Szeretlek jóságos Úr, mert volt, hogy elcsigáztál s rám szabott terheid alatt tanítottál a gyengébbért kiállni és volt, hogy magasra emeltél, okozva ezzel szédülésemet. Bizony, mélységekb?l nyújtózkodni tanítottál, magasságokból csendesen leülni, hiszen te voltál az is, ki engedted els? lépteim s tanítottál meg sírni búid?ben, mulatni kedvre szánt percben – aligha láthattam örömöm az ellenedben, mert, ha volt úgy, rögvest háborgatni kezdted lelkemet, egy pillanat alatt eszembe hoztad, méltán valódhoz el?fordult már – nem szerettelek. Apró jelekbe rejtve küldted véleményedet, mely arról szólt jobbára; e földön nem csak egymásnak kell megfelelnetek. A kincs mind égbe száll, mit felebarátaidért teszel, a jó szó elnyomja a haragot, békefelh?ket terel, míg végül megigazul mindenki a fényben, amelyre szánva érkeztünk ide – érted kell kiállnunk szótlanul még akkor is, ha nem hinne bennünk itt már senki se. Szeretlek és csodállak szépséges Úr, mert újra próbára tettél s mintha e Földön másra nem is kellene – rám úgy figyeltél. Ha megbántottak, te mindig itt álltál mögöttem s ha önmagam védve visszafeleseltem, bölcsen intettél felém; Kinek magyarázkodnál, ha még a szíved is enyém? Akkor is ismertem már azt, mikor magod sem volt a földön, a létezés csak kölcsön, jósággal, szeretettel fizess azért, mert minden egyéb csupán megvesztegetés, világi önigazolás, melynek az igazuláshoz nincs köze – el kell végre döntened, hogy mellkasodban a pokol köve legyen vagy a tiszta egek örök lángja. Érezned kell legbelül, kinek vagy a lánya s ha az enyém vagy, büszkén viseld, ha bántanak, hisz végül én döntök majd mindenkir?l a túlvilági létezés felett – A törvény én vagyok s azt parancsolom neked: Szeress! Bocsásd meg mások vétkeit, mert saját kegyeid alapján bocsátok én is meg neked!
Legutóbbi módosítás: 2012.10.05. @ 08:50 :: Kőmüves Klára
