Boér Péter Pál : Két füllel a talajon

 

Tapsika éppen olyan volt, mint a többi látszólag gondtalan nyuszi. Egy nagy nyílt, füves tisztáson majszolta a finom-finom füvet. Néha rettentő komolyan felcsapta füleit, kétfelől elhelyezkedő szemeivel igyekezett a látómezőből minél többet áttekinteni, majd összegömbölyödött, mint egy pici labda, és apró, szapora harapásokkal habzsolt. Az egész réten egyetlen fa állott, és Tapsika úgy gondolta, megkóstolja a kérgét.

Nem tudni honnan, talán egy nagy levegőkupacon üldögélve, nézelődött a görbült csőrű sas, és ugyanazt csinálta, amit máskor szokott nyúlfigyelés esetén. Lezuhant. Legalábbis az átlagközönsége száz százalékosan meg volt győződve arról, hogy szárnybénulással fog a földbe csapódni.

Elegáns műugróként, fejjel lefelé suhant és nem adott hangot. Úgy fogta fel a szelet, hogy az nem is mozdította tollait. A nemrég még magában nyúldalt zengedező, életnek örvendő muszmók oldalába belevágtak karmai. Most lefelé csapódtak a fülei, szemét becsukta, és dal helyett visított egy nagy, hosszú, éles nyúlsikolyt. Ha az utolsó előtti pillanatban nem fordul az egyetlen odanőtt fa irányába, talán mind a kettőjüknek könnyebb marad a hátralevő élet, ám így átmenetileg mindenképpen megnehezedett.

A sas hirtelen emelkedése kezdetén az odanőtt, méteres törzsátmérőjű tölgy nem dőlt ki. Sosem tudom, hogyan képes ujjnyi magasban a földtől lelassulni, megállni és visszafordulni, de ez a madár általában meg tudja csinálni a manővert.

Most ott feküdtek egymás mellett elsasosodott nyúlkómában, vagy fordítva, amikor arra járt egy mezőre vetődött, erdőtlen róka. Bogarat keresett, esetleg hangyabolyt, bármit, ami ehető, mert igencsak korogtak belügyei. Először azt hitte, hallucinál, majd zsigerből odament a nyúlhoz. Félrepillantott, úgy gondolta, most nem kapkodja el.

A zsebéből elővett egy mérőszalagot, és hamar tisztázta, hogy a nyúl sem megvetendő, de a kifeküdt madár, ami már vele is próbálkozott, jóval nagyobb. Megszimatolta alaposan, hogy eleven-e. Ellenkező esetben a kábult állapotából magához térő nyuszika husikája is megtette volna, de a sas megmozdult. A nyúl, rókalátása után, a második ájulásába zuhant, így neki — az érzéstelenítést beleszámítva — talán könnyebb helyzete lehetett volna, de ez az okoskodó vöröske nyakon ragadta és tovahurcolta a másokat hurcolót.

Tapsika tapsikolt füleivel a második magáhoztérte után, hiszen kiütött egy sast és elmenekült tőle a róka. Na, most rögtön meg kell keresnie a medvét, bejelenteni, hogy tényleg ő az erdő ura! Körülnézett, de azon az egyetlen fán kívül, ami nem sejtette, hogy életmentőnek nőtt oda, egy morzsányi erdőt sem látott semerre. Legyintett egy nagyot, és azt mondta magában, elég sok sótlan viccet olvasott már nyúl-medve összefüggésben, maradjon két füllel a talajon, vagy másszon egy kalapba…

Sehol sem volt erdő, úgyhogy elindult. Eszegetett tovább, de nagyon hiányzott már a morcos család. Náluk az üregben senki nem mosolygott, gondterhelt füleléssel töltötték szabadidejüket.

Aznap másodjára bambult el, amikor ugráltában szinte oldalba rúgta a hanyattfekvő rókát, akinek olyan nagyra puffadt jóllakottságában a hasa, hogy szinte mozdulni sem bírt. Ráadásul nem volt éhes, tehát, ha bele nem harap — már pedig ez egy okos nyúl volt, esze ágában sem volt ilyent tenni —, akkor még egy nagy adag étvágygerjesztő után sem képes a vörös szőrű megkóstolni. Nyögött egy nagyot, majd megszólalt:

— Figyelj kishaver! Menj már, kérlek, szólj a medvének, hogy én vagyok az erdő ura, most ejtettem el egy sast. Ha nem vigyáz, megyek és leütöm!

A nyuszi kalapot emelt, musszantott egy igent és megfordult. Azóta is azon gondolkodik, vajon merre lehet az erdő… Ha nagyon akarja, majd megkeresi a róka, mert úgy ildomos, hogy az ilyesmit közvetítő nélkül közölje az ember. Végül is neki, mezei nyúl létére tökmindegy, hogy annak a valahol messze terülő, sosem látott erdőnek ki az ura.

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/