Smider Dorka Életke : A kis vadász

Kormi, a cica éppen felébredt a szundikálásából, amikor a felesége, Felhő lépett oda elé és azt mondta:

— Kormi, ideje lenne, hogy a kicsiket megtanítsd vadászni, mert már elég nagyok.

Kormi lustán felállt, megreggelizett és ment a kicsikhez.

— Gyerekek, ideje megtanulnotok vadászni.

— Hurrá, én már készen is állok! — mondta Alkonyat, Kormi fia.

A kis csapat kiment az omlott ház elé és Kormi megmutatta párszor a gyerekeknek ezt a mesterséget. A kicsik következtek. Havasnak, Kormi lányának és Szürkületnek, a fiának egyből sikerült, de Alkonyatnak nem. Kormi azt tanácsolta:

— Csak legyél türelemmel fiam, egyszer sikerülni fog!

 

Telt, múlt az idő és a kis Alkonyat lusta volt a gyakorláshoz. Kormi két hét múlva a kicsiktől kért három egeret frissen, hogy felmérje tudásukat. Alkonyat nem tudta mitévő legyen, így elment a boltba és a régóta gyűjtögetett zsebpénzéből vett három friss egeret. Korminak fúrta az oldalát a kíváncsiság, amiért a fiának ilyen hirtelen sikerült a vadászat mestersége, pedig nem is látta gyakorolni.

Másnap Kormi kijelentette, hogy mindenki a saját zsákmányát eszi vacsorára.

Havas és Szürkület boldogan futott vadászni, Alkonyat viszont bosszúsan kullogott az almafa alá, ahol lefeküdt.Nem volt kedve a melegben az egerek után futkározni, nem szerette, ha a fű beleragad a bundájába, ha sáros lesz a mancsa.Jobban szeretett az árnyékban heverészni, felhőket nézegetni.

Este asztalhoz ültek, a két felnőtt és a két csemete örömmel kezdett neki a vacsorának, de Alkonyat semmit sem evett, mivel egy egeret sem fogott.Végül bánatában sírva fakadt.

Kormi értetlenül nézett kisfiára és azt kérdezte:

-Fiam, miért nem vacsorázol?

-Mert nem tudtam magamnak egeret fogni.-Felelte Alkonyat.

-Na és a múltkori három egeret ki fogta?-Kérdezte Kormi.

-Azokat a boltban vettem.

— Alkonyat mit jelentsen ez?

— Én lusta voltam gyakorolni, és nem tudok egeret fogni.

Kormi megütögette fia vállát, és azt mondta:

— Kicsim, nem kellett volna hazudnod, mert, ha mindenkinek folyton hazudsz nem fog benned bízni senki. Ha sokat gyakorolsz, sikerülni fog, mindent elérhetsz, amit szeretnél, ha akarod, segítek.

— Rendben apu.

 

Kormi és Alkonyat átismételték a tanultakat, így pár héten belül a cica már tökéletesen tudott vadászni.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Smider Dorka Életke
Szerző Smider Dorka Életke 0 Írás
Iványiné Jeles Tünde vagyok, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolában tanítok, jelenleg negyedik osztályban.Örömmel mutatom be Önöknek tanítványomat, Smider Dorka Életkét. Dorka még csak 10 éves, de kimagasló tanulmányi és közösségi munkájával, versenyeredményeivel, példamutató magatartásával és szorgalmával gönczys diákhoz méltón öregbíti iskolánk hírnevét. Érdeklődése széleskörű, de igazán magyar nyelv és irodalom tantárgyakban bontakozott ki a tehetsége, melyet versenyeredményei is alátámasztanak. Szabadidejében szívesen írogat.Alkotásai között szerepel vers, mese és novella is (utóbbinak a második része előkészületben van). Versével tavaly 1. helyezést ért el a Petőfi Sándor Általános Iskola megyei versíró versenyén. Imádja az állatokat, így kis kedvenceit ismerhetjük meg műveiben, színes fantáziájának megnyilvánulásán keresztül.Munkáit örömmel javítottam, közben biztattam, hogy ezen a megkezdett úton haladjon tovább. Határozott elképzelése van a jövőjét illetően, hisz minden vágya, hogy állatorvos legyen. Kedvenc sportága a kézilabda, melyet jövőre folytatni szeretne. Minden megmérettetés során kitartásáról, akaraterejéről tesz tanúbizonyságot.Mindenkivel szemben kedves, tisztelettudó, társai is felnéznek rá. Szerencsésnek érzem magam, hogy első osztálytól kezdve tanúja lehettem személyisége és tehetsége fejlődésének, segíthettem munkái, tanulmányai során. Az iskolánk is nagy hangsúlyt fektet az oktató, nevelő munka mellett a tehetséges gyermekek felkarolására, melyhez intézményvezető asszonytól, Agárdiné Burger Angélától maximális támogatást kapunk. Ezúton mondok köszönetet Főszerkesztő Úrnak, Pápay Arankának, Bereczki Gizellának, az egész szerkesztőségnek, hogy lehetőséget adnak Dorka "írói vénájának" kibontakozásához. Gratulálok minden kedves alkotónak és sok örömteli percet kívánok munkájukhoz! Üdvözlettel: Iványiné Jeles Tünde tanító néni