Koosán Ildikó : Brockes Barthold Heinrich Die kleine Fliege: Legyecske

Legyecske
 
          Koosán Ildikó fordítása
 
 
 
A minap, személyt cserélve,
Legyecske lettem én,
Ültem egy égerlevélke
Formás kis szegletén
Az erdő részévé válva,
Színesen, mint egy ábra,
Amit átjárhat ott a fény.
Az ő kis zöld fejecskéje,
Aranyos teste már enyém,
S a két kristályos szárnya,
Melyek, ha rásüt ott a nap,
Vörösben, rubinban izzanak,
Változtatva a színeket,  
Néha szűzkékesen lebeg.
Istenem! Hogy fér vajon
E sok dísz el a szárnyakon
Ilyen aprócska térbe rejtve,
A fénnyel végül egybekelve,
Ragyognak épp, mint a fémek!
Kiált fel gyönyörrel a lélek.
Művészet! Ez jut eszembe,
Kell, hogy az apró részletek
Egymásba olvadjanak
Egymáson áthajoljanak,
Csodás az összhang benne!
A végcél az, bárki értse,
Sajátunk a nap, a fénye,
A csodaszép és a jó,
Bár innen nem látható,
Kutatnunk kell az arcát
Hogy higgyük, s az érzet
Bennünk ragyogásra ébred 
Majd épp úgy, a fényen át.
Nevelni, táplálni kell
A miénk ez a napragyogás,
Részünkké válik a világ,
Magunkban hozzá így jutunk,
Csodásra szült minket az ég.
Mint egy legyecske, vagy te is,
S az, hogy tetszhetem neked is,
Ő vezet rá, az istenség.
 

Szombathely, 2014. augusztus 28

 

 

 Die kleine Fliege
 
Neulich sah ich, mit Ergetzen, 
Ein kleine Fliege sich,                                   
Auf ein Erlen-Blättchen setzen,     
Deren Form verwunderlich              
Von den Fingern der Natur,
So an Farb’, als an Figur,
Und an bunden Glantz gebildet.
Es war ihr klein Köpfgen grün,
Und ihr Cörperchen vergüldet,
Ihrer klaren Flügel Par,
Wenn die Sonne sie beschien,
Färbt’ ein Roth fast wie Rubin,
Das, indem es wandelbar,
Auch zuweilen bläulich war.
Liebster GOtt! wie kann doch hier
Sich so mancher Farben Zier
Auf so kleinem Platz vereinen,
Und mit solchem Glantz vermählen,
Daß sie wie Metallen scheinen!
Rief ich, mit vergnügter Seelen.
Wie so künstlich! fiel mir ein,
Müssen hier die kleinen Theile
In einander eingeschrenckt
Duch einander hergelenckt,
Wunderbar verbunden seyn!
Zu dem Endzweck, daß der Schein
Unsrer Sonnen und ihr Licht,
Das so wunderbarlich-schön,
Und von uns sonst nicht zu sehn,
Unserm forschenden Gesicht
Sichtbar werd’, und unser Sinn,
Von derselben Pracht gerühret,
Durch den Glantz zuletzt dahin
Aufgezogen und geführet,
Woraus selbst der Sonnen Pracht
Erst entsprungen, der die Welt, 
Wie erschaffen, so erhält,
Und so herrlich zubereitet.
Hast du also, kleine Fliege,
Da ich mich an dir vergnüge,
Selbst zur Gottheit mich geleitet.

Legutóbb szerkesztette - Koosán Ildikó
Szerző Koosán Ildikó 952 Írás
Koosán Ildikó vagyok. Jelenleg Szombathelyen élek.