Kapocsi Annamária : Fejfája lettem a kikeletnek

Minden lelassult és közben rohan,
ott ragadhattam a pillanatban,
miként egy pont egy mozdulatlan
viharközépben, mozdíthatatlan.
 
Minden felgyorsult, pörög, forog,
áthalad, lehagy, mégis marad,
egyszerre örök elmúlásban,
reám égetett haladásban.
 
Emléke vagyok valami egynek,
fejfája lettem a kikeletnek,
s halálom ragyog a kezdetekben
úgy vagyok ott, hogy nem létezem.

 

 

 

2018.04.17.

 

Legutóbb szerkesztette - Kapocsi Annamária
Szerző Kapocsi Annamária 46 Írás
Az írás gyógyít, és olyan, mintha letennék egy követ.Van rövidebb és hosszabb lélegzetvételű betűhalmaz. Néha versekhez rajzolok, máskor rajzhoz írok sorokat. "Halkuló tavaszok nyomán, Nem én írok a szavak írnak engem, s néha már csak meghajolni tudok itt a csendben." részlet A gondolat gyorsabb nálam, néha utolérem, néha nem. Szabad! Pillanatcsaló Vannak kik azt mondták: Szóalkotó vagyok. Más szerint szépre csipkézett poklot írok. Kaptam kérdésként: Tudom-e, hogy nem én írom amit, s csak közvetítőként vagyok itt? Mondtam tudom... és mondták negatívságom, s én bólogattam - Tudom, nincs is rá tagadásom. De mindenkit az élet formál, olyanná, hogy így látom. S hogy kérték - legyen célom?! Válaszom az rá - Volt! De mint kerékpáros az utcákon: Olyan a cél, a döntés lehetősége... elénk áll, tolat, fordul, megálljra kényszerít. S gyakran miért elindultunk, megszűnik, átíródik, vagy épp már ott sincs, mert nem vár tovább. S megszűnése fel nem róható... ilyen ez az élet, folyton elinduló. Csak sokszor máshová érkező, mint ahová a terv vélte, végső lépteit. Így minden marad, a Tér, a Szél, a Talán Valahogy a Mindegy és Akár, Vagy Akárki és Dehogy. Az Esetleg Véletlen, befutó továbbrobogó, Csorba, Életlen, Pillanat? és csaló... változó.