Szilágyi Hajni - Lumen : JégkArc

 

Az emlékeket kinőttem,

tenyeredben hallgatásom ring,

álmaim szemedben lobognak,

jégvirágot karcol ablakunkra a fény.

Fákat rajzolok köré, fészket

fagyott ágaira …

– mint üres bölcső, leng a zajos szélben –

A madarak már délre költöztek

– súgod – ne keresd őket …

 

Nem figyelsz rám,

csak mesélsz a tegnapokról,

egy régi dalt  dúdolsz,

karjaid magad köré fonod …

Lépsz előlem, hátrálsz tőlem,

árnyékká nő körénk az idő …

és én tépkedném a jégvirágszirmokat,

– ahogy gyerekkorunkban játszottunk

szerelem-életest -,

de a semmit szorítom kezeim között.

 

Gyere, hajolj hozzám, hogy

csendedbe rejtsem magam.

álmodd velem a régi ébredéseket.

Hisz ma minden másként szól,

a mostcsend hangosabb a tegnapinál.
Fordul a Föld,

lopott csillagok fénye roppan

a sáros égbolton.

üvölts már, üvöltsd túl

ezt a bénult pillanatot,

hadd remegjenek meg a falak,

hadd repedjen szét ez az átkozott,

jégbezárt világ …

 

Nem sírok,

csak a tél olvad le arcomról.

Bomlik az idő körülöttünk,

mint egy szakadt ruha

– lefejted rólam, lassan …

egyre lassabban … –

sóhajunk beleakad rojtjaiba.

Folt a foltra tapad,
csend a csendre fordul,

árnyéktól árnyékig nyújtózunk.

Körbeölel a vágy, zihál a test,

lélegzik a szív,

párnánk alá gyűrődnek a hangok,

kavarog bennünk a szerelem,

nevenincs tájakon jár a képzelet.

Kitapogatom a körém halkuló szavakat,

magadhoz szorítasz,

de árnyékod lassan elválik a faltól,

fekete-fehérré rongyosodik a reggel.

 

Lábujjhegyen járok körbe-körbe,

kereslek téged, keresem önmagam

nem találom a tegnapi zajokat,

tenyeredben csak a lehullott

csend-szavak ringanak…

A télben alvó fákon elcsitul a fagy,

a fészek üres …

délre költöztek a madarak…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"