Babják Krisztián : Egy halál

Elárvult teste a keresztfára verve
semmi már: roncs húscsomó cafatban.
Elhagyottan tátongó bánya képét 
idézve elvesztette léte ércét,
s szétdúlt üregei vicsorítanak nemet:
nézd formám; mutatom: lásd az életet!
Ez mind; s az elt?nt rész, a lélek,
mind a t?z, mit örökre ígért meg,
mind a báj, szótlan szava nem-földi világnak,
vágyai, adakozni mindenkire tártak,
álmodott csodái, boldogság-világok:
önmaga, ki mindenséget átfog,
most múltba vész. Ragyogni elfelejtett.
Kialszik, ki annyi fényt teremtett.

De mégis: volt, s mutatott más világot.
A T?zb?l másolhatatlan szikraként
teremve átadta azt a lángot,
szívekbe oltotta azt a fényt,
mi megtartja ?t, túl minden halálon,
mutatja ?t, örökre tisztaként.
Átlépve a szennyen, át a sáron,
túl a testen, túl a roncs kalitkán,
szenvedésre tárult boldogságon,
túl a kínok minden szörny? titkán,
levetve azt, mi múlandó: a létet,
megpihenni örök önmagába térhet:
általa világló szívekben ragyogva
fénye visszatér teremt? csillagokba.

Legutóbbi módosítás: 2007.10.05. @ 11:47 :: Babják Krisztián
Szerző Babják Krisztián 30 Írás
Bátonyterenyén élek, az ELTÉ-n vagyok filozófia szakos, bár kissé túlkorosként (31 év); ez mindenesetre a biológiai korom, a valódi legalább 10 évvel fiatalabb, ha egyáltalán értelmes a korra vonatkozó kérdés :) - Kedves szerzőnk, az Email címed érvénytelen!! -