Schmidt Tibor : Álvaro de Campos: Képzeletem Diadalív – (Minha imaginação é um Arco de Triunfo)

 

 

Képzeletem Diadalív.

Alatta menetel az Élet.

Vonul a korszerű kereskedelem, személygépkocsik, teherautók,

Vonul a hagyományos élet egyik-másik katonai egység jelmezében,

Vonulnak a különféle társadalmi csoportok és életformák,

És abban a pillanatban, amikor a Diadalív árnyékába érnek,

Valami megérinti őket a dicsőségből,

Egy pillanatra kicsik és nagyok,

Diadallá, a pillanat diadalává lesznek.

 

Képzeletem Diadalív,

Egyik pillérével Istenen, a másikkal

Hétköznapiságon, jelentéktelenségen (- ahogy mondják)

Állandó gürcölésen, pillanatnyi benyomásokon,

Hirtelen ébredő, és mozdulat előtt elhalt szándékokon nyugszik.

 

Egyidejűleg vagyok a képzeletemtől elválva kívül és külön,

És részeként benne is,

Az vagyok, aki diadalmasan néz le az ív tetejéről,

Aki kilép az ívből és aki maga az ív,

Aki felemelkedik a magasba, hogy szemlélje az elvonulókat,

Aki monumentális és szép.

 

De legfogékonyabb óráimban,

Amikor az egyenes érzete körbefordul,

És szédítő sebességgel elkezd forogni maga körül,

Eltűnik az ív, összeolvad az alatta elvonulókkal,

És érzem, én vagyok az ív, és a tér, amit magába zár,

És minden áthaladó jövője én vagyok,

És mindenki én leszek, ki még jönni fog,

És mindenki, aki már egyszer áthaladt.

Ezt érzem minden alkalommal egyre jobban.

 

Én vagyok az ív tetején a szobor,

Aki nézi

Az odalent elvonuló Univerzumot.

De az Univerzum is én vagyok,

Én vagyok az alany és a tárgy,

Én vagyok az Ív és az Utca,

Körbeveszem magamat , elengedem, korlátozom, felszabadítom.

Fentről nézek le és lentről nézek fel magamra,

Lenn megyek fenn maradva, és én ívelek le az oldalakon.

Természetfeletti és teljes vagyok,

Egy világra állított diadalív építményében

Megvalósítom Istent,

Egy diadalívben, amely

Az érző emberek összes érzéséért,

És az érzések érzéséért emeltetett.

 

A költészet, mely forgás és lendület,

Szédület és robbanás,

Dinamika, szenzáció és sistergés,

Képzeletem tűz-árba, hatalmas lángfolyókba,

Vulkánok izzó katlanába röpíti.

____________________________________________________

Minha imaginação é um Arco de Triunfo.

 

Minha imaginação é um Arco de Triunfo.

Por baixo passa roda a Vida.

Passa a vida comercial de hoje, automóveis, camiões,

Passa a vida tradicional nos trajes de alguns regimentos,

Passam todas as classes sociais, passam todas as formas de vida,

E no momento em que passam na sombra do Arco de Triunfo

Qualquer coisa de triunfal cai sobre eles,

E eles são, um momento, pequenos e grandes.

São momentaneamente um triunfo que eu os faço ser.

 

O Arco de Triunfo da minha Imaginação

Assenta de um lado sobre Deus e do outro

Sobre o quotidiano, sobre o mesquinho (segundo se julga),

Sobre a faina de todas as horas, as sensações de todos os momentos,

E as rápidas intenções que morrem antes do gesto.

 

 

Eu-próprio, aparte e fora da minha imaginação,

E contudo parte dela,

Sou a figura triunfal que olha do alto do arco,

Que sai do arco e lhe pertence,

E fita quem passa por baixo elevada e suspensa,

Monstruosa e bela.

 

Mas às grandes horas da minha sensação,

Quando em vez de rectilínea, ela é circular

E gira vertiginosamente sobre si-própria,

O Arco desaparece, funde-se com a gente que passa,

E eu sinto que sou o Arco, e o espaço que ele abrange,

E toda a gente que passa,

E todo o passado da gente que passa,

E todo o futuro da gente que passa,

E toda a gente que passará

E toda a gente que já passou.

Sinto isto, e ao senti-lo sou cada vez mais

A figura esculpida a sair do alto do arco

Que fita para baixo

O universo que passa.

Mas eu próprio sou o Universo,

Eu próprio sou sujeito e objecto,

Eu próprio sou Arco e Rua,

 

Fito de alto, e de baixo fito-me fitando,

Passo por baixo, fico em cima, quedo-me dos lados,

Totalizo e transcendo,

Realizo Deus numa arquitectura triunfal

De arco de Triunfo posto sobre o universo,

De arco de triunfo construído

Sobre todas as sensações de todos que sentem

E sobre todas as sensações de todas as sensações…

Poesia do ímpeto e do giro,

Da vertigem e da explosão,

 

Poesia do ímpeto e do giro,

Da vertigem e da explosão,

Poesia dinâmica, sensacionista, silvando

Pela minha imaginação fora em torrentes de fogo,

Em grandes rios de chama, em grandes vulcões de lume.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schmidt Tibor
Szerző Schmidt Tibor 467 Írás
Schmidt Tibor - theodor okl. villamosmérnök, doktor informatikai vállalkozó weblapom: https://www.artpresszo.hu/