Nap: 2007.10.05.

Vers

Magamhoz

2007.10.05. Vázsonyi Judit 6

Rámcsukódott az alkony – borszín vére átzajlik ereimen az elcsitult légben mellkasomra ül a nyár minden gyümölcsének illata lábaimhoz símuló vizekr?l szívem sugara tükröz?dik az égre bánat – és örömkönnyeimet sík vidékek kiszáradt földjével megosztom s átölelem az öreg f?zfa [… Tovább]

Elbeszélés

Utak a világban -1.

2007.10.05. dr Bige Szabolcs- 4

Harangoznak Szebenben, Szebenben, vajon ki halt meg benne, meg benne?// Szegény székely legénynek, szeretője szegénynek, szegénynek. (Székelyudvarhely környéki népdal)*         A falu szélétől utak indultak a világ felé. Jó utak s rossz utak. Simák s gödrösek. Görbék meg egyenesek. [… Tovább]

Mese

Pillanatkép

2007.10.05. Bősze Éva 0

Vízparti hangulat Pillanatkép     Fény lobban, víz csobbanragyogva mind jobban,lágy tükrén pataknakbús f?zek bókolnak. Medrében fickándóezüstös domolykó. Parti fán kismadár,nótája messze száll. Távolabb legel?,barikat nevel?. F?szálon hangya jár, egy tücsök hangicsál.

Vers

Zöld hidak

2007.10.05. Kántás Balázs 0

  Szemében zöld hidak megolvadó acélja. A múlt szavaival Elegyed?, sötétkék szívszilánkok. A ma fájáról aláfügg? karmazsin levelek. Vénák. Vér. A pohár vízben feloldódó kiáltások utolsó szilárd darabjai.   A fekete örvények kicsavart logikája.

Vers

Arcok és képek

2007.10.05. Vékony Andor 4

(Ecce Homo) Egymásra néz? digitalizált felszín. Ma még szerelem. Furcsa, kimódolt imázs, mélyén ?szinte érték. „Íme az Ember!” Szemben üvölt a tömeg. Hallgatsz? Kiabálsz? Mindkét oldalon ott állsz. Csak engem feszíthetsz meg.

Vers

őszidő

2007.10.05. Schmidt Tibor 6

tócsák vizétől részegülten botorkál őszbe a nyár felhőpamacsok kendőzik el a tűnő idő szaporodó ráncait   rozsdát nyikorognak az ajtók szalmagöngyölegek alatt tar mezők sóhajtoznak s öreg szőlőtőkék karókon ülő varjakkal izületi bántalmakról beszélgetnek   a napraforgók lelógó fejjel siratják [… Tovább]

Vers

Játék a szavakkal-5.

2007.10.05. Dvorák Etela 12

Minek maradnál   Most menj ell…! Megbántottál. Minek maradnál? Mellkasomba Megdermedt a Múlt melege, Megfagyot Melleted a Mosolyom. Még meglelem a Menedékem, Magasba szállok majd, Mint egy meseszép Madár.    

Vers

Álmok álmodója

2007.10.05. Babják Krisztián 8

Mit szeretnél, álmok álmodója? Elhagyott a Fény, hideg a világ. Felejtenél bár, fogva tart a múlt. Szeretsz-e még, álmok álmodója? Menekülök puszta világból: hozzád menekülök. Alkottál olyanná: téged alkossalak. Otthonod lettem: teremt? otthonod. Megmutattál engem önmagamnak, megmutattalak rejtett mélységedben: annak, aki vagy azt, aki vagy. Menekülök hozzád, akit magamban hordok, múltam fényének Napja, jelenem tündökl?, érett gyümölcse, nem ismert jöv?m, fogadj magadba föld, akib?l n?tt mostani magam, föld, akit termékennyé tettem könnyeimmel, föld, aki éltet s én éltetem, csak egymásból eredhet igazi magunk, közös sorsunk fája, égig ér?, bennem vagy az ég, benned vagyok az ég, alattad vagyok a föld, alattam vagy a föld, miért meneküljek? Miért meneküljek, hisz 'áradó vagy bennem, mint a lét', mint áradása kezdetnek és végnek, kezdete vagy, asszony, minden létnek, s belédomlik minden: vagy a vég, kezdetemként új világra tártál, éget?bb vagy Napból áradt lángnál, selymesebb, mily szell?t küld az ég, láttalak: s láttam már minden asszonyt, s éreztem már minden ölnek ízét érintve téged; s lettem égett [… Tovább]

vegyes

Egy halál

2007.10.05. Babják Krisztián 0

Elárvult teste a keresztfára verve semmi már: roncs húscsomó cafatban. Elhagyottan tátongó bánya képét  idézve elvesztette léte ércét, s szétdúlt üregei vicsorítanak nemet: nézd formám; mutatom: lásd az életet! Ez mind; s az elt?nt rész, a lélek, mind a t?z, mit örökre ígért meg, mind a báj, szótlan szava nem-földi világnak, vágyai, adakozni mindenkire tártak, álmodott csodái, boldogság-világok: önmaga, ki mindenséget átfog, most múltba vész. Ragyogni elfelejtett. Kialszik, ki annyi fényt teremtett. De mégis: volt, s mutatott más világot. A T?zb?l másolhatatlan szikraként teremve átadta azt a lángot, szívekbe oltotta azt a fényt, mi megtartja ?t, túl minden halálon, mutatja ?t, örökre tisztaként. Átlépve a szennyen, át a sáron, túl a testen, túl a roncs kalitkán, szenvedésre tárult boldogságon, túl a kínok minden szörny? titkán, levetve azt, mi múlandó: a létet, megpihenni örök önmagába térhet: általa világló szívekben ragyogva fénye visszatér teremt? csillagokba.

Vers

Lepke szárnya

2007.10.05. Babják Krisztián 4

Lepke szárnya súlyosul az estre: így ragyogtat sötétet a hajnal. Szelíd szív kel nászra a haraggal – pokol kell, hogy tisztává teremtse. Ívelés a célját hol keresse? Hová zuhan magányán a nappal? Eltagadja hazugság-malaszttal fényét, amit megvall összes perce. S még egyszer a nincsen. Megtalálta benne azt, mi minden. Elszivárog mégis. Gy?jti újra. Szép halálba térne, örök útra. Üres árok. Arcain a ráncok. Szent, szent, szent. – Mindhiába várok. Lepke szárnya.

Egyéb

rész-egész

2007.10.05. csurai zsófi 3

néha olyan bölcs máskor elviselhetetlen gombost?vel átszúrt papírgalacsin-gy?jteményem rész-egész kompozíciója vagy és ha végre vágyni mersz egyedül csak engem és nem érdekel hogy mérföldekre innen zajlik veled a világ talán akkor elhiszem azt a pontot az i-n.

Vers

Gyere légy’ hozzám önző

2007.10.05. Szilágyi Hajni - Lumen 19

Álmodtál színtelen álmokat, táncoltál kopár sziklákon, szárnyaltál nevenincs tájakon, zuhantál mély szakadékba, lelked ezerszer felsikított a magányos kínban.   Akarni vágytál a szerelemre, de vágyaid falat húztak, ezer könnycseppben elveszve, rohantál más karjaiba, éhesen, fuldokolva.   Rád találtam, mikor rám [… Tovább]

Vers

Szél álmán

2007.10.05. Helen Bereg 8

Szememre csukódó szempillaBörtönbe zárja fájdalom könnyét.Lelkem rácsain felsír a hiány.Szívem dobbanása utánad kiált.Nincs benne élet, csak verg?d? sötét. Egy nap – oly sok, mint ezer év-Szemhéjam álmán létezel csak,Ajkamra csókot ?szi szell? csókol,Szám ívén jéggé fagyott mosolyÚgy maradt, ahogy tegnap [… Tovább]