányt vegyen. 

Szerencséjére a rend?rségnél éppen felvétel volt. Fel is vették, hamar elérte az ?rmesteri rangot és miután megn?sült, lakást is kapott. Sínen volt az élete. Márti, a felesége három gyönyör? gyerekkel ajándékozta meg. A kevés GYES mellett az ? fizetése épphogy elég volt a hónap közepéig, de boldogok voltak.

Este, szolgálat után vidáman hancúrozott a gyerekekkel. Valahogy újra gyereknek érezte magát ? is ilyenkor.

Márti nem vett részt a bolondozásban. Mosott, vasalt, f?zött másnapra, aztán, miután Agenor lefektette a gyerekeket, hullafáradtan zuhant mellé az ágyba.

– Valamit ki kell találnunk. Három havi villanyszámlánkat nem fizettük be és már nincs kit?l kölcsön kérnünk sem!

– Megoldjuk Édes, ne aggódj! Inkább bújj hozzám és játsszunk papást-mamást!

– Ne haragudj, de most ne! Hulla fáradt vagyok és holnap hajnalban kelek. – Márti háttal fordult neki és a következ? pillanatban már mély álomba merülve szuszogott.

Agenor elnyomta magában a csalódás okozta keser?séget és az anyagi helyzetükön töprengett. Még két évet kell kibírni, utána Márti visszamegy dolgozni, akkor már könnyebb lesz! Addig keres egy másodállást!

Másnap, mintha csak a Gondviselés rendelte volna így, egy kiragasztott hirdetést talált a villanyoszlopon.

„Rugalmas munkalehet?ség! Jó fizetés!”

Letépte a telefonszámot, és bentr?l felhívta. A közeli TÜZÉP telepen kerestek kisegít?ket mészoltáshoz. Rabvallató munka ez, a legmodernebb eszköznek a gereblye számított, amivel az oltókádba lapátolt égetett meszet kevergették.

A mészpor a b?rüket csípte, az id?nként kifröccsen? forró oldat a szemük világát fenyegette –, de a tulaj elfogadhatóan fizetett.

A munkatársak kezdetben ferde szemmel méregették, a nevét sem tudták kimondani. Agának hívták – annak legalább van értelme.

– Aga! Meló után bedobunk egy pofa sört a Kisbüdösben. Gyere Te is! – a meghívás azt jelentette, hogy végül is befogadták maguk közé

– Kösz, mennék szívesen, de nem tehetem. Vár a családom. Ezen a héten még csak álmukban láttam a gyerekeket – az utolsó szavakat már csak mintegy magának tette hozzá.

Otthon iszonyatos rendetlenség fogadta. Márti alvástól gy?rött arccal nyitott ajtót.

– Hát te?

– Nem tudom, mi van velem, hetek óta állandóan fáradt vagyok, legszívesebben egész nap aludnék.

– Azért legalább kitakaríthattál volna! – morogta maga elé Agenor. Dühösen, csapkodva ment a fürd?szobába, lemosni a mészport.

Elnyomta a haragot magában és bement a gyerekekhez.

– Apu, apu! – a lurkók rögtön megrohanták, a földre teperték és lovagolni kezdtek rajta.

– Agyonnyomtok, büdös kölykök! – kászálódott ki alóluk nevetve, aztán boldogan végigszorongatta, végigcsókolgatta mindegyiket. A fektetést mindig maga intézte, ha tehette, lefeküdt a földre az ágyuk közé és élvezte, amint három kis meleg kezecske az övébe simul.

Talán el is bólintott néhány percre. Mikor bement a hálószobába, Márti már hanyatt fekve horkolt az ágyban. Agenor fejében megfordult, hogy felhajtja a hálóingét, mint oly sokszor a gyerekek születése el?tt, de az asszony mosdatlan szaga elvette a kedvét. Ahogy mellé feküdt, valami furcsa, savanykás szagot érzett a leveg?ben.

Hetek, hónapok teltek el, de a helyzet nem javult, inkább rosszabbodott. Márti, az egykor oly szép és ápolt asszony, aki a sarki boltba sem ment le anélkül, hogy kifestette volna magát, egyre lomposabb-loncsosabb lett.

– Már nem is kellek Neked! Biztosan van valami n?d és hozzá mész, amikor nem vagy itthon!

Agenor szóhoz sem jutott a megdöbbenést?l. Hozzá lépett, hogy átölelje, de az orrát megint megcsapta az a kellemetlen, savanykás szag, így a mozdulat elhalt a leveg?ben.

Egyre többet dolgozott. Túlórákat vállalt, vagy a telepen töltött több id?t.

– Csoda történt! Aga eljön velünk este a Kisbüdösbe! Addig is itt egy kis el?leg, apósom f?zte! – Gyuri, a kollégája kezébe nyomott egy pici demizsont.

Agenor meghúzta. A karcos házi pálinka majd szétmarta a torkát, de ahogy folyt lefelé, jóles?en melegített, kicsit jobb lett a hangulata is. A Kisbüdös méltó volt a nevéhez, de olcsón mérték a pálinkát és három rund után a világ sem t?nt már olyan reménytelennek.

A telepen a munkakörülmények semmit sem javultak, az alapanyag viszont egyre silányabb lett. Ha ugyanannyit vagy többet akartak keresni, majd’ kétszer annyit kellett dolgozniuk. Siettek a keveréssel, kapkodtak a lapátolással… – aztán megtörtént.

Gyuri épp akkor dobott be egy lapátnyi mészkövet a vízbe, amikor Agenor gereblyével a kezében még mélyen a kád fölé hajolt. A felfröccsen? forró mészlé er?sen marta a szemét, mire sikerült úgy-ahogy kiöblítenie. Gyuri b?ntudatosan nyújtotta felé az após demizsonját.

– Fájdalomcsillapító. Idd meg és menj haza! Majd mi befejezzük! A pénzt is megkapod legközelebb.

Agenor sajgó, lüktet? szemével alig látva, a kíntól felhergelten lépett be a lakásba. A konyhában a már-már megszokott disznóól fogadta, ám ahogy fogcsikorgatva közelebb lépett a mosogatóhoz, hogy élete párja helyett rendet tegyen, egy törött pohár éles szilánkjába lépett.

– A kúúúúúúrva életbe! – üvöltött fel és féllábon ugrált a fürd?szoba felé, hogy újabb sebesülését ellássa.

Márti épp szembe jött a hálóból, alvástól gy?rött arccal és kicsit akadozó nyelvvel kérd?re vonta.

– Mit üvöltözöl itt?! – Agenort megcsapta a félreérthetetlen piaszag.

Ebben a pillanatban elszakadt a cérna és az elmúlt hónapok minden csalódása, minden feszültsége, egybeolvadva a szeme okozta kínnal és a talpából patakzó vér látványával, vakító lánggal robban fel a belsejében és lendítette nyitott tenyerét Márti arca felé. Az asszony a meglepetést?l szóhoz sem jutva egyensúlyát vesztette és hanyatt esett, egyenest be a fürd?szobába. Feje szörny? reccsenéssel üt?dött a WC kagylóhoz, majd a padlóra ért és mozdulatlan maradt.

 

A Magyar Köztársaság nevében!

A bíróság három év börtönre ítélte, külön súlyosbító körülményként róva fel rend?ri mivoltát. A testülett?l természetesen elbocsátották, a gyerekei állami gondozásba kerültek a büntetés idejére. Szabadulása után az els? útja a gyámügyhöz vezetett.

– A határozat úgy szól, hogy a gyerekek a saját érdekükben állami gondozásban maradnak.

– Saját érdekükbeeen?! El tudja képzelni, hogy jobb hármuknak három intézetben, mint az édesapjukkal?!

– Sajnálom, ön büntetett el?élet? és ráadásul er?szakos b?ncselekményért ítélték el!

Agenor hétközben hivataltól hivatalig rohangált, hétvégén láthatásra utazott a három különböz? intézetbe, mert a gyermekek érdeke azt kívánta, hogy ne kerüljenek b?nöz? apjuk fennhatósága alá – a körülmények azt viszont nem tették lehet?vé, hogy egy helyre kerüljenek.

– Itt írja alá a jelzálog felhatalmazást! Egy héten belül folyósítjuk a kölcsönt – aztán hetente jövök a részletekért. A ÚT (Uzsorázunk, de Törvényesen tesszük) Zrt. Munkatársa szenvtelen arccal tette a dolgát.

– Tessék, ügyvéd úr, az ötszázezer forint, ahogy megbeszéltük.

– Rendben, Orsós úr, de felhívom a figyelmét, semmit sem garantálhatok.

– Én csak a gyerekeimet akarom. Nekem már csak ?k maradtak. Nélkülük nincs értelme az életemnek!

Az ügyvéd lelkiismeretesen végig próbált minden lehet?séget, de hiába.

– Orsós úr! Az ön el?életével… – reménytelenül ingatta a fejét.

– A gyerekeimet elvették. Munkát nem kapok. A lakásomat most árverezik a kamatok miatt. Nem lett volna egyszer?bb, ha már az elején felakasztanak?!

 

Agenor hét évig élt az utcán, abban a reményben, hogy amikor a legnagyobbik gyermeke nagykorú lesz és kikerül az intézetb?l, újra kezdhetnek mindent együtt

A fagyhalál épp egy héttel a fiú tizennyolcadik születésnapja el?tt vitte el.

Az Önkormányzat a hatályos rendelkezéseknek megfelel?en kiutalt a temetés költségeire százezer forint rendkívüli segélyt.

 

 

 

 

 

11 év 3 komment

Volapükország legmodernebb kórháza, ahol már nem kovak?b?l pattintott szikével operáltak, és az altató berendezést sem csak egy súlyos fabunkó képviselte, eddig kizárólag a pártállami elit rendelkezésére állt…

 

Volapükországról tudni kell, hogy hosszú, kanyargós történelme során furcsa bakugrásokkal haladt el?re. Volt, hogy messze megel?zte nemcsak szomszédait, de fél Európát, más dolgokban viszont a sötét középkor legdermeszt?bb maradványait cipelte magával.

    A feudális vonások át meg átsz?tték a volapük társadalmat, de legmarkánsabban az egészségügyben élték túl az évszázadok viharait. A f?orvosok f?úri rendje például a feudális el?jogok közül napjainkra egyedül a pallosjogot nem gyakorolta.

    Az istenítélet érvényesülése mindennapi esemény volt – a páciens vagy megmaradt, vagy sem –, az els? éjszaka joga, a „ius primae noctis” pedig szabados korunkban kissé átalakult, inkább a sokadik éjszaka jogának lehetett nevezni, az ápolón?k és medikák körében azonban szinte kivétel nélkül érvényesült.

    A kilencedet a páciensek önként és hiánytalanul befizették, még adószed?ket sem kellett alkalmazni, elég volt felmerülnie a gondolatnak, hogy ennek hiányában az ápolás talán mégsem lenne kell?en odaadó.

    Talán nem is véletlen, hogy Volapükország els?, szabadon választott miniszterelnöke egy egészség-történész, múzeum igazgató lett…

    A volapük honszül?ket fenyeget? súlyos egészségügyi kockázatok árnyékában tehát azonnal cselekedni kellett. A varjúként károgó bánatos mikiegerek persze most sem ismerték fel a veszély nagyságát és kivételezést, nepotizmust emlegettek, pedig azt, ami történt, kizárólag a vészhelyzet elhárítása indokolta.

    Volapükország legmodernebb kórháza, ahol már nem kovak?b?l pattintott szikével operáltak, és az altató berendezést sem csak egy súlyos fabunkó képviselte, eddig kizárólag a pártállami elit rendelkezésére állt.

A stressz-hullám okozta egészségügyi katasztrófa elhárítása érdekében ez az intézmény ett?l kezdve a volapük honanyák és -atyák kórháza lett, ahová rajtuk kívül a biztonság érdekében, és az amúgy is szörny? leterheltség miatt kizárólag a közvetlen családtagjaik, a távolabbi rokonságuk (de szigorúan az üknagymamák másod-unokatestvéri fokával bezárólag!), és azok rokonsága, valamint baráti- és jó ismer?si köre tehette be a lábát.

    A korlátozást egyébiránt a gazdasági ésszer?ség is indokolta, egyedül itt volt a ruha alatt szinte láthatatlan gerincmerevít?kre specializált ortopédiai osztály – meg nem er?sített híresztelések szerint a képvisel?k jó kilencven százaléka igénybe is vette a szolgáltatását.

    Azt követ?en, hogy az népképviselet munkájának alapvet? feltételeit ily el?relátóan biztosították, a törvényhozás végre megkezdhette legfontosabb tevékenységét.

    A negyvenöt évnyi kommunista rémuralom, és az azt megel?z? hitleráj emlékének maradéktalan eltörlése érdekében törvényben tiltották meg a vörös csillag, a sarló és kalapács, valamint a horogkereszt és más náci szimbólumok használatát.

    Ez a fontos, de talán nem kell? körültekintéssel megfogalmazott jogszabály borzalmas termelés-kiesést okozott a mez?gazdaságban és az iparban is, így a tiltást hamarosan a két szerszám együttes használatára korlátozták.

    Kés?bb, miután Kovács 23 János földm?ves Alsó Bivalybürgözdön a sarlója csorbáit kalapács használatával egyengette ki az egyik harcias rendszerváltó párt korifeusa szeme láttára, egy monstre próbaper totális kudarca után még tovább pontosították a jogszabályt. Eszerint a továbbiakban már csak ezen szerszámok szimbólumként, politikai célból történ? használata vont maga után büntetést.

    Még ennél is fontosabb lépés volt az ?siség elvének visszaállítása. A VDF (Volapük Dilettáns Fórum) az FKgP (Feneketlen Kút és gizda Párt) néhány szakadár képvisel?je segítségével keresztülvitte a törvényhozáson a kárpótást.

    A rossznyelvek szerint, akik még nem szenvedtek a kommunizmus negyvenöt éve alatt elég kárt, azok kárát most jól kipótolták: a kárpótlásnak nevezett komédiával kiszúrták a szemüket is.

    A törvény úgy szólt, hogy aki legalább ötszáz éves kutyab?rrel tudja igazolni, hogy egy adott vagyontárgy már a török hódítás el?tt is a tulajdonában volt, term?föld esetében ezer hektáronként húsz Nemzeti Fabatkányi (NF) kárpótlást kapott a volapük államtól. Az NF az állam fizetési ígérvénye volt, árfolyama megegyezett a hivatalos volapük nemzeti valuta, a kusekel értékével. A kárpótlás így ezer hektáronként két tojás értékével bírt. Voltak varjúként károgó vészmadarak, akik szerint ez is csak pillanatnyi érték. Ezek a nemzetárulók azt híresztelték, hogy hamarosan gazdasági katasztrófa várható és hogy a kusekel elnevezés valójában a volapük pénz értékének szemléletes leírását foglalja magában:

 

                                                                       a ku-tyának se kel-l.

 

    Ha az ármális a megkívánt ötszáz évnél fiatalabb volt, a leend? kárpótoltnak személyesen kellett befáradnia az illetékes Hivatalba. Itt két megoldás között választhatott. Vagy legalább tizenkét hiteles – azt, hogy mi számít hitelesnek, a Hivatal döntötte el – okirattal támasztotta alá valamikori tulajdonjogát és az államosítás tényét, vagy egy megbízható tanúval igazolta, hogy igénye jogos.

    Megbízható tanúnak számítottak a rendszerváltó, úgymond demokratikus pártok, de különösen a kormánypártok vezet?i, képvisel?i, tagjai, azok családtagjai, baráti köre és mindenkori üzleti partnereik.

    Ha valaki esetleg a kommunista utódpárt(ok)ért aggódna, megnyugodhat, egyrészt azok már jó el?re kárpótolták magukat, másrészt a gerinc-merevít? megmutatása is egyértelm? megbízhatósági kritériumnak számított.

    A kárpótlás így a törvényesség maximális betartásával zajlott, bár néha azért akadtak kisebb döccen?k.

    – Miniszter úr! Igaz, hogy ön a pártelnöke tanúskodása mellett bejelentette kárpótlási igényét a Parlament épületére, azt állítva, hogy az 1825. óta az államosításig a családja tulajdonában állt?

    Feneketlen Kút párt korifeusa büszkén kihúzta magát a kamerák kereszttüzében és megadta a választ.

    – Igen, igaz!

    – Akkor bizonyára el tudja nekünk magyarázni, hogy lenne ez lehetséges, hiszen az Ország Háza ezek szerint a dokumentumok szerint évtizedekkel kés?bb épült?! – az újságíró vastag dossziét mutatott fel.

    – Ez kérem, nem egyéb, mint aljas rágalmazás! Nem más, mint méltatlan  politikai támadás személyem és  pártom ellen, amiért oly állhatatosan támogatjuk a kommunisták által megrabolt volapük honfitársaink kárpótlását! – a miniszter szederjes arccal mennydörgött tovább.

    – Maguk, újságírók azzal bezzeg nem tör?dnek, hogy a posztkommnisták – a VPKP (Volapük Poszt Kommunista Párt), a volapük kommunisták utódpártja tényleg híres volt arról, hogy a tagság létszámához képest kicsit túl sok benne a Poszt – egyik képvisel?je a Királyi Vár tulajdonjoga után már meg is kapta a kárpótlást!

    Vegyék tudomásul, hogy igenis megvannak a bizonyítékaim, de ezeket csak akkor vagyok hajlandó nyilvánosan bemutatni, ha el?bb a posztkommunisták elszámolnak eb?l szerzett milliárdjaikkal!

    A Nemzeti Fabatka árfolyama még a volapük kusekelnél is nagyobb mélyrepülést mutatott be a pénzpiacokon, mert a kárpótoltak miel?bb szabadulni szerettek volna t?le némi elkölthet? pénz reményében. Eleinte a névérték tíz, kés?bb egy százalékán kínálták, végül élelmes, és valahonnan jól informált nepperek hulladékpapír áron gy?jtötték be kilószámra.

    Nem sokkal ezután történt, hogy a nép képvisel?i az id?k szavára hallgatva törvényt hoztak a privatizációról. Az eddig még el nem lopott állami vagyont Nemzeti Fabatka ellenében értékesítették, a törvényesség és az esélyegyenl?ség érdekében nyilvános pályázatokon, ahol  névértéken, s?t értékét kamatokkal növelve számolták el a Fabatkát.

    Egyenérték? ajánlatok esetén – más szóval, ha valaki illetéktelen versenyben maradt volna – Pályázati Dönt?bizottság választotta ki a volapük nép számára legel?nyösebb ajánlattev?t, amelyben a parlamenti szavazati arányokat leképezve Volapükország demokratikus pártjainak delegáltjai foglaltak helyet.

    Ha pedig a privatizációba a külföldi t?ke sz?rös mancsa betette a lábát, a volapük sajtó hangos visítozásba kezdett a nemzeti vagyon kiárusításáról.

    A volapük gazdaság nagy része persze így is külföldi kézbe került, annál az egyszer? oknál fogva, hogy pénzük csak nekik volt – ám el?bb ill?en, és teljesen törvényesen letették az obulust azoknak, akiket az valójában megilletett: a volapük nép felkent képvisel?i zsebébe.

    A méltán világhír? volapük divattervez?k a Belvárosban exkluzív szalonokat nyitottak. Ezeket természetesen leginkább az újsütet? volapük elit tagjai látogatták, hiszen csak nekik volt pénzük mérték után készített, egyedi ruhákra.

    Hamarosan meg is jelentek azok az új modellek, amelyek már nem takargatták, hanem el?nyösen kihangsúlyozták a kocsonyás gerinc miatt a vállak között kiemelked? púpot.

 

11 év 2 komment

Igen, itt Közép-Kelet Európában ââ?¬â?? vagy mondjuk inkább úgy, Nyugat-Szibéria és Észak-Balkán határán így mentek, így mennek a dolgok már évszázadok óta. A volapük nép olyan, mint a kis elefánt, nagyon nehezen tanul ââ?¬â?? ámde könnyen felejt. Talán ez is része a túlélési stratégiának a földgolyónak ezen a részén.

 

 

Prológus

 

 

P.C. 3645 II. Napfázis, Csillagid? 0322:16:51 a GHSz (Galaktikus Hírszolgálat) jelenti

 

Hajszál híján katasztrófa történt. A BTR (Bolygóközi Távközlési Rendszer) fennállása óta el?ször túlterhel?dött, lefagyott és újra kellett indítani. Teljes három csillagpercre (ez egy átlagos emberélet 3,67 * 10-8 –ad része, tehát meglehet?sen hosszú id?) megszakadt a kapcsolat a rendszerek között, elképzelhetetlen veszélybe sodorva az egész ismert világot!

Az ok, ami ezt a csaknem-katasztrófát kiváltotta, még magánál az eseménynél is meglep?bb, nem egyéb, mint egy tudományos hír: minden valószín?ség szerint megtalálták BRAY ?si városának romjait!

 

                                                                    ***

 

Moszkva, 1953. február 12.

 

    – Már megint izzad a tenyerem! – Szemjon Ivanovics Mojszejev doktor már csaknem egy órája várakozott Sztálin el?szobájában, és szokás szerint el?vette a rettegés. 

    Ezt persze nem lehetett zokon venni t?le, vagy a gyengeség jelének tekinteni, ahhoz túl sokan kerültek már ebb?l a szobából egyenesen Vorkutára, vagy ami még rosszabb, golyóval a tarkójukban egy jeltelen sírba.

    Miel?tt azonban a rémület még jobban a hatalmába keríthette volna, kitárult az ajtó és a f?titkár joviális hangon kiszólt. 

    – Kerüljön beljebb, maga sarlatán! – Joszif Visszarionovics szemmel láthatóan jó kedvében volt

    – Saját érdekében remélem, hogy jó hírrel jött! Persze, hogy azzal jött, hiszen különben nem merné az id?met rabolni ezzel a rendkívüli kihallgatással – ezt már inkább csak magának tette hozzá, aztán csendben, várakozóan Szemjon Ivanovics szemébe fúrta a metsz? tekintetét.

    Szemjon Ivanovics megborzongott a pillantástól, és szinte öntudatlanul kiáltott fel.

    – Kész!

    – Na, ezt már nevezem! Úgy látszik, Berija ma délutánra munka nélkül marad – kacsintott cinkosan a f?titkár, amit?l Szemjon Ivanovics gerince mellett egy hideg patakocska indult útjára a nadrágja felé.

    – Na, de ne kelljen minden szót harapófogóval kihúzni Önb?l, Szemjon Ivanovics! Vagy hívjam mégis Beriját?!

    – Nem, f?titkár elvtárs, nem szükséges – lehelte elhaló hangon az orvos. – F?titkár elvtársnak jelentem, az X 531-es szérum elkészült, és az állatkísérletek eredménye szerint alkalmazása pontosan a kívánt hatást váltja ki! Az alanyok gerince alig egy héttel a szérum bevitele után porcossá, kissé kocsonyássá válik, és a megfelel? kódszó kimondása után bármilyen parancsot kérdés nélkül végrehajtanak. Az egyik n?stény kísérleti kutya a saját alig párnapos kölykeit is elpusztította és felfalta utasításra, pedig ennél a fajtánál ez egyébként teljesen elképzelhetetlen. Még néhány év, és a szer készen áll az emberi kísérletek lefolytatására!

    A f?titkár arcán széles mosoly ömlött el a hallottak hatására, dörzsölte a kezét és láthatóan már a szer gyakorlati alkalmazásáról álmodozott, így az utolsó mondat csak pár másodperc késéssel jutott el a tudatáig.

    – Néééhááány ééév???!!! Mit képzel, maga imperialista bérenc! Hazánk és az egész munkásmozgalom jöv?je függ ett?l a szert?l, maga meg állatkísérletekkel akar szarakodni évekig?! Még mit nem?! Azonnal megkezdi a humán kipróbálást, méghozzá tömegesen! Megértette?!

    – Ige… Igenis, f?titkár elvtárs! De kik legyenek az alanyok?!

    – Mit bánom én! Ott van magának az egész birodalom. Hm… Bár kétségkívül célszer? lenne ott kipróbálni, ahol a legtöbbet használ, és a legkevesebbet árt, ha valami félresikerül – töprengett magában a generalisszimusz.

    – Hm… Meg is van! Volapükország! Barbár, rebellis népség! A f?titkáruk meg egy csupasz csiga, ez nem fog reklamálni vagy sápítozni. Rajtuk kezdi! Azonnal! Természetesen az értelmiséggel! M?vészek, színészek, tudósok, írók. A párttagokat kés?bbre hagyhatja, azok már most is olyanok, mintha bevették volna a szérumot. Mikorra képes nagyobb mennyiséget szállítani?

    – A jöv? hét végére, f?titkár elvtárs.

    – Jó, addigra utasítom Beriját. Elmehet!

    Szemjon Ivanovics eliszkolt, és hozzákezdett a megfeszített munkához. A termelés sajnos lassabban ment a vártnál, így a késést?l rettegve csak március ötödikére tudta leszállítani az els? néhányszáz litert.

Tudta, hogy eredménye révén fontossá tette magát a F?titkár szemében, de azzal is tisztában volt, hogy személye csak akkor lehet biztonságban, ha nélkülözhetetlen. Általában egyedül dolgozott, beosztottaival csak egymástól elszigetelt részmunkákat végeztetett ezért, mintegy életbiztosításképpen néhány alapvet? fontosságú részletet kihagyott a technológiai leírásból, ezeket rajta kívül senki más nem ismerte.

    Sztálin azonban meghalt, Szemjon Ivanovicsot pedig néhány más, nem kívánatos szemtanú társaságában csendben tarkón l?tték egy katakombában, így senki nem maradt, aki tudását pótolhatta volna. Az X 531-es elszabadult. 

    Az utasításokat már jóval korábban kiadták, így a volapük KGB ügynökök hangyaszorgalma nyomán a szérum Volapükország minden fontosabb pontjára eljutott. Csakhogy nem hatott mindenkire egyformán! Voltak, akik teljesen immunisak maradtak rá, másokra viszont annyira súlyosan hatott, hogy attól kezdve járni is csak különleges gerincmerevít?vel tudtak, de a tartásuk így is furcsán görnyedt volt, két válluk között pedig egy alig észrevehet? púp volt látható.

 

                                                                         ***

 

Búhderest, Volapükország f?városa, 1989. október 23.

 

    – A mai naptól fogva szeretett hazánk államformája K Ö Z T Á R S A S Á G!

    A tömeg ?rjöngve éljenzett. Abban az emelkedett, áldott pillanatban senkit sem zavart, hogy a huszadik századi volapük történelem talán legnagyobb eseményét az ország egyik prominens moszkovitája, a Volapük Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, volt moszkvai nagykövet kiáltja világgá.

    Tagadhatatlanul volt ebben a jelenetben némi keserédes báj, mintha a teljes volapük történelem s?r?södött volna össze ebben a néhány pillanatban.

    Igen, itt Közép-Kelet Európában – vagy mondjuk inkább úgy, Nyugat-Szibéria és Észak-Balkán határán –  így mentek, így mennek a dolgok már évszázadok óta. A volapük nép olyan, mint a kis elefánt, nagyon nehezen tanul, ám de könnyen felejt. Talán ez is része a túlélési stratégiának a földgolyónak ezen a részén.

    Itt senki nem akadt fenn azon, amikor az ország legnagyobb hatalmú f?ura átengedte hazáját a töröknek, csak hogy egy maradék darabkáján majdan báb-királyként uralkodhasson, lelkes üdvrivalgással koronázták királlyá nemzeti h?seik gyilkosát és az sem zavart senkit, hogy a frissiben mártírrá avatott, kivégzett miniszterelnök a pályafutását NKVD ügynökeként kezdte.

    Meghalt a Népköztársaság – éljen a Köztársaság, és az amnézia! Ki akar itt emlékezni?!

    A szónok rendíthetetlenül folytatta. Jól szabott öltönye tökéletesen eltakarta a merevít? dacára kitüremked? gerincét.

    – A jöv? év tavaszán általános választásokat tartunk, ahol minden párt szabadon indulhat, aki elfogadja a Köztársaság alkotmányát!

    Így is történt. Megtartották Volapükország történetének els? szabad választását. A volapük történelem sajátos fintora, hogy bár mindenki évek óta a változás lázában égett, furcsa módon a legtöbb szavazatot az a párt (a Volapük Dilettáns Fórum) kapta, amelyik a legkevesebb változást ígérte választóinak.

    A Köztársaság új parlamentje hamarosan meg is alakult és tagjai rögtön az alakulás napján több történelmi lépték? tettet hajtottak végre. El?ször is megszavazták a demokrácia letéteményeseinek illetményét. Természetesen ill? szerénységgel gondoskodtak magukról, a kommunizmus gaztetteit?l letarolt, adósságoktól nyög? országban az átlagfizetés alig tízszeresét szavazták meg képvisel?i javadalmazásként.

    Ezek után senki sem csodálkozhatott azon, hogy rögtön a következ? határozat a honatyák/honanyák költségtérítésér?l rendelkezett.

    Ez utóbbit, ha lehet, még az illetménynél is sz?kkebl?bben állapították meg a nemzet önfeláldozó napszámosai. Alig futotta bel?le egy kisebb kastély fenntartására a f?város legel?kel?bb kerületében, hogy az ill? személyzetr?l és a sof?r vezette Rolls-Royce-ról már ne is beszéljünk!

    A képvisel? pedig csak képviselje a népet, ne bajlódjék holmi költségelszámolásokkal, így az új politikai elit, teljesítve a volapük nép legh?bb vágyát, határozatba foglalta, hogy a képvisel?i költségtérítésr?l teljesen felesleges tételes elszámolást készíteni, netán bizonylatok gy?jtögetésével és más ehhez hasonló földhözragadt kérdésekkel bajlódni, elég, ha a képvisel?k „bemondják” egy-egy hónapban a költségeik végösszegét.

    Azt pedig, hogy mennyire alacsony is volt a határozatban megszabott normatíva, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azt minden egyes képvisel?, minden áldott hónapban az utolsó fillérig kihasználta!

    A honért hozott ennyi áldozat után az utolsó történelmi lépték? intézkedés a magasztos képvisel?i hivatás zavartalanságának biztosítása volt.

    Ennek értelmében a volapük honszül?k a világban páratlan önkorlátozást törvénybe iktatva vállalták, hogy soha, egyetlen tettükért sem felelnek bíróság el?tt, kivéve, ha egy err?l tartott népszavazás – amelyen a lakosság legalább száztíz százalékának szavaznia kell -, egyhangú határozatban feloldozza az érintett politikust az önmegtartóztatás terhe alól.  

    Még el sem telt az els? ülésnap, máris kirajzolódni látszottak a nemzet napszámosait sújtó halálos stressz fenyeget? árnyai. Haladéktalanul tenni kellett valamit, még miel?tt az infarktus és a stroke tömegesen szedni kezdené áldozatait a politikusok körében…

 

Psenyeczki-Nagy Zsolt Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.