Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 14.

14.

 

— Már azt gondoltam, sohasem érnek ide. Nincs szerencsém Moszkvában. Nem éppen a cár miatt, de maga a cár is elnézi, hogy kutakodjanak utánam. Igaz, mostani beszélgetésünk során biztosított arról, ha valakit rajtakapok, hogy indokolatlan követ, illetve zaklat, értesítsem róla, és ő intézkedik. Akkor most mit tegyek? Alig jöttem ki az audienciáról, és ez a Juszupov már megint a nyomomban van. Éppen ideje, hogy elutazzak Moszkvából, és jódarabig nincs szándékomban visszatérni.

— Ne idegeskedjen. Én mindent el tudtam intézni, hála a kocsis ügyességének és csavaros eszének.

— Köszönöm. Most még vissza szeretnék hajtatni a házunkba, mert valami eszembe jutott. Még van időnk. Utána egyenesen mehetünk az állomásra. Pont el fogjuk érni a vonatot.

— Ön a vezető, Katyerina, én meg követem bárhova is megy.

Katyerina házi személyzete lepődve fogadta.

— Valamit elfelejtett? — kérdezte az egyik inas —, vagy a balesett miatt jöttek vissza?

— Már maga is tud a balesetről? Micsoda kicsiny hely ez a Moszkva! — méltatlankodott. — Volt itt valaki ebben az ügyben?

— Igen. A rendőrség embere járt itt, megmondta, a lány melyik kórházba került. Nincs életveszélyben már, de a lábát nem biztos, hogy meg tudják menteni. Nem akárkiről van szó. Elmondta, az áldozat egy híres kereskedő egyik lánya, és azért akart öngyilkos lenni, mert nem akar hozzámenni a számára kiválasztott férfihez.

— Már megint egy ilyen eset! Mikor hagyják már abba ezeket a szokásokat? Képesek a saját gyereküket úgy férjhez adni, hogy szegényke nem is ismeri a vőlegényt. Csak a ceremónia előtt pár héttel mutatják be neki, és nincs „apelláta”. Ha akar, ha nem, hozzá kell mennie. Mert a családi vagyon és más szempontokat szem előtt tartva döntenek a sorsáról. Hogy esetleg ez nem tetszik a gyereknek, az senkit sem érdekel.

— Nálunk a Közel-Keleten ez mai napig bevett szokás — szólt közbe Robert.

— Már ne haragudjon, de hol van Oroszország Jementől, ahol ön született? A kettőt ne vegyük egy kalap alá. Annyira nem vagyunk elmaradva, hogy ilyen ősi formákat mai napig betartsunk, mert ezt előírja a családi érdek. A gyereknek egyéni akarata is lehet, és nem érdekli sem a tradíció, sem a vagyon. Inkább a halált választják.

Robert akarta volna javítani, hogy nem Jemenben, született, de inkább nem szólt.

Katyerina felszaladt az emeletre, és egy kisebb ládikóval tért vissza.

— Mehetünk! — adta ki a parancsot. — Táviratot fogok küldeni, mikor érkezem vissza, hogy legyen idejük megfelelően felkészülni. Ám most valószínűleg hosszabb ideig leszek távol, mint ahogy szoktam. A címemet ahol elérhetnek, ismerik, ha esetleg valami történne.

A személyzet mélyen meghajolt Katyerina előtt, amint elhagyta a házat.

— Az állomásra — adta az utasítást a kocsisnak —, de próbáljon meg nem belekeveredni valami újabb balesetbe.

A pályaudvaron, mint mindig, hatalmas volt a tömeg. Egy hordár azonnal ott termett.

— Köszönöm, már nincs szükségünk magára — hárította el az ajánlkozást Katyerina. — De tudja mit? Itt van húsz rubel. Vezessen minket gyorsan a vonatunkhoz — mutatta meg az imént Roberttől átvett jegyeket.

A hordár nem kérette magát, megindult előttük, közben kezeivel széles mozdulatokat tett, és kiabált, utat követelve magának, és a mögötte haladóknak. A vonatnál már ott álltak a kalauzok. Robert odament ahhoz, akivel már megállapodott, és az a helyükre vezette őket. Az ablakból, Katyerina még adott pár utasítást a kocsisnak, majd, mint aki jól végezte dolgát, kényelembe helyezkedett. Hamarosan a mozdony nagyot rántott a szerelvényen és kigördültek az állomásról. Hála a „lekenyerezett” kalauznak, senki sem zavarta meg őket az utazás alatt. Mikor Tulába érkeztek udvariasan bekopogott, hogy hamarosan megérkeznek. Jól is tette, hogy ennyire figyelmes volt, mert kihasználták a zavartalan időt. Ha lehet mondani, mint két szerelmes utaztak végig, és ha a jegyvizsgáló nem figyelmezteti őket, talán észre se veszik, hogy le kellene szállniuk. Rajtuk kívül, kevesen szálltak itt le, mégis kis késéssel mehetett tovább a vonat, mivel időbe tellett, amig lepakolták a holmijukat. Már várta őket a kocsis, akit a táviratnak köszönhetően kirendeltek eléjük. Gyönyörű vidéken, főleg erdőben vezetett az útjuk. Katyerina egész idő alatt magyarázott Robertnek. Szinte minden fát, virágot, és állathangot ismert.

— Lehet, hogy egyszer majd gyalog is megtesszük ezt az utat Robert. Jasznajától olyan tizenöt kilométer Tula. Nem annyira sok, és ha jól kilépünk, pár óra az egész.

— Részemről ennek semmi akadálya, de ha tizenöt oda, ugyanannyi vissza is — élcelődött Robert. — Nem biztos, hogy vissza is lesz kedvünk gyalogolni.

— Megoldjuk majd, Robert. Már lassan ott is vagyunk. Lev felesége Szofja egy végtelen rendes hölgy. Igaz kicsit szigorú, de Levnek ilyenre van szüksége. Ne ijedjen meg, de rengeteg gyerek lesz. Tolsztajának, csak ahányról én tudok, legalább tizenhárom gyereke van. És ő főz, könyvel, vezeti az egész háztartást, sőt a kéziratok javítása és másolása is az ő feladata. Tolsztojnak egy különös életvitele van, amit sokan egyfajta vallásnak, „tolsztojánus” vallásnak neveznek. De majd személyesen meggyőződhet erről. Most már csak a nyarakat töltik itt. A tél beköszöntése előtt moszkvai lakásukba költöznek.

Közben megérkeztek arra a tisztásra ahol a kastély terült el.

— Isten hozta önöket, Jasznaja Poljanán! — üdvözölte a vendégeket Szofja, az író felesége. — Lev most éppen dolgozik, de este a vacsoránál majd találkoznak. Megérkezett a távirat, amit Moszkvából küldtek, így tudtunk kocsit küldeni az állomásra. Ám egy kicsit gondolkozóba estünk, amikor kaptunk egy levelet is Svájcból, és egy bizonyos Robert Feingoldnak volt címezve. Nem ismertünk eddig ilyen nevű embert, de nagy a világ, ezért eltettük. Gondolom, önnek szól? — fordult Roberthez.

— Igen, én volnék — mutatkozott be gyorsan Robert. — A távirat gondolom a szüleimtől érkezett. Elég régóta nem láttam őket, és nem is álltunk levelezésben. De majd elmesélem, mi is ennek az oka.

A társalgásuk francia nyelven ment. Robert hozzászokott, hogy az úgynevezett felső tízezer ezt a nyelvet használja még egymás közt is.

Közben Szofja intézkedett, hogy vezessék vendégeit a szállásukra.

— A szülei levelét majd este adom oda, Robert, mert az irodámban van. Érezzék otthon magukat.

Egy egész házat kaptak. Katyerina elég otthonosan mozgott itt, amiből Robert arra következtetett, hogy nem először lakik náluk. Gyorsan lemosták magukról az utazás porát, és átöltözködtek a vacsorához.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.27. @ 15:51 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen. "Adminguru: Panteonba helyezve, elment 2021. június 8.-án! Részvétünk a hozzátartozóknak!"