Farkas Erzsébet : Egy süni története

 

Csodálatos napsütésre ébredve úgy gondoltam, jó lenne sétálni az erdőben, amely nincs messze. El is indultam és hamar elértem az erdő széléhez. A fák nagyon magasra nőttek s eltakarták a Napot. Befelé menve az erdő sötétsége vett körül. Nagyon félelmetes volt. Egyszer csak furcsa hang ütötte meg a fülemet. Mentem a hang felé, míg egy árokhoz értem, benne sírt fájdalmasan egy süni. Kivettem a gödörből.

Úgy látszott, hogy nem sok élet van benne. A tüskéi is el voltak gyengülve. Gyorsan haza rohantam vele. Kiabáltam a családomnak:

— Gyertek ide, nézzétek mit hoztam!

Nem örültek, ahogy én azt vártam.

— Miért hoztad haza ezt a sünit? Úgysem fog ő már meggyógyulni, csak a gond lesz vele.

— Én legalább mindent megtettem érte — válaszoltam —, nem fog gyötörni a lelkiismeret.

Betettem egy ládába. Szegény nagyon megsebesült. Ki tudja, mióta volt a gödörben, biztos kiszáradt, éhes, a fák gyökerei is megsebesítették. Adtam neki tejet és almát, bekötöztem a sebeit. Minden nap ápoltam, míg azt nem láttam, már egészséges. Úgy gondoltam, itt az ideje visszavinni az erdőbe, ahol találtam. Felemeltem és a hegyes tüskéi megszúrták a kezem. Ennek örültem, mert ez is azt bizonyította, hogy meggyógyult. Ruhába tettem, hogy ne szúrjon és elvittem az erdőbe.

Majd kis idő múlva újra furcsa hangot hallottam az udvarról. Kimentem, hogy megnézzem, mi ez a hang. Meglepetésemre ott volt a süni, körülötte kicsinyei. Igazán meghatódtam. Bekiabáltam a családomnak:

— Gyertek ki, nézzétek, ki van itt! Ez a süni nagyon hálás, és hálája jeléül elhozta bemutatni a kis családját.

Körbe álltuk, és együtt örültünk nekik. Örültem, hogy a kis süniknek nem kell az anyjukat elveszítve élniük. Én csak annyit mondtam, hogy látjátok, nem szabad feladni a reményt és nem szabad senkiről és semmiről lemondani, mert történnek még csodák ebben a világban. Remélem, hogy ez a kis süni család boldogan fog élni, bajoktól mentesen.

Legutóbb szerkesztette - Farkas Erzsébet
Szerző Farkas Erzsébet 61 Írás
Már kis korom óta rajongok az irodalomért, és sokszor vettem részt szavaló versenyeken. Két éve kezdtem el foglalkozni a versírással, amikor mély depresszióban voltam, és vulkán szerűen törtek fel belőlem az érzések melyet versben fejeztem ki. Azóta több mint 300 verset írtam. Verseim főként a kitartásról, a szeretet fontosságáról szólnak.