Smelka Sándor : A királyfi hazatér

Nem vitt magával lovat, kocsit, hétmérföldes csizmát, csak egy tarisznyát. Abban sem volt sok minden, még hamuba sült pogácsa sem, csak egy kulacs, tele annak a forrásnak a vízével, amely a kastély alatti völgyben fakadt.

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi, aki – mint ahogy az már szokás – elindult szerencsét próbálni, kincset és boldogságot keresni. A király és a királyn?, s?t még a testvérei is hiába kérlelték, hogy maradjon. Legvégül felvitték ?t a palota legmagasabb tornyába, ahol láthatta a királyságot, és megmutatták neki a folyókat, az erd?ket, a tengert, és a birodalom minden szépségét, de hiába, a királyfi nem találta meg bennük azt, amit keresett. 

    Így, amikor másnap a kastély falán felragyogtak a felkel? nap els? sugarai, ? már hegyen-völgyön is túl járt. Nem vitt magával lovat, kocsit, hétmérföldes csizmát, csak egy tarisznyát. Abban sem volt sok minden, még hamuba sült pogácsa sem, csak egy kulacs, tele annak a forrásnak a vízével, amely a kastély alatti völgyben fakadt. Az a legenda járta, hogy ez a víz meggyógyítja a sebzett szívet, és minden bút elfelejtet, akár mekkora is az. Ennek a víznek azonban csak egy alkalommal m?ködik a csodás ereje. Csak egyetlenegyszer. A királyfi elhatározta, hogy a legvégs? esetben nyúl hozzá, csak akkor, ha már igazán elviselhetetlenül szenved.

     És ment, mendegélt hegyeken, völgyeken, folyókon, tengereken keresztül. Sokszor leszállott már a nap nyugaton, és sokszor felragyogtak a csillagok az égen, de a kulacshoz nem nyúlt hozzá. Aludt gazdag városok cifra fogadóiban és aludt erd?szélen a fák tövében is. Ült gazdag asztaloknál és falatozott kocsmákban is, de a kulacshoz nem nyúlt hozzá.

     Kereste a kincset, amit majd hazavihet. Sok emberrel beszélt, és sok tanácsot kapott. Az egyik ember ezt mondta, a másik azt. Egyszer eljutott egy tóhoz, amir?l azt beszélték, hogy a mélyén ott van a boldogság egy szépséges gyöngy formájában. Már sok-sok dalia próbálta felhozni onnan, de egyiknek sem sikerült. Egyik reggel a királyfi megállt a tóparton, majd nagy leveg?t vett, és belegázolt a vízbe. Ám amikor a talpa megérintette a vizet, a tó abban a pillanatban befagyott. Nagyon hideg lett: a királyfi szenvedett a fagytól, de f?leg attól, hogy a gyöngy nem lett az övé. Nagyon fájt a szíve, de a kulacshoz akkor sem nyúlt hozzá.

     Tudta, hogy csak egyszer, csakis egyszer lehet használni a forrásvizet.

     Ahogy továbbment az útján, sárkányokat gy?zött le, melyeknek véréb?l újabb sárkányok születtek más királyfiknak. Utazott hajón és utazott szekéren, díszes paripán és szamárháton. Eljutott sok-sok birodalomba, találkozott rengeteg teremtménnyel. Látott óriásokat, együtt táncolt a tündérekkel a holdfényes tisztásokon, törpékkel cimborált. Sokan vették körül, mégis egyedül érezte magát. A társaihoz képest vagy túl nagy volt, vagy túl kicsi. Vagy túl er?s, vagy túl törékeny. Szenvedett ett?l a magánytól, de a kulacshoz nem nyúlt hozzá. Talán egykor nagyobb szüksége lesz rá, mint most.

      Aztán mutattak neki egy fát, amely az égig ért. Azt mondták, hogy a tetején megtalálja a boldogságot. És mászott, mászott egyre magasabbra. Mászott éjjel és mászott nappal. Felh?k vízét itta, csillagok fényét rejtette a tarisznyájába. A Földet már szinte nem is látta, és mikor elkoptak a bocskorai (mint minden valamirevaló királyfinak) megérkezett a fa tetejére. Nem volt ott a boldogság, és nem volt ott semmilyen kincs, csak egy poros, száraz, sötét sivatag. Leült a porba, és nézte azt a kék-zöld gömböt maga alatt, amit úgy hívnak: Föld. Hazavágyott az apjához, az anyjához és a testvéreihez. A kulacshoz azonban nem nyúlt.

        Amikor lekászálódott a fáról, járt bányákban, barlangok üregeiben és repült griffmadarak hátán. Az útja során hallott sok éneket, sok mesét, sok bölcselést. Néha ? is énekelni próbált, de az éneke nem volt olyan tisztán cseng?, mint amilyeneket hallott.

       Az egyik útja során haramiák ütötték le, de a tarisznyájában nem találtak semmit, csak a kulacsot, azt meg nem vitték el, mert nem gondolták, hogy értékes lehet. A királyfit otthagyták félholtra verve, vérbe fagyva az úton heverve. Egy pásztor járt arra, egy teljesen egyszer? ember, aki a juhait terelgette. Segíteni akart a szerencsétlenen, és miután más víz nem volt a környéken, a kulacsból itatta meg a királyfit. A forrásvíz pedig megtette a hatását, bár máshogy, mint ahogy azt az emberek gondolták. A királyfi egy szempillantás alatt otthon termett az atyai házban. Hazaérkezett, minden kincs nélkül. Ott állt a legmagasabb toronyban, ahonnan elindult, s mintha fájt volna kicsit a szeme. Csodálkozott, hogy mi történt, de aztán lent a kastély kertjében megpillantotta a szüleit és a testvéreit. Aztán végignézett újra a birodalmon, és akár hiszitek, akár nem, a királyfi megtalálta a kincset, amit keresett. Egész id? alatt ott lapult a boldogság az atyai ház földjén: az erd?kben, a folyókban, a tengerben és a kastély falai között. Egész végig ott volt a kincs a kicsiny f?szálban, az esték csendjében, a nyári záporok es?cseppjeiben, a tengerbe lebukó napban, a májusi szell?ben, az erd? zúgásában, a madarak énekében, a téli hóesésben, a szobák melegében és még millió-millió dologban, ami a királyfit körülvette, de ezt ? csak most látta meg.

     Megérkezett haza.

Legutóbb szerkesztette - Smelka Sándor
Szerző Smelka Sándor 33 Írás
A nevem Smelka Sándor, de gondolom, ezt már mindenki észrevette. Egy harmincéves, Németországba szakadt hazámfia vagyok. Egy idősotthonban dolgozom, a Feketeerdőben. (egyelőre mint ápolóÀ¦) Érettségi után szociális gondozó és szervező szakmát tanultam, s két évig dolgoztam egy pécsi alapítványnál sérültek között. (eztán indult a német karrierÀ¦) Fontos számomra a humor és a szórakoztatás À“ a ÀžhugyosjózsisÀ? rádiókabarén nőttem fel. Többször érte már barátaimat az a szerencsétlenség, hogy esküvőjükön vagy egyéb bulijukon felolvastam valamit, amit én firkáltamÀ¦ ÁÃ?rok. Mert írni néha muszáj! Vagy nem?À¦ Akárhogy is van ez, egy firkálmány À“ ha nem is mindenható À“ de remek elsősegély, az írónak és az olvasónak egyaránt. Én hiszem ezt! (És hiszek Jézusban is À“ s de nehéz sokszor ezt a két hitet egy fenékkel megülniÀ¦)