Bojtor Iván : VISSZA KARTHÁGÓBA II/I. rész

„Megváltoztathatjuk-e a történelmet? A megvalósításhoz nem is feltétlenül kellenek hipermodern technikai eszközök.”
GALAKTIKA 217. szám

 

 – Herculesre! Octavianus! Gondold át még egyszer! Semmit mondó jelentéseknek tűnnek, de ha egymás mellé rakjuk mindet, akkor mintha valami sötét összeesküvés szálaira találtunk volna. Britanniában olyan hírek terjedtek el, hogy újra megjelent néhány druida, és Róma pusztulását hirdetik. Türoszban három perzsa mágus szállt fel egy Afrikába tartó hajóra. És itt a jelentés Attikából, eltűnt Eleuszisz főpapja. Senki sem tudja, hol van, és már újat is választottak helyette.

– Nyugalom Agrippa! Nyugalom! Lehet, hogy ezek az események, csak azért keltették fel gyanakvásodat, mert időben többé-kevésbé egybe estek – dobta vissza az asztalra a kezében lévő papirusz tekercset Octavianus.

 Maecenas, ki addig szótlanul hallgatta a vitatkozókat, most először közbeszólt:

– Mint tudjátok én etruszk királyi vérből, származok. Hozzám, Etruriából azok a hírek is eljutnak, melyeket a hivatalos jelentésekbe nem írnak bele. Így aztán tudok arról, hogy Tin isten főpapja hajóra szállt és elhajózott valahová. Indulása előtt arról beszélt, hogy visszaállítja az etruszk nép hatalmát. Állítólag ő lopta el az isten templomából a Libri Fatales-nek, a Végzet Könyvének tekercseit, melyekben az idő felosztásáról, a népek és városok hatalmának időtartamáról szóló jövendölések voltak megírva.

– Egyiptomból érkeztek hírek? – kérdezte váratlanul Octavianus.

– Holnap érkezik a futárhajó – felelte Agrippa.

– Amíg Egyiptomból a gabonaszállítmányok rendben megérkeznek, addig Róma nyugalma biztosítva van. Kár aggódnotok barátaim. Én úgy tudom, hogy a druidákat az isteni Caesar megsemmisítette. Az a néhány bajkeverő, aki Britanniában feltűnt, talán csak azért nevezi magát druidának, hogy nagyobb tekintély szerezzen magának a nép között. Ami a főpapokat illeti, ők nem képviselnek politikai erőt – zárta le a vitát, ellenmondást nem tűrő hangon Octavianus.

Agrippa és Maecenas a fejüket ingatva hagyták el a termet.

 

 

Hasdrubal négykézláb mászott ki azon a szűk lyukon, amely a hegy mélyében rejtőző barlangváros egyetlen bejárata volt. Megborzongott mikor a sivatagi hajnal hidege átjárta testét. A kőgörgeteg meg-megcsúszott a talpa alatt, mikor a sziklákba kapaszkodva lefelé ereszkedett, az idegen szemnek felismerhetetlen szűk ösvényen. Lejjebb érve, két szikla közül óvatosan kikémlelt. Alatta a mélyben, egy hajdani folyó vágta hasadékban, hárman álltak kötőféken tartva lovaikat. Abban a pillanatban amint kinézett, egyikük Himilco, az öccse máris vidáman integetett felé, és tölcsért formálva kezével felkiáltott a magasba:

– Megérkeztünk!

 Olyan a szeme, mint a sólyomé – mosolyodott el Hasdrubal. Elő lépett a szikla takarásából és folytatta útját lefelé. Himilco azzal az alacsony termetű jövevénnyel, aki szarvasbőr ruhát viselt, elindult vele szemben az ösvényen. Harmadik társuk egy numida pedig egy üreg felé vezette a lovakat.

Ő Togril – mutatott Himilco az emberkére – a messzi északról érkezett, ahol félévig tart a nappal és fél évig az éjszaka, és ahol örökké jég hullik az égből. Hallottál te már ilyen országról Hasdrubal? Nagy kincset rejteget a zsákjában. Egy ősi koronát. Színaranyból van az abroncsa és a pántjai is. Egy hatalmas zafír ékesíti. Azt állítja róla, hogy a hullámok közé veszett ősi birodalomból származik.

– Csendesebben! – mordult rá Hasdrubal.

Himilco felkapta a fejét és körbe kémlelt:

– Tudom. Tudom. Túl sokat fecsegek. Nem követtek bennünket, abban biztos lehetsz. Mindenki megérkezett?

– Igen. Itt vannak már száznegyvenhárom nép küldöttei. Ti érkeztetek utolsónak. Togril a száznegyvennegyedik.

 

Octavianus fel nézett az előtte fekvő papirusz halomból: – Igazad volt barátom. Íme itt a jelentés Egyiptomból. Indus brahminok és a távoli sárga népek bölcsei érkeztek a kikötőbe aztán mintha Hádész alvilági királysága nyelte volna el őket eltűntek –, majd tétovázva hozzátette:

– Ez a hivatalos jelentés. De érkezett egy titkos jelentés is, egyik egyiptomi barátunktól. Tessék. Olvasd el magad!

Agrippa egy mozdulattal kigöngyölte a tekercset, és mivel tudta, hogy az első tíz, húsz sor úgyis csak a szokásos üdvözlő formulákat tartalmazza, mindjárt a közepén kezdte olvasni. Egy kis idő multán megkérdezte:

– Ez valami titkos nyelven íródott?

– Nem – nevette el magát Octavianus.

– Csak a bonyolult egyiptomi kifejezések. Az áll benn, hogy a „Nézők Legnagyobbika”, vagyis a főcsillagász és az „Írások Főpapja”, vagyis a könyvtáros három napra bezárkóztak az „Élet Házába”, vagyis a templom könyvtárába, és kinyitották „Ré Lelkeit”, elolvasták a titkos iratokat. Majd Heliopolisz főpapja népes kíséretével elindult nyugat felé a sivatagba. Azóta sem, hallott felőlük senki.

– Egyiptomi papok, perzsa mágusok, bujkáló druidák, eltűnő rejtélyes idegenek, ellopott titkos iratok. Nem értem, hogy mi történik itt. – mormogott maga elé Agrippa.

– Nekünk is vannak titkos irataink. Talán ha átvizsgáljuk a Sibylla-könyveket, okosabbak leszünk, és talán választ találunk bennük kérdéseinkre.

 

 

Himilco felriadt. A pamlaga mellett Hasdrubal állt fáklyával a kezében.

– Újabb küldetés?

– Igen. Te ellenőrzöd majd a Nagy Szertartás hatását.

– Szertartás és varázslatok. Ti papok csak ehhez értetek? Van elég kincsünk. Gyűjtsünk sereget és miként régen Hannibál, induljunk Róma ellen.

– Te is tudod Himilco, hogy Hannibált legyőzték. Karthágót lerombolták, és hogy Róma most erősebb, mint valaha volt. Octavianus negyven légiót tart fegyverben, és ha megtámadjuk, még negyvenet állít ki ellenünk. Nekünk csak két előnyünk van Rómával szemben. Az egyik az, hogy nem is sejtik létezésünket, és nem tudnak a barlangvárosról: Titkos Karthágóról. A másik, hogy volt időnk felkészülni. Papjaink százhúsz éve írják a Nagy Szertartás Könyvét, és rövidesen befejezik.

– Ha ennyire biztos vagy a szertartás sikerében, akkor miért hívtuk ide az Elsüllyedt Birodalomból elmenekült népek mágusait? Miért nem mutatjuk be, mi magunk, a Nagy Szertartást?

– Te is tudod, hogy az ősök tudását tartalmazó szent könyveket, a birodalom pusztulása előtt szétosztották a népek között. Azok az iratok az ősi nyelven íródtak, az ősi jelekkel. Az évezredek során mindet lefordították azokra az eltorzult nyelvekre, melyeket a népek ma használnak, melyeket most itt hallhatsz a barlangvárosban. A könyvek mindegyike rejt valamilyen titkos előírást, valami olyat, amilyet, a mi szent könyveinkből kihagytak. Talán a hiányzó útmutatások is bent voltak annak idején réges-régen, csak a sok másolás és fordítás közben az értelmetlennek tűnő részeket kihagyták, vagy átírták.  Most nem hibázhatunk, mert a Nagy Szertartásnak kedvező csillagállás, csak kétezer év multán jön el ismét.

– És ha most sem sikerül? Akkor menekülünk tovább? Elmenekültünk a messzi keletről Szidónba, Szidónból Türoszba, Türoszból Karthágóba, onnan ide a Barlangvárosba. Innen hová futunk? Át az óceánon, a vörös bőrű népek közé? És onnan hova tovább?

– Nyugalom Himilco! Nézd ezt az iratot! – szólt Hasdrubal és egy papirusz tekercset tartott a fáklya fölé.

Szúrós égett szag töltötte be a szobát. Himilco látta, hogy a tekercsen lévő pun írás lassan elhalványodott, majd a helyén egy másik, egy görögül írt szöveg jelent meg:

 

Syracosaei Dion jelentése Rómából

 

Midőn Marcus Procius Cato visszatért Karthágóból a Curia épületéhez érve tógája alól hatalmas fügéket kapott elő, és a csodálkozó szenátorokhoz így szólt: „Az a föld, mely ezeket a gyümölcsöket megtermi, csak háromnapi járásra van Rómától!”, majd így folytatta: „Ceterum censeo Carthaginem delendam esse”, – „Különben, Karthágót elpusztítandónak vélem!”

Ám, ekkor valami történt, mert így fejezte be mondandóját: „Esse madneled Menigahtrac oesnec muretec”, – „Melév kanódnatítszuple Tógáhtrak, nebnölük!” – és a fügéket visszarejtette tógájába.

Karthágó – Ki tudja miért? – haladékot kapott az Istenektől.

 

– Nos, Himilco? Érted már, hogy mi történt? Kétszáz évvel ezelőtt Baal-Hammon papjai már egyszer, megpróbálták felébreszteni Baal-Krónoszt álmából és megfordítani az idő kerekét. Sikerült is, bár csak néhány pillanatra. Most nem hibázhatunk.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Bojtor Iván
Szerző Bojtor Iván 96 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”