Schifter Attila : Óda vagyok, Magáért

 

 

 

Ha  merném,  fennhangon  dicsőíteném  

( de  félek,  hogy  más  férfi  meghallaná )  

‘s  így  sosem  lehetne  végül  az  enyém,  

mert  Önre  igényt  tartana  ( naná )  

 

’s  észrevenné  valami  gengszter  vagy  divatmajom, 

mikor  szóvá  tettem báját,  kellemét, 

és  régen  késő  lesz:  sirathatom, 

mert  aztán,  többé  nem  kellenék,

 

és  minden  igyekezetem  hiába  volna,  

ha  még  egy  versenytárssal  is  küzdenem  kellene  

 nem  elég,  hogy  érveimre  kacagva,  rácáfolva   

bosszantásomra  oszt  másoknak  mosoly – kegyet…   

 

Pedig  számomra  istennői  kegy  ez  a  mosoly   

( a  szívét  koldulónak  éltető  erő,  manna ) 

ki  Önért  lassan  hamvad,  akár  lámpaizzón  a  moly, 

vagy  anno,  Rouen  főterén  Szent  Johanna… 

 

Hát magamba  zárom  e  zengeni  vágyó  magasztalást,  

míg  bánatomat  visszafojtottan  takarja  a  csend,  

mint  koporsómat  majdan  sötét  damasztpalást,  

csak  egy  érzelem – szú  perceg  szívemen,  odabent,

 

mert  az  élet  szerelem  híján  nem  marasztalt.  

 

Hát,  így  vagyok  ezzel  első  találkozásunk  óta:  

elakadt  lélegzettel,  belülről  sorvadó  szavakkal,  

 

de  csak  Magáért  vagyok  egy  két  lábon  járó,  néma  óda. 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.