A KOR ÁRNYÁBAN [mementó hatvanhat] A kor árnyában tűnnek el Naponta a napok. A kor árnyában vesznek el Remények s bánatok. És halványul pár gondolat, Mert minden estéd kegy: Emlékezz rá s áldd meg őt, ha Végső útjára megy. Életed [… Tovább]
Kedvesemnek 1 Vedd le álarcod! Időm lejár, Türelmem csökkenő, mint a Hold. Szeress, ölelj, üss meg, mert jó, ha fáj, Légy testem része: elevenen izzó folt! Érdes bőrödön a nehéz munka, Csókot kap tőlem minden barázda; S ahogy kezed [… Tovább]
Emlékekről írtam. Dühösen. Véstem az agyam falát. Pergett a vakolat. Lepergett az idő. Minden sor. Bevésődött. Kitörölhetetlenül. Beletömtem az összegyűrt papírt a számba. De ebből nem lett kimondott szó csak elhallgatott némaság. * Most is zakatol az írógép a cseppkő-bordák [… Tovább]
8 évesen akartam először meghalni13 éves voltam amikor először sikerültkettérepedt és vákuumot képezett a szívhártyán a redőa társadalom legapróbb sejtje meiózisban végleg kettészakadtmajd újabb és újabb osztódások utánburkukba zárt individuumok egymást nem metszővégtelen halmazainak sora maradtebből az én szférám volt [… Tovább]
A virágok megszirmozták az éhet, de kivesztek az illatból a méhek, nem szívnak nektárt boldogan a csápok, hiányoznak az édes suhogások, valami őrült erő nekitámadt, a békességes, ősi körforgásnak, a cikkant égen halványul a festék, az egész házon [… Tovább]
