Bakos Erika : Lecsúszott világ

 

 

István házassága jól indult, csinos feleség, jó munkahely, két gyermek, úgy érezte, hogy  boldog.

 

 A bajok akkor kezdődtek, mikor eltört a lába és a hosszú táppénz miatt elbocsájtották a munkahelyéről. Pedig a legjobb munkaerő volt a cégnél legalábbis azt hitte, de ezt figyelembe sem vették a főnökei.

 

 A lába rosszul forrt össze, olyannyira, hogy részben csonkolni is kellett, ezért  rokkantnyugdíjas lett.. A pénz egyre kevesebb volt, neje Katalin is hisztériázott folyamatosan ez miatt, majd esténként kimaradozott. Egyik este azzal állított be, hogy van valakije. István úgy érezte a világ összeomlott körülötte.  Nagyon maga alá került és odafolyamodott, ahová nem kellett volna… Az ital lett magányának, szomorúságának a mentsvára és a sírba eresztő kötele is… Katalin egyik nap azzal állt elé.

 

– Elköltözöm és elválok tőled, viszem a gyerekeket, majd a bíróság eldönti, kié legyen a ház. Addig maradj benne, de fizesd a rezsit. István döbbenten állt a folyosón, mikor az utolsó bőröndöt kivitte az ajtón Katalin. – Mit rontott el? Kérdezte már ezerszer magától, de nyomorult helyzetére gondolt és nem érezte magát hibásnak. Esténként a kocsmák váltak törzshelyévé, majd nem lett már elég a kevéske rokkantnyugdíja sem. Egyik reggel levelet kapott,  bírósági idézést a válópere és a gyerekek láthatása miatt, bár a gyerekei nem voltak kíváncsiak rá. Nem számított rá, hogy a neje kap meg mindent – talán mert neki ügyvédre sem telt – mi lesz most vele?  Munkahelye sincs, rokkantnyugdíja felét viszi a tartásdíj. Kikerül az utcára? Sajnos igen… és itt kezdődött életének legszörnyűbb 10 éve, a gyerekeket nem láthatta.  Tudta hová járnak iskolába és sokszor titokban megleste őket. Megvetés, letaszítottság, kiszolgáltatottság volt  az utolsó 10 év. Lesütött szemmel szégyenkezve túrta a kukákat egy kis kenyérért, egyetlen öröme csak a néha jutó kannás bor. Leromlott az egészsége, ápolatlan, koszos és tetves lett.  Már kihalt belőle a szégyen. Pár évvel később a nyári helyén – egy elhagyatott park két szemetes konténere közé eszkábált, fóliával úgy-ahogy esővédetté tett zugában – két srác rugdosta szanaszét a cuccait. Borgőzős fejjel ordított velük, a srácok rátámadtak és kiabálva rugdosni kezdték miután a földre lökték.

 

 – Büdös koldus, mit rontod itt a levegőt, húzzál már anyádba, szétverem a fejed – ordították.

Folyt a vére és lassan nem érezte súlyát a cipőknek, mikor fájdalmakkal teli felnézett a srácokra és akkor megszűnt a világ létezni, egyik fiú Tamás volt az ő kisebbik fia… Egymás szemébe néztek és halkan csak ennyit mondott:

 

     Tamás ezt mért?       – A srácok látták, hogy baj van és elrohantak.

 

Reggel egy koldust találtak vérbe fagyva a parkban, valaki vagy valakik agyon verték.  Két nap múlva a helyi újság nevével együtt közölte az esetet csatolva hozzá a rendőrségi felhívást, hogy nyomravezetői jutalmat tűzött ki a nyomozás során. Egy fiú a város másik végében csak ült az ágyán és könnyes szemekkel maga elé suttogott a csendben:

 

       Apám! Meg tudsz bocsájtani?  – és hívta a száztizenkettes számot.  Nyomravezető lesz, így döntött.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bakos Erika
Szerző Bakos Erika 228 Írás
Bakos Erika vagyok egy Szeged melletti kicsi faluból. 54 éves, két gyermek édesanyja. Szeretem a szép szavakat, az őszinte gondolatokat és a szép verseket. Kedvenceim: József Attila, Pilinszky János és Ady Endre. Versírásra a férjem halála után adtam a fejem, így próbálom öt éve örömeim, fájdalmaim kifejezni. Az első irodalmi portál, ahol publikáltam gondolataimat, a Poet honlapja. Tagja vagyok a DéeMKá Irodalmi Csoportnak. Nincs saját kötetem, de verseim jó néhány Antológiában megjelentek. Még az út elején tartok, de a költészet iránti alázattal teszem a dolgom. A Héttoronyba tanulni jöttem és megköszönöm a jóindulatú segítséget. Szeretnék a portál aktív tagja lenni. örömmel tölt el, hogy itt lehetek.