Vázsonyi Judit Szerző
Vezetéknév
Vázsonyi
Keresztnév
Judit
6 év 13 komment

“Játszd újra Sam”

Harminchárom éve

 

 

 

Harminchárom éve,

mikor én utaztam hozzád Pestre,

egész nap csavarogtunk, és 

a Gellért-hegyen a kezedbe 

csúsztattam a kezem,

rám néztél, és eltoltad magadtól

– árulók kezét nem fogom –

ezt mondta a mozdulat.

 

Nem tudtad,

hogy “minden lány áruló!” ?

A testvérem ötödikes 

fogalmazásában olvastam ezt

– én tényleg szóltam  Urbi néninek,

hogy vigyázzon az asztalfiókkal,

mert döglött egeret tettek bele

a fiúk, a székre meg rajzszöget  –

 

de kedveltem azt a tanárt

… és a testvéremet is,

fájt mikor apa azt mondta neki,

“vedd le a szemüvegedet!”

– régebben egy pofonnál eltörött –

most hát hiába latolgatom 

az esélyeket, minden hozzád írt 

szerelmes vers elveszett.

 

 

 

13 év 1 Komment

 

Valahol, nagyon nagyon messze, keleten, egy hatalmas sárkány élt. Bizony nagyon öreg volt már, több száz éve lakott a tengerparton emelked? szikla barlangjában, melynek bejáratát gyönyör? vízesés takarta el az emberek szeme el?l. Utolsónak maradt itt sárkányok közül, és nagyon magányosan élt. Ám éjszakánként besurrant az emberlakta vidékekre, megkereste azokat a házakat, ahonnan a gazdáik elutaztak rokonaikhoz egy-egy családi ünnepségre, ezért éppen nem aludt otthon senki. Miután ez a sárkány némi varázstudományt is tanult a szüleit?l, könnyedén bejutott ezekbe a házakba, csak kimondta ezt a varázsszót:
-Nem kell mindent tudni – és az ajtó magától kinyílt el?tte.
A mi öreg sárkányunk besétált a házba. Nem fogjátok kitalálni mit akart! Képeskönyveket keresett! Ez volt ugyanis az egyetlen szórakozása, hogy az emberek házaiból elcsent könyveket nézegette naphosszat. Mindíg nagyon vigyázott, hogy ne maradjon nyoma az éjszakai látogatásnak, és mivel minden családban volt gyerek, a feln?ttek azt gondolták, hogy az elveszett könyvekért ?k a felel?sek. Néha persze egy—egy éjszaka kóborló vándor megpillantotta, amint végigsurran
a házak között, de vagy maga is azt gondolta, hogy csak káprázott a szeme, ha pedig elmondta másoknak, amit látott, akkor kinevették.
– Sárkányok csak a mesében vannak! – mondogatták az emberek. És mivel a sárkánynak a könyveken kívül mindene megvolt a barlangban, amire csak szüksége lehetett, nem túl gyakran kellett rászánnia magát az éjszakai kiruccanásokra. Otthon aztán hetekig elnézegette a frissen szerzett könyveket.

Volt azonban egy bánata. Nem tudott olvasni, pedig nagyon kíváncsi lett volna, hogy a gyönyör? képek alá mi van írva ezekben a könyvekben.

Így éldegélt a mi sárkányunk, akinek egyébként neve is volt. Szivárványszínnek nevezték el amikor megszületett, mert a pikkelyei, amik a hátát fedték a szivárvány színeiben pompáztak. Szóval különleges volt a sárkányok között. Legutolsó kiruccanásán csak egyetlen képeskönyvet talált a kicsi házban, ahová sikerült bejutnia. Ám ez a könyv szerencsére nagyon vastag volt, tele szebbnél szebb képekkel. Amikor elkezdte nézegetni a délel?tti fényben, ami áthatolva a vízesésen betöltötte Szivárványszín tágas barlangját, hamarosan rájött, hogy a sok sok kép a könyvben egy történetet mesél el, a képek sorban követték egymást.

A legels?n egy gyönyör? vitorláshajó ringatózott a tengeren, rajta fehér ruhás matrózók, és a kapitány ott állt a fedélzeti hídon, mellette egy nyolcéves forma kisfiú fogta a kezét. Biztosan a kisfia lehet, gondolta Szivárványszín. A következ?n megjelent egy másik hajó is, hatalmasabb volt, orrán és tatján ágyucsövek meredeztek ki. Árbócán a magasban egy fekete halálfejes zászlót lengetett a szél. Már célba is vette a kisebb hajót. Szivárványszín szinte hallotta, ahogyan eldördülnek az ágyúk. Füstöt látott a magasba szállni. Izgatottan lapozott a következ? képhez, hogy lássa, hogy megsérült-e a vitorlás. Nem, még nem, de a fedélzeten a matrózok riadtan sürögtek-forogtak, a kapitány parancsokat osztogatott, míg kisfia az árbócrúd aljában bújt meg ijedten. Ám a kalózhajó egyre közeledett, egyre csak l?tte ki az ágyugolyókat. Most eltalálták
a f?árbocot, látszott a képen, amint led?lni készül. Az égre azonban szivárvány rajzolódott, s a hídján egy gyönyör?séges sárkánylány csusszant lefelé a tengerbe. Szivárványszínnek még a lélegzete is elállt. A sárkánylány éppolyan szivárványszín? volt, mint ? maga. A képek szépen sorra elmesélték, hogy a sárkánylány miként menti meg a hajót és a rajta lév? embereket a kalózoktól. Az utolsó képen a kisfiút látta, amint a szivárványszín? sárkánylány hátán ülve száll a szivárvány felett, körülöttük mindenfelé szivárványszivek ragyognak fel, a vízben delfinek bukfenceznek a hajó körül, a matrózok és a kapitány pedig integetnek.
Szép kép volt, Szivárványszín sokáig gyönyörködött benne. Közben elgondolkodott. A képek egy olyan mesét mondtak el neki, amelyben az emberek és a sárkányok jól megértik egymást. Vajon ki festhette ezeket a képeket? És ki lakhat abban a kis házban, ahonnan ezt a könyvet elhozta. Napokon keresztül újra és újra végignézte a k?nyvet, nem hagyta nyugodni a talány, míg egy éjjel rászánta magát, és visszament ahhoz a házhoz, ahonnan a képeskönyv származott. Kimondta a varázsigét : "Nem kell mindent tudni"

Az ajtó csendben feltárult. Sárkányunk olyan kicsire húzta össze magát, amilyen kicsire csak tudta, és nesztelenül beosont a házba. Egy házaspárt látott a sz?nyegre terített gyékényágyon feküdni és nem messze t?lük egy kisfiú szuszogott az ágyán, midannyian mélyen aludtak. Szivárványszín közelebb merészkedett a kisfiúhoz, és jól megnézte.
Épp olyan volt, mint a mesekönyvben a kapitány fia, arca szelíd szeretetet sugárzott, és Szivárványszín képtelen volt levenni róla a szemét. Egyszercsak a kisfiú felnyitotta pilláját,s nagy barna szemei azonnal tágranyíltak a csodálkozástól. A sárkány egy pillanatra arra gondolt, hogy menekülnie kell, hiszen meglátták, de a fiú tekintete fogvatartotta. A kicsi suttogva szólalt meg.
– Szivárványszív, hát eljöttél?! – Szivárványszín meghökkent.
– Az én nevem Szivárványszín.
– Akkor bizonyosan a testvére vagy. – jelentette ki a kisfiú. – olyan sokszor álmodtam már rólad, örülök, hogy végre itt vagy. Engem Hszien Csingnek hívnak. Volt egy szép könyvem, amiben a nagyapám lefestette nekem Szivárványszivet, valamikor régen ? mentette meg a papám életét, úgy mesélte, hogy sokáig barátok voltak, de egy nap Szivárványszív örökre elt?nt. Néhány napja a könyvemet sem találom, már sírtam is miatta, mert a nagypapám sem él már, hogy újra lefesse nekem.
– Ó, – Szivárványszín színei közt a piros kissé megélénkült – bocsáss meg, én vittem magammal. Ígérem, hogy visszaadom, csak szerettem volna még egy kicsit nézegetni.
– Semmi baj, – nyugtatta meg Hszien Csing – csak nézegesd. De honnan jöttél, merre van a hazád? – Szivárványszín meghökkent. Félt elárulni rejtekhelyét még ennek a kedves kisfiúnak is. Inkább így válaszolt.
– Nem mondhatom meg, de szeretnék még beszélgetni veled, ha kijössz holnap alkonyatkor a tengerpartra, akkor újra beszélhetünk. Most azonban mennem kell, félek, hogy felébrednek a szüleid, és megijednek.
– Ott leszek a parton. Viszlát Szivárványszín.
– Viszlát Hszien Csing. – Szivárványszín csendesen kiosont a házból.
Másnap estefelé már türelmetlenül leskel?dött ki a vízesés mögül, vajon eljön-e Hszien Csing, ahogy azt megígérte. Hamarosan meglátta a közeled? kisfiút. Kisurrant a vízesés mögül és a sziklát megkerülve lesétált a partra. Hszien Csing a tengert kémlelte, onnan várta Szivárványszín felbukkanását.
– Szervusz Hszien Csing. – szólalt meg a háta mögött Szivárványszín. Azt hitte, hogy a kisfiú talán megijed egy kicsit, de az máris mosolyogva fordult felé.
– Szervusz. Idekint még sokkal jobban hasonlítasz a testvéredre.
– Mib?l gondolod, hogy a testvére lennék annak a másik sárkánynak?
– Nem is tudom, vagy talán az édesanyád volt?
– Nem, ? biztosan nem, az ? színei a zöld és a sárga voltak. És sosem mesélt nekem arról, hogy lenne egy testvérem is valahol. Igaz, hogy még harminc évet sem éltem, amikor a szüleim rám hagyták az otthonomat,
ahol most élek, és elmentek. Akkor már nagyon öregek voltak, azt mondták én vagyok az utolsó sárkány. Itt maradtam, hogy ?rizzem a tenger nyugalmát, de nagyon egyedül érzem magam, régóta nem beszélgettem senkivel.
– Majd én eljövök hozzád mindennap, és a képeskönyvet is nézegetjük majd együtt. A végére a nagyapám leírta azt a kis dalt, ami Szivárványszivr?l szól, amikor nagyon kicsi voltam, gyakran énekelgette nekem esténként. Akarod hallani?
– Nagyon szeretném, de nem maradhatok sokáig itt a parton, megláthatnak bennünket. – Már teljesen megbízott Hszien Csingben, ezért így folytatta. – Megmutatom neked az otthonomat, a könyved is ott van, gyere velem. – Elvitte a kisfiút a vizesés mögé a barlangba.
– Itt élek, itt mindíg megtalálsz. Igaz nélkülem nem juthatsz be ide, hisz nagyon veszélyes lenne a sziklákon átmásznod, de ha lejössz a partra akkor csak jelezz valahogyan.
– Tudom is, hogy, hogyan! Ha eljövök mindíg Szivárványszív dalát énekelem majd. Hallgasd csak!

A szivárványszív sárkány
egy hétszinszív? sárkány.
Az ? szíve nem márvány,
nem fér bele ármány.

Ha az égre nap fest szivárványt,
nézd, csak nézd a csodálatos látványt.
A sárkány, ki tüzet sosem hányt,
megmássza a magas szivárványt.

Attól a naptól kezdve sok sok éven keresztül felhangzott ez a kis dal a tengerparton. Még ma is, ha a gyerekek leszaladnak oda papírsárkányt eregetni, ezt a dalt éneklik közben.

13 év 8 komment

Vesd meg az ágyam!

Kértem régen s újból kérem vesd meg az ágyam

Kedves a mélyben! Lágyan öleljen s ifjui hévvel

csontkarod. Ajkad a számat többé el ne kerülje!

 

Hány ezer éve?! S hány ezer évre hogy itt maradásom

kínjait állom?! Látnom az arcod szemlehunyásra

vágyom. Vágyom a földbe a társad lenni ha engedsz…

 

Mondd ugye szenvedsz nélkülem ott lenn? Vesd meg az ágyam

meglásd nálam nincs odalent sem h?bb szeret?d ' !

13 év 6 komment

Rámcsukódott
az alkony
– borszín
vére átzajlik
ereimen

az elcsitult
légben
mellkasomra ül
a nyár minden
gyümölcsének
illata

lábaimhoz
símuló
vizekr?l
szívem sugara
tükröz?dik
az égre

bánat – és
örömkönnyeimet
sík vidékek
kiszáradt
földjével
megosztom

s átölelem
az öreg f?zfa
már korhadó
kérge alá
rejt?zött
önmagam.

Vázsonyi Judit Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.