Egy huligán[1]
– Gyertek, menyasszonykáim, kapkodjátok a lábatokat! – biztatta a lányokat az ?sz hajú férfi. Ám amint az utolsó is kilépett a Brassói Dinamó kapuján, már csak azt nézhették végig, amint a félóránként járó tizenkettes kihajt a megállóból, és elhalad az útkeresztez?désben. Gulácsi Jen?, az edz?, órájára pillantott:
– Semmi vész, lányok! Gyalog is odaérünk a Sportiskolához. Még rohanni sem kell!
– Menjünk a Közép utcán és a parkon át – indítványozta az egyik lány.
Kettesével-hármasával vonultak, hol el?re, hol hátraszólva, harsányan fel-felnevetve. Még ha nem is lettek volna mind Dinamo BraÃ?Ÿov[2] feliratú melegít?ben, akkor is látszott volna rajtuk, hogy egy csapatot alkotnak. Több járókel? utánuk fordult, f?leg, ha elkaptak egy-egy szót a beszélgetésükb?l. A megbotránkozás csak olaj volt a t?zre. Egy vörös hajú vitte a pálmát, akit a többiek Rókának szólítottak. Az ?sz edz? és egy orvosi táskát cipel? n? zárta a sort.
– Ezek másról nem is tudnak beszélni, mint a szexr?l és a fiúkról? Hogy bír velük? – kérdezte a doktorn?.
– Benne vannak a korban. Dolgoznak bennük a hormonok. Hát, nem könny? esetek az biztos! Mindegyik színes egyéniség, tele frusztrációkkal. Úgy érzik, itt kiszabadultak a szül?i és tanári felügyelet alól. Pedig itt is vannak szabályok sokszor szigorúbbak és keményebbek, mint otthon, vagy az iskolában.
– Vettem észre, az el?bb, amikor elrakatta a cigarettát azzal a sz?kével, Varjúcskával. Nem is ellenkezett.
– Mérk?zés el?tt nincs nikotin! Punktum – jelentette ki Gulácsi olyan hangon, mely kizárt bármilyen ellenvetést.
– De miért hívják így? Nem is kreol…
– Neve Cioroianu[3] Livia. Másrészt pont azért… Sz?ke varjú!
– Ja, értem – nevette el magát az doktorn? a logikán.
– Nem minden évfolyamom volt ilyen „szabad szájú.” A csapatkapitány, Róka szabadította fel a társaságban a gátlásokat. Igazi vezéregyéniség. Egyébként a fiúkat is úgy cseréli, mint más a zokniját.
– Szerintem ez csak álca, mely mögött egy sebzett lélek bújik meg. Fél egy stabil kapcsolat kockázataitól.
– Jó emberismer?, doktorn?! Alig néhány napja van a csapatnál, máris belelátott. A háttérben családi problémák húzódnak meg.
– Mik?
– Ne haragudjon, nem játszhatom el a bizalmukat.
– Gyóntatójuk is, ugye? – nézett az edz?re kíváncsian.
– A kézilabda csapatjáték. El kell simítani a feszültségeket, s azok ebben a korban vannak b?ven. Még szexuális életükkel kapcsolatban, s?t abortuszügyben is kértek t?lem tanácsot. Amivel elvileg a szül?khöz kellene fordulniuk, de „nem lehet.” S ez nem feltétlenül a szül?k hibája. Szükségük van egy feln?tt barátra, aki nem akarja „megmenteni” ?ket, akihez egyenl?ként viszonyulhatnak – felelte az edz?, majd felemelt ujjával kért csendet, mert a radarja vihart jelzett.
– Na, ki vele, ki, mikor vesztette el a szüzességét!? – tette fel a körkérdést Samantha[4].
– Te szoktál kártyából jósolni, a múltba nem látsz bele? – ugratta Róka.
– Nem mindenki olyan könny? eset, mint te, rólad tudjuk: még az óvodában! – felelte Samantha a többiek derültsége közepette. Varjúcska idén szilveszterkor, Kátyusá… te mikor? – fordult a legmagasabbikhoz.
– Semmi közötök hozzá!
– Te még sz?z vagy? – vonta le a következtetést a göndör hajú MioriÃ?£a[5]. – Hiszen már tizennyolc is elmúltál!
– Hogyan veszítse el, mikor még barátja se volt? – kontrázott rá Róka. – Csajok, kell kerítenünk egy jó pasast neki, hogy megrontsa az erkölcseit!
– Szálljatok le rólam! – kapta fel a vizet az érintett, majd el?resietett.
– Na, ebb?l elég, mérk?zés el?tt ilyen vitákra nincs szükség! A téma lezárva! – lépett közbe Gulácsi, majd el?rement ? is, hogy nagyobb nyomatékot adjon szavának. Csak egy alacsonyabb sz?két engedett maga elé, hadd társuljon a sértetthez.
– Úgy néznek ki egymás mellett, mint két ellentétes pólus – csatlakozott ismét a doktorn? az edz?höz.
– Igen. Chili alacsony, sz?ke, és csomagjának a fele kozmetikumokkal van tele. Még a budira se megy kifestetlenül. Er?sen, de ízléssel festi magát, könnyen barátkozó, közvetlen és heves…
– Rászolgál a nevére, olyan, mint a t?z, sohase tudod, mit?l robban – helyeselt az orvosn?.
– … Míg Kátyusá barna, kerüli a festéket, visszahúzódó, érzékeny…
– Miért ez a neve? Akartam már kérdezni, hiszen nincs oroszos kiejtése.
– Nem látta a tegnapi mérk?zésen?
– Hát, Sztálin-orgona[6] volt a javából! – nevette el magát az orvosn?. – Miért nem talál magának párt? Talán a legszebb a csapatban, pedig a többi is megállná a helyét egy szépségversenyen. Sokszor gondolkoztam azon, hogy a sportoló lányok miért olyan szépek.
– A rendszeres mozgástól harmonikusan fejl?dik a testük. Egészségesebb az életmódjuk. A versengés egészséges önérvényesítést fejleszt ki, ami növeli az önbizalmukat. Egy csapatsportban, mint a kézilabda, össze kell dolgozni. Szocializál, növeli az együvé tartozás érzését, ez kihat a jellemre is, ellentétben a nem csapatsportokkal, ahol mindenki potenciális ellenfél.
– Hacsak nem vérre megy a játék, vagyis a „mindenáron gy?zelmet” várják el a játékosoktól – akadékoskodott a doktorn?.
– Egyetértek, jó a meglátása. De az már nem sport. Hiányzik bel?le a lényege. Látta volna Kátyusát néhány évvel ezel?tt! – tért vissza a férfi eredeti gondolatmenetére. – Hatodikos korában már százhetvenöt centi volt és harmincnyolc kiló. Görbült a gerince, mert az izomzata nem bírta követni csontjai növekedését. Képzelje magát egy hatodikos fiú helyébe, akinek fel kellene kérnie táncra a másfél fejjel magasabb égimeszel?t. Még egy kilencedikesnek is gondot okozott volna. Csúfolták. Édesanyját is akkoriban vesztette el. Pszichológushoz kellett vinni. Orvosi javallatra kezdett sportolni. Az úszás nem vált be neki, a karate sem. Kilencedikben kezdett kézilabdázni. Mit szól ehhez a változáshoz? El?bb-utóbb eljön hozzá is a herceg fehér lovon, bár pillanatnyilag eltaszítja ?ket magától, olyan, mint egy sündisznó.
A n? el?re nézett. Kátyusá vidáman beszélgetett Chilivel. Túltette magát az eseményeken. Eközben a Nagy Parkhoz értek. Az úton átkelve hátra pillantottak, megvárták, amíg a többiek is átérnek a zebrán, de továbbra is néhány méterrel el?ttük haladtak a parkot keresztülszel? sétányon. Az évszakhoz képest szokatlanul meleg volt, többen is ültek a padokon.
– Hova felvételizel? – kérdezte Chili.
– Az orvosira szeretnék.
– Kemény dió. Hányan is szoktak lenni egy helyre? Négyen?
– Olyasmi. A kémia és fizika sohase volt az er?sségem. Az elmélet még hagyján, de a feladatok… Édesapámnak nincs pénze pótórákat…
Jellegzetes fütty szakította félbe. A hang irányába fordultak. Egy távolabbi padon négy fiú ült, ?k lehettek. Hol a lányokat nézték, hol egymást, és vihogtak. Az egyik felállt, majd rövid szóváltás után elindult feléjük. Chili visszapillantott. Az edz?jük tíz lépésre lehetett. Megálltak. A srác bátortalanul közeledett, de a szemét nem vette le róluk. Amint odaért hozzájuk, pillanatnyi habozás után belemarkolt a Kátyusá mellébe, aki válaszként akkora pofont kent le neki bal kezével, hogy elterült.
Az edz? azonnal mellettük termett.
– Hagyja, Jen? bácsi, egy ilyen huligánba még belerúgni sem érdemes. Csak a cip?jét mocskolná be vele az ember! – nézett végig megvet?en a molesztált a feltápászkodó fiún, majd irányt váltott, hogy a másik három el?tt már ne haladjanak el. Az edz? nem szólt semmit, csak intett a többieknek, kövessék, ? pedig megállt és szemmel követte a társaihoz visszakullogót és társait. Csak arra fordultak vissza néhányan, amikor egy fiúhang azt kiáltotta:
– Add vissza az órámat! Azt mondtad, ha megteszem, visszaadod!
Már jó messze voltak t?lük, amikor Samanthának megjött a hangja:
– Éljen Kátyusá, a huligánok réme! – rikkantotta el magát, majd énekelni kezdte a „Kátyusá” cím? orosz katonadalt. A többiek követték példáját. Az ünnepelt csak felemelt kézzel integetett vissza, hogy értékeli a gesztust. A parkban üldögél? emberek utánuk fordultak. Nézték, kik énekelnek itt orosz katonadalt.
– Hát, ön ölni tudna értük, láttam… – mondta elismer?en az orvosn?.
– Ha már nem adatott meg nekem, hogy sajátom legyen… – sóhajtott egy nagyot az edz?.
A mérk?zés után hullaként zökkentek az öltöz?ben a padra.
– Megnyertük. Kátyusá megint remekelt, de nem vagyok megelégedve. Ez csapatjáték! Ha egy emberre játszunk rá, az olyan, mint egy kockára feltenni a vagyonunkat! Az ellenfélnek csak ki kell iktatnia ?t a játékból, és nyert! Ez most megúsztuk, de holnap a Sportiskolával játszunk! Legalább öt góllal kell nyernünk, ha gy?zelemmel akarjuk zárni a turnét! Ezzel a stratégiával nincs esélyünk! Bármelyiketek képes gólt dobni! Bíznotok kell magatokban és egymásban! – dohogott Gulácsi. – Lássam, holnap miként használjátok ki a magatokban rejl? lehet?ségeket!
– Chilit meg se dicséri, Jen? bácsi? Három hétméterest védett ki!
– De igen. Ma ? volt a legjobb a csapatban! Na, a szexórának vége! Mosolyt lássak az arcokon, és pucolás tusolni, mert olyan szagotok van, hogy egy diplomás görény elszégyellné magát mellettetek! – tette hozzá, és kiment az öltöz?b?l.
– Kátyusá, vágd ki a rezet! Ez a búcsúmérk?zésed! – biztatta Chili, miközben megkezdték a bemelegítést.
– Este búcsúbuli lesz a turné gólkirályn?jének tiszteletére! Mindenki hozza a szolgálatos pasiját! – adta ki az ukázt Róka.
– S az ünnepelt? Pont ? legyen pár nélkül? – akadékoskodott Samantha.
– Keressünk a néz?téren egy jókép?… Csajok, nézzétek, ki van ott!
– Na, ki? – kapta fel a fejét MioriÃ?£a is.
– Méghozzá gálaruhában! Sportmérk?zésre nyakkend?ben… Ki látott még ilyent?
– A tegnapi huligán, akit Kátyusá knockaoutolt! Minket néz!
– A lotyogást abbahagyni, a bulit megbeszélitek utána! Most a bemelegítéssel tör?djetek! Még öt perc, és sípszó! – szólt rájuk az edz?.
Megkezd?dött a mérk?zés. Turnén mindenki mindenkivel játszott, de ezen a találkozón d?lt el az els? hely sorsa. A Sportiskolások hazai pályán játszottak, veretlenül, és gólarányuk is valamivel jobb volt. A Brassói Dinamó kikapott ugyan a fogarasiaktól, ám ha több mint öt gól el?nnyel nyernének, megel?zhetnék ?ket. Nagy volt a tét, és érz?dött is a játékon. Mindkét oldalon sorozatosan hibáztak. Gulácsi tíz-tízes állásnál hívta le a pályáról Kátyusát.
– Mi van ma veled? A harmadik labdát ejted el! Nem szoktál ilyet! Tudom, az utolsó mérk?zésed, és tegnap azt mondtam, ne vegyél át minden kezdeményezést, de figyelj oda, amikor labdát kapsz!
Most mit mondjon Jen? bácsinak? Hogy a tegnapi huligánnak a tekintetét állandóan magán érzi, mert az a srác nem a meccset, hanem ?t figyeli? Inkább b?ntudatosan hallgatott.
– Apád miért nem jött ki a búcsúmérk?zésedre? Nem szokott hiányozni, ha Brassóban játszunk.
– Szolgálatos. Nem tudott cserélni, mert jöv? héten nyugdíjba megy.
Az edz? elhallgatott. Tehát nem az édesapja hiányzik neki.
– Fáj itt hagyni a csapatot, igaz? Nagyon hiányozni fogsz te is nekünk. Remélem, azért még meglátogatsz néha. Szedd össze most magad, hozd m?ködésbe a Sztálin-orgonádat, és mutasd meg neki! – intett a néz?tér felé a fejével.
A lányban felforrt a düh. Mit képzel Jen? bácsi, ? szerelmes abba a huligánba? Amikor visszament a pályára, Ingrid, az „?rz?angyala” is azonnal megjelent. Ám többé nem tudta megállítani. Két gólt l?tt gyors egymásutánban, és a mérk?zés kezdete óta el?ször átvették a vezetést. Az els? félid? vége felé már két góllal vezettek. Még így se kerülte el Kátyusá figyelmét, hogy a nyakkend?s állandóan az órát figyeli, mint akit élénken foglalkoztat, mikor lesz vége a félid?nek. Mit akarhat? Mert nem szurkolni jött, az biztos.
Öt perc volt még hátra az els? félid?b?l, amikor megjelent a Sportiskola portása, és megérintette Gulácsi Jen? vállát.
– Az ön csapatában van Kémenes Kati? Telefonon keresik – súgta a fülébe.
– Kicsoda?
– Ha jól értettem Dogarunak hívják, és az édesapjának kollégája.
– Mérk?zés közepén vagyunk. Mondja meg, hívja vissza négykor, amikor vége lesz a mérk?zésnek – felelte az edz? idegesen.
Kis id? múlva a kapus ismét megjelent.
– A rend?rhadnagy úr azt üzeni, sürg?sen beszélnie kell vele.
Gulácsi meghökkent, majd úgy döntött, személyesen néz utána a dolognak. Úgyis már csak két perc van a szünetig, nélkülözni tudják ?t addig, jobb, ha nem zavarja meg Kátyusá fejét.
Amint felhangzott a félid? végét jelz? sípszó, mindkét csapat a saját kispadja körül gyülekezett. A dinamósok árválkodtak, edz?jük még nem tért vissza. Róka még a mérk?zés közben kiszúrta, hogy Kátyusát foglalkoztatja a tegnapi támadója, aki a sípszóra lejött a pálya széléig, de nem mert odamenni hozzájuk.
– Jókép?! Szerintem egy bulit megér, utána kiadhatod az útját! – ajánlotta Róka.
– Mondd, egy kis bizsergést nem éreztél, amikor megfogta a melled? – kontrázott rá Varjúcska.
– Hülyék vagytok! – kapta fel a vizet Kátyusá. – Már megint kezditek?
Amikor a többiek is bekapcsolódtak az ugratásába, sarkon fordult, átvágtatott a pályán, majd odament a fiúhoz:
– Ce doreÃ?Ÿti? SÃ?Æ? mÃ?Æ? laÃ?Ÿi în pace![7]
A srác lehajtotta a fejét, majd magyarul válaszolt. Megérezte a lány hangsúlyából, hogy nem román.
– Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapi…
– Nincsen szükségem a bocsánatkérésedre. Még én tegyek neked szívességet, és szabadítsalak meg a b?ntudattól? Bocsánat, aztán elfelejtheted az egészet! T?nj el innen! – förmedt rá.
A fiú hosszabb hallgatás után szólalt meg újra.
– Nagyon sajnálom…
– Sajnáltad volna megtenni! – vágott közbe a lány. – Jó megbocsátok. Megkaptad, amit akartál! Most leléphetsz!
– Szóval nem… Igaza van. Nem érdemlem meg… Még azt sem, hogy belém rúgjanak – felelte a fiú csüggedten, majd nagyot sóhajtott, és könnycsepp csillant meg a szemében.
– S miért olyan fontos ez neked?
– Reméltem, ha ön megbocsájt, talán mások is megbocsájtanak – sóhajtott lehajtott fejjel, majd széttárta a télikabátját, hogy a nadrágzsebéb?l zsebkend?t vegyen el?. E mozdulat közben el?t?nt a zakóján három gyászszalag. Kátyusá megbabonázva nézte. Majd a t?le szótlanul elforduló, fájdalommal teli arcra pillantott. A fiú lassú léptekkel indult a kijárat felé, láthatóan magába roskadva.
A lánynak eszébe villant a tegnapi kiáltás: „Add vissza az órámat! Azt mondtad, ha megteszem, visszaadod!” Megváltozott hangon szólt oda a távozónak:
– Fiatalember! Megbocsátok! ?szintén. De nem akarom többet látni! – váltott át ? is magázásra.
– Nem fog látni többet! Megígérem! Az ígéreteimet meg szoktam tartani. Ennyi még maradt a becsületemb?l! – húzta ki magát, miután megfordult. Arcán egy pillanatra szomorkás, hálás mosoly jelent meg. – Ennyi maradt! – ismételte könnyek közepette, majd megfordult, s elindult a kijárat felé. A lány már visszafelé tartott, de még egyszer utána pillantott. A fiatalember, mintha hátán érezte volna a tekintetet, ? is visszanézett. Majd, kezében egy turnét népszer?sít? szórólappal, távozott.
Amikor Kátyusá visszaért a csapatához, a többiek körbefogták.
– Mit akart? – vallatta els?nek Chili.
– Bocsánatot kérni a tegnapiért.
– És megbocsájtottál neki? – kíváncsiskodott Samantha.
– Meg – felelte h?vösen Kátyusá.
– Nem hívtad meg az esti bulira? – ugratták többen is.
– Megmondtam neki, nem akarom többet látni.
– Óóóó! Szeeegééény! Így kiadni az útját!
– Három gyászszalag volt a zakóján – mondta Kátyusá megillet?dve. – S volt valami döbbenetes fájdalom abban, ahogy elsírta magát. Én elvesztettem édesanyámat, és…
Hangja elakadt, mert meglátta visszatér? edz?je halottszürke arcát. Elkezdtek benne zúgni a vészharangok. Jen? bácsi egyenesen ?t nézte, látszott, alig bír megszólalni.
– Kátyusá… Katikám… Nagy baj van… Édesapád… Édesapád meghalt. Megölték!
[1] A huligán egy idegenb?l átvett szó, legközelebbi magyar megfelel?je a vagány. Ám a „vagány”-nak van pozitív konotációja is, míg a huligánnak nincs.
[2] Brassói Dinamó
[3] CioarÃ?Æ? = varjú
[4] A „Feleségem a boszorkány” cím? filmsorozat n?i f?szerepl?je.
[5] Barika. A MioriÃ?£a a román népköltészet legismertebb balladája, mondhatni nemzeti eposz, melynek f?h?se egy juhász, kit társai megölnek, hogy elvegyék a juhait. A ballada egy pillanatában a juhász kedvenc báránya a MioriÃ?£a figyelmezteti a gazdáját a közelg? veszélyr?l, ezért lett a ballada névadója.
[6] A katyusa (oroszul ÚðÃ?â??Ã?ŽÃ?Ë?ð, németül Stalinorgel, amit átvett a magyar is Sztálin-orgonává fordítva) szovjet rakéta-sorozatvet?k népszer? közkelet? elevezése, melyeket a Szovjetunió els?ként a második világháborúban, az Orsa körüli harcokban vetett be.
[7] Mit akarsz? Hagyj békén!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
