Apáti Kovács Béla : Egy tál sütemény

Falu szélén egy kicsinyke házban élt egy szegény asszony. Házán kívül nem volt semmije.

Apránként mindenét el kellett adnia, hogy éhen ne haljon.

Végül már csak egy süteményes tálja maradt. Nagyon szerette, mert kedves emlék f?z?d?t hozzá. Még az öreg nagyszüléjét?l kapta kislánykorában. Azóta ?rizgette, vigyázott rá. A tál nagy becsben állt a házban. Amikor még volt kredenc a konyhában, abban el?kel? helyet foglalt el.

Bármennyire is nem akarta, elérkezett a napja, hogy a süteményes tálat is pénzzé tegye.

Felvette a sarokból az üres konyhában, és vinni akarta az ószereshez. Akkor a kedves tárgy megszólalt, és kérte a n?t:

— Édes gazdám, ne adjál el az ószeresnek!

El?ször meglepte, hogy a tál beszél. Azt hitte a képzelete játszik vele, de amikor másodszorra is kérlelte, azt gondolta, ennek fele sem tréfa.

— Te tudsz beszélni?

— Hogyne tudnék — válaszolta a süteményes tál. — Ha nem adsz el, akkor elárulom, miképpen lehetsz gazdag.

Ezt meghallván a szegény asszony hangosan felnevetett.

— Nevess csak, ha nem hiszel nekem, életed végéig szegény asszony maradsz!

— Nem bánom — mondta, miután jól kinevette magát —, áruld el, mit kell tennem, hogy gazdag legyek!

— Készítsél egy tál süteményt, és vidd el a királynak! A többit meg bízd rám!

— Sütnék én szívesen, de üres a kamra. Egy kanálnyi liszt, annyim sincs, akkor még a többir?l nem is beszéltem.

— Ezzel most ne tör?dj, menj be a kamrába, és láss neki a sütésnek!

A szegény asszony szót fogadott. Bement a kamrába, és meglepetésére ott mindent megtalált, ami kellett egy tál sütemény elkészítéséhez. Nem értette a dolgot, hogy ez miképpen lehetséges. Mindenesetre elkészítette a süteményt. Olyan jól sikerült, hogy még a falu közepén is érezni lehetett az illatát.

— Most pedig a süteményeket rakd rám, és vigyél el bennünket a királynak!

A sok finomsággal jól telerakta a tálat, letakarta egy hófehér kend?vel, és elindult a várba.

Egész úton arra gondolt, hogy a strázsa úgysem fogja beengedni, talán még a fejét is veszik merészségéért. De már nem akart visszafordulni, nem érdekelte, hogy mi fog történni vele. Lesz, ami lesz, szerencsét próbál.

Valóban a vár kapujában a strázsa megállította:

— Hová, hová, szegény asszony? — kérdezte

— Királyuramnak hoztam egy tál finom süteményt — válaszolta mindenre elszántan.

— Ezt mindenki mondhatja. Mutasd meg, mi van a kend? alatt.

A n? fellebbentette a kend?t, és a strázsa orrát azonnal megcsapta a finom illat.

— Illata az remek — mondta a többi ott lév? katona —, de mi van, ha mérgezett?

Odahívtak egy kis korcs kutyát, és vetettek neki egy darab süteményt. Az állat mohón felfalta, és amint lecsúszott a torkán, mindjárt nótázni kezdett mindenki nagy ámulatára.

— Beviheted — utasította a strázsa a n?t. — Hátha a süteményed jó kedvre deríti a királykisasszonyt. Szegényke már hetek óta szomorú és semmivel sem lehet felvidítani. Apja egészen kétségbe van esve, nem tudja elképzelni, mi történhetett egyetlen leánykájával. Hiába hozatta a várba az ország legjobb orvosait egyik sem tudja meggyógyítani.

A szegény asszony el?tt kinyílt a vár hatalmas kapuja, és beléphetett rajta.

A trónteremben búslakodott a király a leánykájával. Mindketten az orrukat lógatták. A király azért volt szomorú, mert nem tudta, mi baja van lányának, a lány bánatát pedig senki sem tudta kitalálni.

Az egész vár egy nagy szomorúság volt. Aki csak belépett ide az mind sírva fakadt. A szegény asszony is már majdnem itatni kezdte az egereket, amikor a király megkérdezte, mi célból jött?

Eleinte csak hebegett–habogott. Még sohasem járt ilyen fényes helyen. El is akadt a lélegzete, amikor szóra akarta nyitni a száját.

— Miért jöttél asszonyság? — kérdezte a király.

— Fenséges királyom, életem a kezébe ajánlom, gondoltam, hozok egy kis süteményt kóstolónak, kegyednek és a szépséges királykisasszonynak.

— Nem kell nekünk sütemény — mondta lemondóan. — Láthatod, milyen nagy szomorúság lakik a váramban. Nem találok gyógymódot kislányom súlyos betegségére. Már legalább kilencvenkilenc nagy tudású felcser látta és megvizsgálta, de egyik sem tudta meggyógyítani.

A szegény asszony addig-addig beszélt, míg sikerült rábeszélni a királyt, hogy kóstolja meg az ajándékát.

Az evett bel?le egy falást, és lássatok csodát, amint a gigáján lecsúszott a finom sütemény, azonmód jókedvre derült. Mindjárt elkezdett kacarászni, ficánkolni a boldogságtól. Egy pillanat alatt tovasiklott a bánata. Szinte kurjantgatva mondta a lányának:

— Lányom, te is egyél ebb?l a finomságból!

A királykisasszony eleinte eltolta maga el?l a tálat, de a jó illata egyszeriben csiklandozni kezdte az orrát, és nem tudott ellenállni, hogy meg ne kóstolja.

Óvatosan a szájához emelte, és bekapta. Az apja és a szegény asszony türelmetlenül várta, mi fog történni.

Csalódottan konstatálták, hogy semmi. Hiába ette meg a süteményt, nem lett jókedve, mint édesapjának. Ez még jobban elszomorította a királyt, és bánatosan nézett a süteményt hozó asszonyra.

A tálon még volt néhány elfogyasztásra váró darab. A királykisasszony azokat is mind megette az utolsó morzsáig.

Amikor mind elfogyott róla, a királykisasszony szomorúan nézett az üres tálra, és akkor valami olyan történt, amire egyik?jük sem gondolt. Kiugrott bel?le egy szépséges dalia.

— Jó napot, kedves mindnyájuknak! — kiáltotta harsány hangon, és azonnal a királykisasszony mellé perdült. — Édes mátkám, mily régóta várok erre a percre. Ennek a süteményestálnak a mélyén éjjel, nappal csak rád gondoltam. Már azt hittem sohasem jön el az a pillanat, hogy melléd állhassak, és királyi édesapádtól megkérjem szépséges kacsódat. Leszel-e a h?séges feleségem?

Ezeket meghallván, az eddig szomorkodó királykisasszony orcája felderült és nevetve mondta ki: — Igen.

Nagy lett az öröm a várban. Mindenki éljenzett és kurjantgatott. Legjobban maga a király volt boldog, hogy végre nevetni látja egyetlen magzatát.

Ugye nem kell mondanom, szívesen beleegyezett, hogy a dalia feleségül vegye a lányát. Hiszen nemsokára kiderült, nem akármilyen daliáról volt szó, aki a tál mélyén lakott. ? volt a süteményes tálak hercege, és már ifjú korában elhatározta, hogy feleségül veszi a királykisasszonyt.

Sokáig nem tudta, tervét hogyan sikerül megvalósítani. A süteményestál rabja volt, de szerencsére a szegény asszony jó szíve és finom, illatozó süteménye kiszabadította a fogságból. Ezért hálás is volt neki. Mindjárt meg is hívta a lakodalomba, és gazdagon megjutalmazta. Annyi aranytallért adott neki, ami kilencvenkilenc süteményestálra ráfélt, és a szegény asszony alig bírta hazavinni. Élete végéig dúskálhatott a gazdagságban. Többé nem kellett mindenét eladnia. Ezentúl a süteményes tál nem csak a háza el?kel? helyén állt, hanem, aki csak betért hozzá mindenkinek elmesélte ezt a történetet.

Én is t?le hallottam. Gyorsan hazamentem, és lekörmöltem, hogy el tudjam mesélni nektek.

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Apáti Kovács Béla

Szerző Apáti Kovács Béla 193 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.