Gősi Vali: Halkuló hiány
halkul a hiány
csituló csend bújik
békesség suhan
aranyló emlékeden
csillag vagy éj
– könnyemen
***
hiányod halkul
csituló csendhez simulsz
osonó emlékeken
sárguló fényképeden
aranyló könnycsepp pihen
Gősi Vali: Halkuló hiány
Gősi Vali költő, első verseskötete, a Halkuló hiány, archaikus lélektudat, hiteles, koncentrált létélmény. Mondhatni életmű. Versciklusai: a „Csillagfiú”, „Égi üzenet”, „Lélekúton”, „Hangulatok”, „Halkuló hiány” – szellemi kisugárzásában Kaffka Margit verseire asszociál, – ugyanakkor megőrzi saját költészetének személyességét és egyediségét.
Az átlényegülés szenvedélye, auditív belső kisugárzás, könnyedsége és játékossága, majd katarzis élménye elementáris erővel hat az olvasóra. Individualitása, verseinek igényessége, törekvése a transzcendens irány felé egyszerre hat vizuálisan és érzelmileg. Mindezt fokozza nyelvi kifejezéseinek tudatossága, esztétikuma, belső élményvilágának színes, szabadon áramló képhasználata, eredetisége.
Könyves Tóth Enikő
***
A legmélyebb sorstragédiának, a gyermekem elvesztésének feldolgozhatatlan, szükségszerű, szinte véget nem érő magányában az éjszakai töprengések élet és halál kérdésein, vagy valami különös kegyelemből adódó késztetésre történhetett, hogy e szenvedés idővel − észrevétlenül − tollat rejtett a kezembe: írjak a titokzatos taburól, a megrendítő gyászról, majd a túlélésről, botladozásaimról a lélek rejtelmeiben.
Lélekúton járok, hallgatva a különös késztetésre, és írok e benső utazás fájdalomból fakadó létélményeiről, de a bizonyságról is − mert megtapasztaltam − hogy van remény a gyászoló anya számára is.
A fásult bénultság, a túlélés vágya és kapaszkodás, majd megint földre zuhanás, és újra a fény felé fordulás ismétlődő stációit megélve születtek a verseim a lét – nemlét kérdéseiről, de a vágyott örök körforgás − test és lélek, az ember és a természet újjászületésének − hitében és reményével.
Útközben újra élni tanulok: megélni örömöt és bánatot, mosolyt és könnyeket, magasságot és mélységeket. Keresem az igazságot, csodálom a hó és a fény tisztaságát, az élet és a halál megfejthetetlen titkait − a sírás és a csönd körforgásának misztériumában.
A vers ritmusa számomra a lét dallama − a boldogság, és a fájdalom muzsikája.
Nekem a vers a lelkem is.
Gősi Vali
Gősi Vali: A végtelenség tenyerén
Ha írok néha, a versben ott vagyok,
s a fojtott hangon síró verssoron
míg átoson a lopakodó bánat,
lassú táncot lejtve arcomon
lágy fényével megsimít az emlék,
és rám hajol az est a balkonon.
Megérint az égbolt szende csendje,
a mindenséggel míg együtt vagyok,
csillagfényben világlik a lelkem,
és énekelnek szelíd angyalok.
Áthallik az éteren a dallam,
a végtelenség tenyerén vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
