Szendrői Csaba : Bordatöltelék

(dalszöveg)

A napot megeszem, a holdat 
a zsebembe rakom,
a cigim gyúrom egy rokkant
vasbeton teraszon,
a kalapom pont a kobakomra
fújja fel a szél,
csupa galamb, csupa morzsát
szóró mama a tér.

Az ajkad nézem, a rúzsod az olyan
valami,
hogy el?búj a tavasz, tudod, 
az a tavalyi,
amikor én meg a n? meg, hogy
hogyan szeretem,
simogatástól sebes lehet-e 
a tenyerem.

Alakulunk, te baba, tudod, ilyen 
ez a hely,
a helyes dolgoktól boldog, de
unalmas leszel;
a naplemente az giccses, de 
mindig gyönyör?,
s a gyönyör? valahogy picit
mindig szomorú.

A kezed tedd szét, hogy érezd,
milyen, ha a madár
oly magasan, hogy a cs?rébe
férjen be a táj,
te a virágot, én meg csak a tövist
szeretem,
nekem ne mondd, hogy bocsánat,
ilyen a szerelem.

Legutóbb szerkesztette - Szendrői Csaba
Szerző Szendrői Csaba 261 Írás
Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán...