Mozgott a föld a sírodon apám,
tudom – csupán koporsód roppant össze,
szóltál felém, akárha hajdanán,
fél kacsintással kérést rögtönözve.
Levél pörgött. Halottak napja volt.
Új feleségem rakta rögről-rögre
a földhalmot, nem sejtve, ami volt,
az most omlott fejedre mindörökre.
Álltam apám. Csontszürke volt az ég.
Éjjel esett. Sarat cuppolt a lábam.
Imádkozni, szűkölni illenék
– én horpadt sírod néztem és csak álltam.
Keresgettem a hanton – hol a hír?
S megrettentem az együttroskadástól,
te azt üzented: lélegzik a sír
a föld alá bújt lélekfurdalástól,
te azt üzented – él még a világ,
s ne bámuljak a friss illatú rögre,
hogy emberebbül csináljam tovább
mert akartad, de nem futotta többre.
Hét éve múlt, hogy korhad a koporsód,
most roppant össze fődet betakarva,
s míg beleírom ritmusomba holt szód,
még kérdenélek – Mi világ jár arra?
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Böröczki Mihály - Mityka
