Sziszegőszálú ködök mögé hull a nagykorú Nap. Velőmbe hasít a búcsú, fénye s hője még bőrömön tapad, horizontra terül az est. A sötét – aranyat fest a fák keserű kérgére, meggyógyul a táj [… Tovább]
Lassan hozzád növök, mint ujjhoz a köröm.Megfejthetetlen gabonakörök közepén töröm, apró kalászok, még apróbb magvait. Lisztté őrlöm, feldobom a szélnek.Pórusaimba fújja, a fehér ráncredőkön mosoly pihen újra.Lassan hozzád növök magamat megtanulva.
Minden lelassult és közben rohan,ott ragadhattam a pillanatban,miként egy pont egy mozdulatlanviharközépben, mozdíthatatlan. Minden felgyorsult, pörög, forog,áthalad, lehagy, mégis marad,egyszerre örök elmúlásban,reám égetett haladásban. Emléke vagyok valami egynek,fejfája lettem a kikeletnek,s halálom ragyog a kezdetekbenúgy vagyok ott, hogy nem létezem. [… Tovább]
